Mindenki mást gondol, de mégsem. Mindenki különbnek érzi magát, de a magányos önvallomások még nem hazudtak soha. Az emberek mindig hazudnak egymásnak, talán ezért emberek.
Most megpróbálunk őszinték lenni magunkról.
Igen, azt gondoljuk, hogy mindent tudunk, tehetségesek vagyunk, kijár a Kossuth-díj, mi fogjuk játszani a főszerepet, csak minket fognak nézni a színpadon, a művészbejáró előtt csak ránk várnak majd, a temetésünkön tízezrek lesznek ott, hogy emlékezzenek a legcsodálatosabb alakításainkra, a tökéletességünkre.
Mi nem vagyunk színészek.
Mi egy színész osztály vagyunk. (Ti azt hiszitek, diplomát kapunk. Néha mi is... )
Mi úgy érezzük, nincs olyan osztály, mint mi. Egy színész osztály sem hasonlít hozzánk.
Egymásnak gyónjuk meg bűneinket, egymás vállán sírunk, egymás ölében nevetünk.
Születtek közöttünk szerelmek, barátságok. Olyan kapuk nyíltak bennünk, amik csak amiatt nyílhattak ki, mert együtt voltunk, egy dolgot csináltunk, egy örömünk, egy problémánk és egy célunk volt.
Egyszerre sírtunk, ha elbuktunk, sikertelenül teljesítettünk, mert ha egyikünk bukott, mind buktunk. A színház csapatjáték. Az előadás szervei vagyunk, mindenkinek van egy funkciója, hogy az a valami működjön, amit együtt éltetünk. Szervezet vagyunk.
Egyikünk sem tudja, mi lesz velünk év végén. Nem tudjuk, színésszé válunk-e, kapunk-e szerződést bárhonnan. Úgy érezzük, sokat tanultunk a három év alatt, hogy hogyan legyünk jobb emberek. Ezzel a vizsgával szeretnénk megmutatni nektek, mi kik vagyunk és hogy ti kik vagytok valójában. Azt, hogy mi mind ugyanolyanok vagyunk. Ördögök.
A(z) Magyar Színház előadása
Hozzászólások