Kálid Artúr

színész, szinkronhang
Született: 1970. augusztus 14. (54 éves) (Magyarország, Budapest)
Film: 52 db
Színház: 74 db
Cikkek: 1 db


A Színház- és Filmművészeti Főiskola drámai szakán 1993-ban végzet. 1991-től a Vígszínház tagja. 1997-től pedig szabadúszó.
Pályája az 1988-as Ki mit tud?-dal indult,ahol verselőadásaiért díjazták. Röviddel ezután kapta meg első szerepét az Angyalbőrben című tévésorozatban.
Prózai és zenés darabokban egyaránt színpadra lép, Ray Rigby: A domb című nagy sikerű regényének színpadi változatában szabadságától megfosztott közkatonát, Az ember tragédiája Merlin Színházban bemutatott előadásában Ádám szerepét játszotta. Majd ezt követték a Vígszínház Össztánc és A padlás előadásainak zenés szerepei. Magánéletében is meghatározóvá vált számára az Alföldi Róbert által rendezett Trisztán és Izolda előadás, amelyben a címszerepeket leendő feleségével, Murányi Tündével alakították. Kálloy Molnár Péterrel és Tóth Gáspár Andrással sajátos előadást hoztak létre a Komédiumban, Shakespeare összes művét rövidített, parodisztikus változatban játszották - játsszák még ma is - az IBS színpadán. A színész-trió hasonló hangvételű előadása ugyancsak az IBS-ben került színre Görögök összes regéi és cselekedetei (G.Ö.R.CS.) címmel. Legutóbb pedig a Komédiumban Karinthy Ferenc egyfelvonásosában, a Duna-kanyarban kapott főszerepet.


Díjak:
Souvenir-díj 1996.


További színpadi szerpei:
Schwarz (Friedrich Schiller: Haramiák); Theoklümenosz (Euripidész: Heléné);Tonin (Ruzante: A csapodár madárka); Émile Tavernier hadnagy (Labiche-Marc: Olasz szalmakalap); Orvos (Karinthy Márton: Korai fagy); Crespino (Goldoni: A legyező); Mr. Patel (Griffiths: Komédiások); Belize, Mr. Lies (Kushner: Angyalok Amerikában); Bibliás ember (Kapás: Jób könyve); Baltazár (Shakespeare: Romeo és Júlia); Rugby (Feydeau: Bolha a fülbe); Nicholas Beckett (Orton: Amit a lakáj látott a kulcslyukon át); Fiú (Delaney: Egy csepp méz).


Televízió:
Angyalbőrben (1989. tv-sorozat) Istálló (1993.)
Szabadság tér '56 (1994)


Film:
Az üstökös (1994, rendező: Gárdos Péter)

  • 2023
    Éger 5.4 színész színész (magyar bűnügyi film, 116 perc, 2023)
  • 2023
    A másik érintése 5.9 színész színész (osztrák-magyar dráma, 96 perc, 2023)
  • 2022
    Magyar hangja... 9.4 színész színész (magyar dokumentumfilm, 80 perc, 2022)
  • 2019
    Kópé 6.2 szinkronhang szinkronhang (kanadai-amerikai animációs vígjáték, családi film, 87 perc, 2019)
  • 2019
    Aladdin 7.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai fantasy, családi kalandfilm, 128 perc, 2019)
  • 2019
    A kis kedvencek titkos élete 2 7.1 szinkronhang szinkronhang (amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 86 perc, 2019)
    • TV2 Kids:
      • vasárnap (dec. 29.) 20:00,
      • hétfő (dec. 30.) 17:40,
      • szerda (jan. 1.) 15:55
  • 2018
    Szűzőrség 5.4 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 102 perc, 2018)
  • 2018
    Róma bukása szereplő szereplő (horvát-magyar animációs rövidfilm, vígjáték, 18 perc, 2018)
  • 2017
    Vakfolt 5.4 színész színész (magyar akció-vígjáték, 89 perc, 2017)
  • 2017
    Utóhatás 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai thriller, 92 perc, 2017)
  • 2017
    Halálos iramban 8 7.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai-japán-francia-kanadai akciófilm, 136 perc, 2017)
    • Mozi+:
      • kedd (dec. 24.) 18:25,
      • szombat (dec. 28.) 18:25

Hozzászólások

lietta 2019 máj. 06. - 17:43:56
Május10-én az Eötvös10-ben évadzáró PSZICHOSZÍNHÁZ. HEGYI BARBARA, KÁLID ARTÚR improvizál a pszichológus -színházalapító forgatókönyvére. A néző is megszólalhat, de csak ha akar,
2/10
Warthog82 2018 jún. 08. - 15:04:09 2/10 Előzmény vino-et-veritas
Jah :-) Értem! Hogy erre nem gondoltam.
vino-et-veritas 2018 jún. 07. - 15:45:41 Előzmény Warthog82
Talán, mert úgy gondolják, hogy úgyis "érintett".

A nőknél meg szinte mindig Kocsis Mariann, pedig ő nem "érintett"...
2/10
Warthog82 2018 jún. 07. - 10:04:07 2/10
Nem értem miért mindig ő a szinkronhangja az elsőrangú szinesbőrű színészeknek.
nyugiss 2016 máj. 28. - 12:26:28
jó mûsor lett :)

szeretem a hangját,denzel vashington legjobb szinkronhangja,semmi kétség!
filoszemitabélus 2016 máj. 28. - 11:27:29
Elég szûkre szabott lehet a szerepköre. Vagy átírják a darabokat a kedvéért? Kiderül, hogy Macbeth túlzásba vitte a napozást?
EMSz 2016 máj. 27. - 22:10:55
Közönségtalálkozó Murányi Tündével és Kálid Artúrral:
https://www.youtube.com/watch?v=4dAxl_4WABY
user11 2013 ápr. 14. - 21:58:17
1993-ban végzett a Színmûvészeti Fõiskolán Szirtes Tamás osztályában. Osztálytársak voltak:

Csapó Virág, Dózsa Zoltán László, Kálid Artúr, Király Attila, Rajkai Zoltán, Selmeczi Roland, Takátsy Péter, Varga Klára, Vasvári Emese
10/10
sonka 2011 okt. 24. - 23:31:20 10/10
mulao 2010 aug. 30. - 23:33:06
Eddig szerintem erõltetet és idegesítõ a Jóban rosszban-ban. De még ki tudja mi lesz.
Összes hozzászólás