Az 1756-ban alapított Alekszandrinszkij Színház Oroszország legnagyobb és legjelentősebb színházainak egyike. Művészeti vezetője a neves orosz színházrendező, Valerij Fokin, aki Dosztojevszkij egyik legismertebb, önéletrajzi ihletésű regényét, A játékost dolgozta fel "Zéró liturgia" című nagyszabású produkciójában. Az előadás azt a - művészlét logikájából fakadó - szenvedélybetegséget állítja középpontba, amely képes az ember lelkét, személyiségét teljes egészében maga alá gyűrni, és amelytől maga Dosztojevszkij sem volt mentes. A látványos előadás zenéjét a kiváló kortárs zeneszerző, Alekszandr Baksi írta.
ZÉRÓ LITURGIA Valerij Fokin Alekszandrinszkij Színház Szt.Pétervár MITEM
A középen piedesztálszerû ivókúton, a Krupié Fortuna istenasszonyként, kontratenorban énekli a rulett nyerõszámait, az elsõ forgó kútkáva, a másodikon sorjázó, nádfonatú napozószékekben gunnyasztanak az üdülõhely idõnként gyógyvizet kortyoló szerencsejátékosai.
A külsõ körforgón Dosztojevszkij Játékos-a monologizál, nem Alain Delon-i bonviván, talán magának az írónak alteregója: jelentéktelen fiatalember, aki alacsony növését guggoló járással kisebbíti. Nem játszik, reménytelen szerelmének tárgya próbálja rábeszélni, hogy helyette tegye meg tétjeit. Megismerjük az extábornok nevelõapát a rácsimpaszkodó, rendkívül vonzó, hihetetlen eleganciájú kis francia kokottal, kiderül, itt mindenki csak a gazdag
nagymama örökségére ácsingózik, reménykedve várva a halálhírt hozó táviratot.
Az elfuserált Nemzeti Színház akusztikája valóban nem ideális, de ezzel a magyar színészek többé már nem takarózhatnak. A szentpéterváriak erõltetés, acsarkodó fõiskolás artikuláció nélkül, természetes egyszerûséggel beszélnek, de még suttogásuk is tökéletesen hallható. A sok-sok szöveg ellenére minden mondat pontosan értelmezett, színészileg megalapozva szól, a figurák mindannyian egyedien rajzolt, látványos érdekességek, a gondosan tervezett forgószínpadi mozgások üdítõen tagolják az epikus cselekményt.
Halálhír helyett a Nagymama érkezik, négy muzsik cipeli hordszékét, õ is játszani akar, hõsünket bízza meg: mindig a zéróra tegyen... - és végül is bejön! A nagy játszma megjelenitése briliáns. Az öreg hölgy buzdító szavaira indul a számozott napozószékek veszettül keringõ rulettje, a kibicek torzvigyorral, aprózó dzsoggolással futkosnak elõre-hátra, az ifjú jobbra-balra vetõdve küszködik izgatottságával, a krupié ívelt melódiákkal követi a játékot.
Az atmoszférát Alekszandr Bakshi szorongató lüktetésû zenéje sûríti, magától értetõdõen élõben: hegedû, harmonika, bõgõ, - a tompán pergõ dobszóló és a knock outoló tuba megszólaltatói a horizont félkörében állnak, de a nyertest vidám party-zenekarként veszik körül.
Két órán át megbabonázva nézzük a Nagy Orosz Színházmûvészet képviselõit, olyan produkciót, amely a legnagyobbak, Tosztonogov, Ljubimov, Dogyin, Vasziljev alkotásaihoz mérhetõ. Elképesztõ játékkultúra, fantasztikus színészek, szereposztás híján csak úgy emlegetjük õket, hogy a Csodálatos Nagymama, az elbûvölõ francia lány, vagy a címszereplõ fiatalember, akibõl szenvedélyes játékos válik, aki kétszázezres nyereményét káprázatos tánccal ünnepli meg, aki az elsõtõl az utolsó pillanatig robbanékony centruma az elõadásnak.
Ne beszéljünk Dosztojevszkijrõl, ez nem a regény adaptálása, az irodalmi alap csak kiindulópontja Valerij Fokin autentikus színpadi látomásának. Szemnek, fülnek, léleknek mennyei mannája, amely fároszként mutatja az igazi színház felé vezetõ egyik utat. Ha csak ez az egyetlen este lenne, akkor is felbecsülhetetlen ajándék ez a Madách Nemzetközi Színházi Fesztivál, a MITEM.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások