Az aktuális rész ismertetője: Annát sokként éri, amikor betoppan az anyja, és rá akarja venni, hogy menjen vissza vele Muronyba. Anna pedig teljesen összezavarodik, és már majdnem beleegyezik, hogy Piroska hazacipelje őt, amikor Roland közbelép. A fiú arra bátorítja Annát, hogy álljon ki a saját szándékai mellett. Roland támogatása erőt ad a lánynak, és közli az anyjával, hogy Budapesten marad. Marci reggel bosszúságára levelet kap Orsi iskolájától, miszerint mostantól ott fogja koptatni az iskolapadot. Marcinak ehhez semmi kedve, valami mást szeretne csinálni, de nem tudja, mit. Orsi azt javasolja, hogy járjon gyakorlatra Joe műhelyébe. Marci belemegy, ott azonban gyorsan összeveszik Joe-val. Joe kidobja Marcit, aki megint nem tudja, hogy mihez kezdjen. Amikor Orsi azzal próbálja vonzóvá tenni a sulit, hogy ott majd egész nap együtt lóghatnak, Marci végül kelletlenül beleegyezik ebbe a megoldásba. Evelin kiveteti Bécyvel a szállodai lakosztályt, ahol zártkörű pizsamás partit akar tartani, kizárólag csajok számára. Bécy kedvet kap, és ő is részt akar venni a partin. Evelin először kiakad, aztán nagy nehezen beleegyezik, hogy Bécy is részt vehessen a bulin. Amikor megjelenik Judit, a szálloda biztonsági szolgálatának főnöknője, összekapnak Bécyvel. Evelinnek sikerül megbékítenie a nőt, és megkéri, hogy csatlakozzon hozzájuk. Bécy szeme meg is akad az új külsőt öltött Juditon, és kerülgetni kezdik egymást, majd végül megtörik köztük a jég.
A műsor ismertetése:
Az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egy trendi apartmanban játszódik, a vibráló főváros szívében. Ez ad otthont 8 fiatalnak, akik lakótársakként élnek együtt. A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek, amely nem más, mint Budapest!
A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, és a szerelmes Rita. Ott lakik Zsófi is, az énekesi ambíciókkal megáldott lány és Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik, Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége egy olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába. Itt viszont Joe szabályai szerint történnek az ilyen nagy lélegzetvételű dolgok. Vajon sikerül Anikónak a lakótársak szívét megnyerni? Mit szól hozzá Rita, aki az első pillanattól riválisának tartja a keszthelyi lányt?
Hozzászólások