Már csak egy westernre vártunk

Ha minden igaz, a western műfajával eddig még nem kacérkodtak a Coen-fivérek, hiszen munkáikat inkább a jelenkori kisemberek sarkaiból kifordult világának ábrázolása hatja át, morbid humorral és képtelen halálhelyzetekkel díszítve. Ebből szinte semmi nem jelenik meg A félszeműben, ami egy klasszikusnak nevezhető hőseposz egy lecsúszott, de még tökös férfiről (egy késő huszadik századi nagyvárosban játszódó filmben tutira Bruce Willis alakítaná), akinek lába elé komoly felelősséggel járó feladatot gurít az élet.

[img id=281187 instance=1 align=left img]Az élet per pillanat egy 14 éves kislány képében érkezik, aki apja gyilkosát akarja felkutattatni és törvény elé állíttatni a békebíró segítségével. Mind általában, a leánynak nagyobb erőfeszítéseibe kerül, hogy egyáltalán komolyan vegye bárki is, no de mi lenne a filmmel, ha nem ugraná meg ezeket az akadályokat? Közben hozzájuk csapódik még egy texasi ranger is (akinek ha lehet, még nagyobb gond komolyan vetetnie magát) és hárman veszik üldözőbe a koszos gyilkost.

Nem lesz Oscar-eső

Mivel fentebb azt írtam, hiányoznak a filmből a tartalmat illető tipikus Coen-jegyek, muszáj vagyok valamivel igazolni, miért nem lóg ki mégsem annyira a zsenipáros munkáinak sorából. Talán elsőként az a kérlelhetetlen precizitás és profizmus jegyezhető fel, ami süt minden egyes beállításról, kameramozgásról és ezekből adódóan végső soron a sajátos hangulatteremtésről. Ez persze, ha ennyiben hagyjuk, azt is jelenthetné, hogy senki más a világon nem rendez zseniálisan, csak Ethan és Joel, márpedig ez nagyobb baromság lenne, mint a Toy Story 3-ra fogadni a Legjobb film Oscar-díja kategóriában. De vannak dolgok, kivált a művészetben, amit nem igen lehet és nem is kell szavakkal megmagyarázni, mégis látjuk, érezzük az erejét, márpedig amikor egy Coen-film magába szippant, az pont ez az eset.
Ha már Oscar: nem fog a Nem vénnek való vidékhez hasonló díjeső hullani rá, egyrészt mert a mezőny nagyon erős és vannak nála jobb filmek (általában és a kategóriák nagy részében is), meg aztán nem is szokása az Akadémiának az ilyen ismétlés. Jeff Bridges a címszerepben ettől függetlenül lehengerlő és ha ezek a sorok nem is pótolják a vonatkozó díj esetleges (prognosztizálható) elmaradását, azért a közönség minden bizonnyal nagyra értékeli majd, amit ebben a két órában nyújtanak számára.

An American Hero

Az jár a fejemben, hogy ezek a figurák, de főképp a főhős mennyire tipikusan amerikai hősök és hogy ezt amúgy mennyire utáljuk manapság. Ha egy karakter ilyen „emberfeletti” bátorságról tesz tanúbizonyságot és ilyen magától értetődően rázza ki magából a problémamegoldást, szeme nem rebben, amikor megmenti valaki életét vagy épp pontot tesz annak a végére – ez uncsi. Ez esetleg még néhány évig ebben a formában működhet, amikor egy első látásra tényleg már leírt senkiházi gyűri maga alá a világot. Persze ebben meg nem lesz már semmi meglepetés, tudjuk az első pillanattól, bármennyire is el van ázva, ha kijózanodik, csodákra lesz képes. És hogy Coen-kéz alatt mégis elevenné, frissé és székhez szögezővé válik, ebből megint csak egy dagályos és sehová nem vezető hozsannát tudnék kihozni, inkább bele sem fogok. Tényleg csak annyit, hogy egy százszor kiszipolyozott műfajból és figurából varázsoltak felemelő, komoly, élvezetes drámát, mély meghajlás és elismerés érte.

Kinek ajánljuk?
- Coen-rajongóknak.
- Akik minden díjesélyest megnéznek.
- Az igényesebb nézőknek.

Kinek nem?
- Egy Coen-drámánál könnyedebb szórakozásra vágyóknak.
- Akiknek csak az a western, ami alatt Morricone szól.
- Akik egy újabb Égető bizonyítékot szeretnének látni.

8/10