Az aktuális rész ismertetője: Dani reggel bocsánatot kér Grétitől a tegnapi viselkedése miatt. A lány azonban még mindig tudni szeretné, hogy tulajdonképpen mi is Dani baja az apjával, és nem érti, miért titkolózik előtte a párja. Szerinte az lenne a legjobb, ha Dani mindent őszintén megbeszélne Andrással. A fiú fontolóra is veszi a dolgot, ám végül mégsem képes megtenni. Mikor Gréti továbbra is kritizálja a fiút, amiért az nem tisztázza a dolgokat az apjával, Dani határozottan arra kéri, hogy ne avatkozzon a magánügyeibe. Reggel Roland bogarat ültet Evelin fülébe azzal a megjegyzésével, hogy a lány totál magányos, ezért ilyen megkeseredett. Evelin felismeri, hogy valóban egyedül érzi magát. Majának nagy nehezen sikerül jobb kedvre derítenie Evelint, aki este bedobja magát, hogy társra találjon. A klubban azonban pont Andrással, Dani apjával jön össze. Amikor Gréti szembesíti azzal, hogy éppen kivel enyeleg, Evelin riadtan elmenekül. Elérkezett a nagy nap, Barbi szerepel a rádióműsorban. Nagyon izgul, és a többiek alig tudják megnyugtatni. A kezdeti lámpaláz után azonban Barbi megtáltosodik a felvétel során. Olyannyira, hogy amikor egy betelefonáló lány a magánéleti problémáiról kezd beszélni, Barbi gátlások nélkül kitálal mindent, ami a szívét nyomja. Joe megalázottságában éktelen haragra gerjed, kőkeményen kiosztja Barbit, és szó nélkül lelép.
A műsor ismertetése:
Az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egy trendi apartmanban játszódik, a vibráló főváros szívében. Ez ad otthont 8 fiatalnak, akik lakótársakként élnek együtt. A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek, amely nem más, mint Budapest!
A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, és a szerelmes Rita. Ott lakik Zsófi is, az énekesi ambíciókkal megáldott lány és Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik, Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége egy olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába. Itt viszont Joe szabályai szerint történnek az ilyen nagy lélegzetvételű dolgok. Vajon sikerül Anikónak a lakótársak szívét megnyerni? Mit szól hozzá Rita, aki az első pillanattól riválisának tartja a keszthelyi lányt?
Hozzászólások