Járt és járatlan utak

Fliegauf Benedek a kétezres évek magyar filmművészetének egyik legkiemelkedőbb alakja – pff, ennyire unalmasan se kezdtem még kritikát, magamtól alszok be mindjárt, milyen érdekes, anno Fliegaufról is ezt gondoltam. Megmondom őszintén, én sem a Rengeteg, sem a Dealer felé nem közelítettem olyan feszült rajongással, ahogy egyébként anno a honi underground, megkockáztatom, a védjegyeivé vált fél percre nyújtott fade in-ek és bosszantóan lassan mozgó figurák idegölő játéka sem tűnt akkor többnek kivagyi tarrbéláskodásnál. Ehhez képest én lepődtem meg a legjobban, amikor a minden határon túlmenő Tejútat tátott szájjal néztem végig egy filmszemlén. Ma már azt gondolom, az ő munkái miatt éri meg egyáltalán megrendezni azt a fesztivált, ami amúgy nem volna több addigra ötször megbukott egész estés kabarétréfák újra ringbe erőszakolásánál és a Napon hagyott teavaj esztétikája meg hasonló című filmes esszék bohóckodásánál. Meglehet, a Tejúttól nem vártam el olyan jellegű történetmesélést, amit pedig a másik két nagyjátékfilm esetében igen, az egészen tudatosan a kísérleti film címkéje virított és ezt az utóbbi évek legjobban sikerült kísérletének tartottam és tartom a mai napig.

[img id=273680 instance=1 align=left img]A Womb – Méh felé immár úgy közelítünk, hogy mindenre fel vagyunk készülve. Az első percekben mégis ránk tör a nyafogás, mert olybá tűnik, ez a kétezres évek magyar stb., szóval a Bence most már menthetetlenül önmagát ismétli. Legfeljebb ezúttal van hozzá egy nemzetközileg ismert arca. Ám Fliegauf csak beijeszt, hamarosan kiderül, soha ilyen közönségbarát filmet nem készített még; amelyről egyrészt az jut eszembe, ez mennyiben volt saját döntése és mennyiben a külföldi partnerek szorongató markának eredménye, valamint hogy még akkor mennyire közönségbarát lenne, ha történetesen nem az anyját dugná benne a főhős.

Bad Motherf***

Tulajdonképpen már Ali G is megmondta méltán népszerű show-jában, hogy az ember végső célja egyszer visszatérni oda, ahonnan származik: a muffhoz. Mégis az az érzésem, Fliegauf nem a komikus munkáiból merített ihletett a Womb készítésekor. Istenigazából akkor tudná az ember felszabadultan köpködni az ilyen, mára már művészfilm-paródiának is beillő motívumokat, ha Fliegauf nem volna ilyen bosszantóan tehetséges. De az, a képi világa kétség kívül világszínvonalú, és tulajdonképpen a Womb után azt mondom, a történetmesélési eszközei is egy kivételesen érett és érzékeny alkotó képességeit tükrözik. A Womb, bizonyos értelemben, csodálatos film. A Womb, egy másik szögből nézve, hogy is fogalmazzak, polgárpukkasztó, mondanám, ha nem volna eleve ez a szó is nevetségesen kispolgári, provokáló, sietnék a magam segítségére, de ez sem volna igaz, mert azt sugallná, ezen túlmenően nem lelünk funkciót a filmben, pedig ha így van, akkor hagyjuk a francba és nézzünk Martin Lawrence-t.

Álmodozók

A Wombnál szerencsére nem érzem azt a pökhendiséget és otrombaságot, amit a görög dráma szókapcsolattal bénán takarózó szerzői filmeseknél, amikor felírják egy papírlapra, hogy "filmterv: a gyerek benyúl az anyjának", aztán a forgatásig esetleg valami történet is összeáll e köré, s ha eljön a világosító, tán még fel is veszik. Ebben nagy szerepe van annak az egyfajta elidegenítő hatásként is működő sci-fi vonalnak, amely eleve elvonttá, szinte nem is emberivé teszi az egész történetet. (A szitunk ugyebár, hogy a nő halott szerelme DNS-éből nyerve mintát klónoztatja az elvesztett férfit, csak épp azt meg is kell előbb szülni.)

Most jövök rá, hogy eleve Eva Greenről, a Bond-lányról, az Álmodozók (hoppá, még egy vérfertőző sztori) világhírű színésznőjéről kellett volna itt jó sokat írni, mert hát újságírói szempontból ő az igazi szenzáció. Csodálatosan teljesít, tökéletesen illik ebben a gyönyörű képi világba, amit Fliegauf újfent megteremtett. És visszakanyarodva egy előző gondolathoz: nagyon remélem, hogy ez relatíve közönségbarátabb alkotás nem egyfajta alku eredménye, amely során a rendező kísérletezés iránti szenvedélye szenvedett csorbát, mert egyébként remekül működik. Száz közül is felismerhetően igazi Fliegauf-film, még ha több vágás van is benne, mint az eddigi filmjeiben összesen.

Kinek ajánljuk?
- Aki eddig is bírta a rendező munkáit.
- Aki Eva Greenért van oda.
- Aki esetleg majd tüntetne ellene.

Kinek nem?
- Akinek felfordul a gyomra az ilyen ödipális maszlagtól.
- Akinek nem kenyere a magyar szerzői film.
- Aki inkább Ali G-n akar nevetni.

8/10