Az aktuális rész ismertetője: Lili azután, hogy Dani tegnap úgy kiállt érte, teljesen odáig van a fiútól. Ezért azzal az ürüggyel, hogy elromlott a fűtés, a lakóhajóra csalja Danit, hogy a fiú megint eljátssza számára a hős megmentőt és közelebb kerüljön hozzá. Ám Dani lassan rájön, hogy tetszik Lilinek. Mivel azonban nem akarja összetörni a lány szívét, egy ürüggyel elmenekül a helyzetből. Ezzel csak még jobban felhúzta Lilit, aki este mindenképpen meg akarja szerezni magának Danit. Ám csalódására szex közben meglátja Danit Liával. Amikor reggel Tamás és Teó megint veszekednek, Szofi egy városnéző túrával próbálja meg közelebb hozni őket egymáshoz. Ám ez rosszul sül el, amikor Teó folyton provokálja Tamást, míg végül Tamás teljesen kiakad és fizikailag nekiesik Teónak. Szofi döbbenten jön rá, hogy Tamás mennyire szenved Teó beszólásaitól és fél attól, hogy idiótának fog látszani Szofi előtt. Alexa reggel el akarja mondani a lakótársainak Hilda ajánlatát, és hogy Amerikába megy, de képtelen rá, fél a többiek reakcióitól. Később mégis kirobban belőle, hogy elmegy, a lakótársak megdöbbennek, és miközben a lányok lelkesek Alexa sikerétől, Joe szkeptikus Gábor és Lali pedig egy veszélyes baromságnak gondolják az egészet. Alexa Joe-val beszéli meg a kételyeit, aki végül megérti és támogatja a lányt. Alexa bemegy a klubba Hildához néhány papírt aláírni, ahol összefut Bécyvel, aki teljesen kiakad a hír hallatán. Megpróbálja lebeszélni Alexát, aki hajthatatlan, végül még szerelmet is vall neki, hogy itt tartsa.
A műsor ismertetése:
Az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egy trendi apartmanban játszódik, a vibráló főváros szívében. Ez ad otthont 8 fiatalnak, akik lakótársakként élnek együtt. A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek, amely nem más, mint Budapest!
A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, és a szerelmes Rita. Ott lakik Zsófi is, az énekesi ambíciókkal megáldott lány és Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik, Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége egy olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába. Itt viszont Joe szabályai szerint történnek az ilyen nagy lélegzetvételű dolgok. Vajon sikerül Anikónak a lakótársak szívét megnyerni? Mit szól hozzá Rita, aki az első pillanattól riválisának tartja a keszthelyi lányt?
Hozzászólások