Orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom diadalra jutásának kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere. Apja, Mihail Andrejevics Dosztojevszkij fösvény és goromba katonaorvos volt, anyja Marija Nyecsajeva romantikus ábrándozó nő, akit a férje állandó féltékenységgel üldözött. Szigorú családi légkör uralkodott a házban az apa miatt. Fjodor Mihajlovics második gyermekként született, hét testvére volt. 1837-ben vesztette el anyját, és ekkor a család is széthullott.

1837 májusában az apa úgy döntött, hogy két legidősebb fiát a Hadmérnöki Intézetbe küldi, így került Fjodor Mihajlovics Szentpétervárra. A szigorú katonai intézményben komor, zárkózott emberré vált, elhagyta régi jókedve. Közben apját, aki akkor már erősen rászokott az italra, parasztjai egy konfliktus miatt agyonverték. Ezután a gyám Dosztojevszkij sógora lett. Az írót 1841. augusztus 5-én tisztté avatták. 1843-ban végre elvégezve az Intézetet és mérnökhadnagy lett. Az iskolaévek alatt rengeteget tivornyázott, szórta a pénzt, kölcsönöket vett fel, a tékozló fiú életét élte. Első munkája megjelenése után lemondott állásáról, és romantikus olvasmányai hatására írni kezdett.

Állás és támogatás nélkül, szinte nyomorban tengődött első munkája, a Szegény emberek (1845) megírása közben, mely Belinszkijhez, a kor tekintélyes kritikusához eljutva sikert aratott, és ennek kezdeti mámora magával ragadta az írót. Írói tervei szerint azonban már a pszichikum mélyébe kívánt hatolni. Hamarosan elkészült újabb regényével, A hasonmással (1846), amelyet azonban már csalódottan, hűvösen fogadott a kritika, akárcsak következő művét, A háziasszony című elbeszélést. A kritikus kezdeti elragadtatása támadásba torkollott, mivel eltért gondolkodásuk Istenről, az ész mindenhatóságáról, az irodalom szerepéről.

Turgenyev, Nyekraszov és mások is heves támadásokat intéztek az író ellen. 1849-ben önvizsgálatot kezdett és belefogott első nagyobb regényébe, a töredékben maradt Nyetocska Nyezvanovába. Dosztojevszkijt anyagi és morális sorsa arra késztette, hogy alaposabban körülnézzen és politika-filozófiai gondolatait megfogalmazza. Az író a Petrasevszkij-kört látogatta, melyben a pétervári tisztikar és értelmiség csoportosodott, és melynek radikálisabb tagjai kisebb csoportot hoztak létre, hogy titkos nyomdát készítsenek tiltott politikai röpiratok terjesztésére. A terv nem valósult meg, mivel 1849 tavaszán a rendőrség lecsapott a csoportra.

Dosztojevszkijt is letartóztatták, kényszermunkára ítélték. Visszatérése után a nagyvárosban újra bekerült az irodalmi- és közéletbe. 1862-ben két és fél hónapos utat tett Nyugat-Európában, bejárta Németországot, Svájcot, Ausztriát, Franciaországot, Olaszországot. Utazásai során a társadalmat, az embereket figyelte meg. Hazatérve megjelentette különös művét, a Téli jegyzetek nyári élményekről útirajzot. 1861-ben megjelent Dosztojevszkij esztétikai cikke, melyben elhatárolódott a "tiszta művészet" képviselőitől és az irodalomból közvetlen hasznot húzni kívánóktól. 1864-ben megkérte egy arisztokrata nő, Anna Korvin - Krakovszkaja kezét, ám elutasítást kapott.

Több katasztrófa után a következő negatív, tönkretevő élménye a rulettasztal mellett eltöltött időszak, mely élményanyagot biztosított A játékos megteremtéséhez, az író legolvasottabb regényének megírásához. 1866 elején Dosztojevszkij már kilátástalanul tengődött és magára vállalta bátyja váltóit is. Idő közben megnősült és újra külföldre távozott, ahol négy évet töltött el (Drezda, Bázel, Genf, Vevey, Bologna, Prága). A hazatérő írót hitelezők zaklatták, fenyegették. Felesége kezébe vette férje műveinek kiadását, így a 70-es évekre felszámolta a család adósságát, megszüntette a válsághelyzetet. Életének utolsó éveit kemény munkával töltötte, közben külföldön is kezelték. Súlyos tüdőtágulásban hunyt el Szentpéterváron.