A szülők és gyermekeik közti konfliktusok már kétezerötszáz éves, egyetemes drámairodalmunk kezdetekor, az ókori görög drámaírók alkotásaiban is központi kérdéssé nőttek. Gondoljunk csak Szophoklész Antigonéjában Kreónnak és fiának, Haimónnak, utóbbi öngyilkosságával végződő vitájára; Euripidész Elektrájában az anyagyilkos Oresztészre; vagy éppen szintén Szophoklésztől, az Oidipusz királyban a címszereplő akaratlanul elkövetett apagyilkosságára. A téma végig húzódik hosszú évszázadok alkotásain, nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb orosz író, Dosztojevszkij legösszetettebb művének is az alapját képezi. Karamazovot, az apát, egy éjjel megölik. Hogy ki tette, egy darabig senki sem tudja, míg a gyanú a három Karamazov-fiúra nem terelődik. Vajon ki lehet a gyilkos? Amennyiben valóban ők követték el a szörnyűséget, ki lehet valóban a vétkes, és ki az, aki cinkosan néma? S, ha ki is derül a kegyetlen tettes személye, igazolható-e végső lépése, ami a brutális, és fájón érzéketlen apa iránti elhatározásból tett? Dosztojevszkij műve krimiket meghazudtoló feszült izgalmával, a legtisztább erkölcs és a legalantasabb galádság, az isteni rend és az ördögi fertő, a szellemi fejlődésben hívő és a kiégett értelmiség, valamint a megértés és a nihilista elutasítás sistergő összecsapását, és egyben mélyen elgondolkodtató filozófiáját kutatja.

A(z) Csiky Gergely Színház előadása