Nicolas Cage bemutatja, milyen lett volna a Halálbiztos, ha kevesebb benne a szöveg és több az akció, mindezt úgy, hogy egyetlen arcizma sem rendül. A mienk egyszer.
Pókerarc
Felületes néző hihetné, hogy Nicolas Cage minimalista arcjátéka már-már Steven Segaléval vetekszik és ezt azért írjuk feltétlen a javára, ahelyett hogy szitokszóként vetnénk rá, mert szerencsére tudható róla, igenis képes színjátszásra, ha nagyon muszáj. A Féktelen harag speciel nem ez az eset, sőt, ha most rápillantok az elmúlt három-négy évben készített filmjeire, egyik sem vetekszik mondjuk egy Ál/arccal, akár magát a művet, akár főhősünk mimikai képességének kiaknázását vizsgáljuk. Jelen esetben tehát ez is elég ahhoz, hogy egy sátánista szekta nyomába eredjen, mielőtt annak tagjai valamilyen homályos okból véráldozatot mutatnak be egy elrabolt csecsemőt tálalva fel Belzebúbnak. Mindeközben őt magát is üldözi egy magát hideg egyszerűséggel "könyvelőnek" nevező öltönyös figura, akin nemigen fog a golyó vagy a folyékony hidrogén. A ki-kivel van kirakósjáték szép lassan kirajzolódik, a képet egy jómellű szőke teszi teljessé, akinek, így visszagondolva, ebben ki is merül a jellemrajza.
Karikatúrák
[img id=281323 instance=1 align=left img]Ha csak azt a finoman kieszelt jelenetet ragadom ki, amikor a szektavezér Cage halott lányának combcsontjával akarja őt agyonverni, miközben a szeme láttára épp elvágni készülnek csecsemő unokája torkát, nos, ettől ez lehetne akár egy hetyke kis Haneke-összegzés is a barbársorba süllyedt európai ember végtelen gonoszságáról, de nem az. Csak egy popcorn-akció 3D-ben, verekedő meztelen csajokkal és robbanó kocsikkal, torzított gitárriffekkel aláfestve, ami már eleve úgy hirdeti magát, mint amit nem kell túlzottan komolyan venni. Ez rendben is volna, csak egyre világosabb, hogy az ilyesmit leginkább a Robert Rodriguez Baráti Kör tudja megfelelően abszolválni, minden más másodosztály. A Féktelen harag vállaltan ezt a közeget lövi be magának és ha nem engedte volna időnként elkalandozni a gondolataimat a hétvégi bevásárlás felé, azt mondanám, maradéktalanul teljesíti is, ami tőle elvárható. Elvileg ebbe nem tartozik bele az aprólékosan kimunkált történetvezetés, mégis helyenként bántóan nagy lyukak tátonganak a dramaturgiában, ok-okozati viszonyok és motivációk maradnak a teljes homályban, de annyira hogy az már egy politikai évértékelő beszédet idéz. Valójában minket sem kellene mozgasson holmi összefüggések felfedése, elég ha hátradőlünk és hagyjuk, hadd szippantson be a 200 km/órás 3D-örvény. Néhány eleve szlogenként született beszólása azért így is akad Cage-nek, az élményt Józsa Imre már megszokott szinkronhangja teszi már-már feledhetetlenné.
Amerikai lista
Látható talán, hogy ahány rossz, annyi jó dolog is rögtön eszébe jut az embernek, ha összegeznie kell a látottakat, mintha csak egy listát kellene írni a párunk jó és rossz tulajdonságairól, ahogy Ross tette ezt az emlékezetes Jóbarátok-epizódban; jóllehet abból sem sült ki semmi jó végül. Azért is nehéz az értékítélet, mert a vállaltan eltúlzott és B-kategóriával kacérkodó filmeknél minden egyes hiányosságra rá lehet fogni, hogy koncepcionális, innentől kezdve pedig már csak és kizárólag az lehet mérvadó, élvezte-e a néző az előadást vagy sem. Ez alapján erős közepesre értékelem a Féktelen haragot, amely bár egyáltalán nem odahányt történettel dolgozik, mi több, még a karakterárnyalásba is fektettek energiát az alkotók, mégis hazugság lenne azt mondanom, hogy élveztem minden percét. Mondjuk minden másodikat, ha már szigorúan kapaszkodom a matematikába. De akkor már megint valami egzakt számítással akarnánk következtetéseket levonni, ami ugye ilyen esetben – szerencsére – lehetetlen.
Kinek ajánljuk?
- Akik számára a komolytalanság nem akadály.
- Akik Nicolas Cage-t egy újabb frizurával is meg akarják nézni.
- Akik bolondulnak a 3D-mozikért.
Kinek nem?
- Akiket nem lehet lekenyerezni mozinak hívott bűvésztrükkökkel.
- Akik gyomrát akkor is megviselik a fröccsenő belsőségek, ha azok valójában a poén funkcióját töltik be.
- Sátánistáknak.
6/10
