Én se bírnám sokáig egy jurtában kecskék között, Bazarbai 12 éves korában indul neki a metropolisznak, ahol itt-ott még beton is van.
Mondhatjuk-e, hogy remake, ha ugyanazok a szereplők? Kinek mi jut eszébe a thaiföldi prostikról? Nevezhető-e pocsék filmnek, amit végigröhögünk?
Olvastam már olyat is, hogy az év legjobb filmje és olyat is, hogy vontatott, lassú, én személy szerint nem mondom, hogy a kettő között helyezkedem el, sokkal inkább, hogy hol egyiket, hol a másikat éreztem igaznak.
Bár elvileg egy táncdarab adaptálása, az alkotók valós életére vonatkoztatott áthallásai, ezek ötletes egymásba játszása lenne a cél, egy percre sem jutott eszembe mondjuk a Fekete hattyú. Sok egyéb igen.
Zseniális egyfelvonásos, mondhatni Egressy Zoltán újabb bombagólja. Senkiből nem lett senki. És még esik is.
Atom Egoyan féltékeny lett egy francia drámára, magához ragadta hát, örömét fokozta, hogy még pénzt is kapott érte. Hacsak ez nem kelt bennünk rosszízű asszociációkat, tökéletes szórakozásra van kilátásunk.
A Shakespeare-adaptációk felkent papja kicsit saját, kicsit a kilencvenes évekbeli Brad Pitt képére próbálta megteremteni a Marvel egyik hősét a nálunk nem annyira ismert/de majd most!-fajtából, s csinált belőle egy esőben térdelve ég felé kiáltósat.
Nagasawa, az egyik mellékszereplő mondja ki a lényeget, amikor kiveszi barátja kezéből a könyvet és a szemétbe dobja, hogy ti. "túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan könyvekre vesztegessük, amelyek nem állták ki az idő próbáját." Ha te mondod, testvér…
Nem mindig egyértelmű, hogy mikor kacsint ki a nézőre és mikor tikkel a szeme, épp ezért mindent egybevetve csalódás a tíz év után feltámasztott franchise.
Egy vállaltan leszbikus rendező mosolyogtatóan megbonyolított szerelmes története szabadságról és péniszirigységről. Az év eddigi egyik legjobbja.
2 plusz 1 fős történet A zöld sárkány gyermekei, ami nagyrészt egy raktárba játszódik, mégsem címkézhetjük fel olyan üres szavakkal, mint kamaradarab vagy szerelmi háromszög.
Egyenes út vezetett-e a Tejútról a sci-fi-hez? Hol találkozik Fliegauf és Ali G? Aki elkezd itt görög drámákat emlegetni, azt összezárom Martin Lawrence-szel.
Az eddigi thrillerek után a kör egy dialógokra épülő, leginkább egy tárgyalótermi krimihez hasonlító epizóddal zárul, szerencsére azonban ez mit sem von le az érdemeiből.
Nem szabad elvitatni tőle, amit tényleg lenyűgözően old meg, de összességében ennyire ostoba „Támad a Mars”-mozit még nem nagyon láthattunk.
Nicolas Cage bemutatja, milyen lett volna a Halálbiztos, ha kevesebb benne a szöveg és több az akció, mindezt úgy, hogy egyetlen arcizma sem rendül. A mienk egyszer.
Christian Bale ellopta a show-t a papíron fő-, de egyáltalán nem címszereplő Mark Wahlbergtől egy olyan filmben, amely meglepetésre túl tud mutatni a Rocky-sémán.
Berlusconi királysága évek óta vörös céltáblaként izzik a jogféltő médiakritikusok előtt és manapság nálunk is van keletje az ilyen tényfeltárósdinak. Más kérdés, hogy a Milan-elnök a rendezőhöz hasonló játékosokat bottal kergetné el klubjától: körbefutja a pályát és minden ziccert kihagy.
Menetrend szerint érkezik a rendes évi díjesőre aspiráló Coen-mozi és aki azt remélte, ez az egy végre kisiklik, annak legalább még egy évig várnia kell.