A Shakespeare-adaptációk felkent papja kicsit saját, kicsit a kilencvenes évekbeli Brad Pitt képére próbálta megteremteni a Marvel egyik hősét a nálunk nem annyira ismert/de majd most!-fajtából, s csinált belőle egy esőben térdelve ég felé kiáltósat.
Hol lakik az úristen
Thor valahol egy másik világban/dimenzióban él, amit az egyszerűség kedvéért mégiscsak egy felhők felett, a Vénusztól kicsit jobbra elhelyezkedő Olümposzként ábrázolunk, bár ezt is csak a közérthetőség kedvéért írom, mert amúgy északiak a srácok, skandináv-germán mondák képezik a történeti alapot, nem a mediterrán típusú világmagyarázatok (nem mintha amúgy nem az egyik remake-elte volna eleve a másikat). Azért ódzkodtam csak itt mondákról írni, mert még a végén a komolyság látszatát keltjük vele, holott ettől aztán igazán nem kell tartanunk. Hogy a Marvel képregénye hol, s milyen mértékben szenvedett csorbát a vászonra feszítés húsvéti folyamata alatt, annak elemzését meghagyom a geekeknek. Egyébként egészen az utóbbi néhány évig azt gondoltam, én is kellemesen infantilis rajongást táplálok a szuperhősök felé és nehéz rájönnöm, hogy ezt Hollywood ölte ki belőlem, vagy ezek tényleg ilyen marhaságok voltak mindig is.
Gumicukor
[img id=294780 instance=1 align=left img]Natalie Portmannak legfeljebb 5-8 évvel ezelőtt, Anthony Hopkinsnak meg kábé soha nem lett volna szabad ilyen szerepet vállalnia, legfeljebb ha az unokákat szórakoztatja karácsonykor, ebéd után beviszkizve. Papa, vegye már le azt a szemfedőt, megijeszti a gyerekeket. A Thor nem rossz, önmaga kereteiben, de talán még korrektebb, ha azt mondom, önmaga dimenziójában, kifejezetten kiemelkedő comic-movie. Egy-egy elhamarkodott pillanatomban még azt is mondanám, hogy igen, 3D-t ezért érdemes használni. Szinte minden kockáján látszik, hogy a trükkösök nagyobb létszámban vettek részt és több munkaórát tudnak maguk mögött, mint ugyanezek az értékek a 4-es metró építésére vonatkozóan; bár most nem vagyok benne biztos, hogy ez dicséret-e. Semmiképp nem akarom bántani a műfajt, mert létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, a közönsége, bár valószínűleg nem önállóan keresőképes és/vagy szavazásra jogosult, mindenképp masszív, mozgatható. Zsinóron rángatható.
Mihez képest?
A Thor egy zseniálisan kivitelezett esti mese, ami sajnos ritka kivétellel minden egyes 3D-s produkcióról elmondható. Az talán még védhető, hogy semmilyen meglepetésre nincs esélyünk a történetet követve, testvér-rivalizálás, az árulás, a szerelem úgy jönnek sorba, mint a buszmegállók. Azt viszont nem akarom elfogadni, hogy tapsolnom kellene, amiért a döfésre emelt kar tulajdonosát lelövik az utolsó másodpercben, a főhős esőben térdelve kiáltozik az ég felé, Natalie Portman pedig szótagolva mondja, hogy atya-úr-isten. És nekem ne jöjjön senki azzal, hogy ez kikacsintás. Dehogy az, ennyit tud. Több helyütt olvastam, hogy végre egy comic film, ahol nem teljesen öncélúak az akciók és a karakterek sem annyira papírmasék, mint sok egyéb alkalommal. És ez döbbentett csak rá, micsoda embertelen vacak képregényfilmeket láttunk az utóbbi időkben, ha ez a mihez képest, ez ilyen értékes bír lenni.
Kinek ajánljuk?
- Általános iskolásoknak.
- Képregény-rajongóknak.
- Akik szerint a 3D isten ajándéka.
Kinek nem?
- Akiknek egyre megy, hogy Thor vagy Piroska és a farkas.
- Akinek ugyan nem megy egyre, de elvár egy radikális újraértelmezést az ilyen feldolgozásoktól.
- Akik szerint ki lehet hozni újat az idegen lény hülyén viselkedik a gyorsétteremben-szituációkból.
7/10
