Tedd azt Sofi, ha úgy gondolod, nem kell az én külön engedélyem hozzá, nem vagyok moderátor sem.

Inkább ne, ha rám hallgatsz...P :)
Azt hiszem, a moderátor sem tud segíteni nekünk ebben, olvashatott már bennünket és azért bujkál. :)
/Provokálok éppen, talán elõjön!:D/
De talán nem is Õ az illetékes a kérdésben, nem gondolod?
Egyenesen a port- hoz kellene fordulnod, pl. e-mailben.
Azt lehet vajon?

Tudom én is, persze. Viccesnek szántam a megjegyzést, mivel mindennel foglalkozunk már itt, kivéve Örkény Istvánt. :))

Vannak vidám egypercesei is - igaz, azok is a groteszk mûfajába tartoznak.
Csak ajánlani tudom a kötetet - egy "örök darab" - mindig elõ lehet venni és olvasgatni. :)

A nézõ halála
Nyolc -tíz színész (egy darabhoz átlag ennyi kell) elõzetes bejelentés után, a megbeszélt idõpontban, autóbusszal vagy taxin (akinek van, a saját kocsiján) ellátogatnak a nézõhöz. A szokásos idõpont este hét óra, kivéve a vasárnap háromkor kezdõdõ matinét.
Ruháikat az elõszobában hagyják, bejönnek, helyet foglalnak, némán ülnek, legföljebb halkan beszélgetnek. A nézõ, bár nem mutatja, szívszorító izgalmat érez. Ennek ellenére megpróbál természetesen viselkedni, mintha a vendégei ott sem lennének. Hiszen már folyik az elõadás.
Föláll, leül, gondolkozik, aztán vizet ereszt egy kannába, teát fõz. A teaivást csak mímeli, mert közben máson jár az esze, ezt mindenki érzi, pedig õ közömbös arcot vág, orrot fúj, ásít is egyet. Ekkor azonban váratlan kitörésre kerül sor: elõrelép, hangja ellágyul, szerelmet vall. Szerelme tárgya távol van ugyan, de õ, miközben a monológot mondja, úgy viselkedik, mintha a nõ közvetlen közelrõl hallaná, s mosolyogva biztatná a folytatásra. Aztán még sok mindenféle történik, megszólal például a telefon, érezzük, hogy nem jó hírt kapott, fiatalos mozgása meglassúdik, szemében kialszik a fény, még késõbb egész õsz lesz, s egyszer a derekához kap, oda hasított a fájdalom, nyilván epe- vagy vesekõ.
Más ember áll elõttünk. Már nem is próbál tettetni, arca beesett, nem törõdik semmivel, apjával, húgával, feleségével sem, bele - belehasít agörcs, s egyre világosabb, hogy ezt nem éli túl.
Nem is. Persze, most szívesen elbújna a színészek kíváncsi tekintete elõl, hiszen a vadállat is rejtett vackán adja ki páráját, de õ, akár tetszik, akár nem, itt hal meg, ami elég sokáig tart, tovább, mint hinnõk, mert a halálért is meg kell küzdeni, de ki hitte volna, hogy ilyen soká! Szegény nézõ már a végét járja, de minduntalan új erõre kap, eszébe jut valami s azt el is mondja a színészeknek, nem különösen okos, nem is nagyon jelentõs dolgokat, melyek azonban így, egy haldokló szájából, mégis megrendítõen hatnak.
Végre, már a földön vergõdve, csapkodva, hörögve, nagy nehezen kileheli a lelkét. A színészek összecsapják a tenyerüket s közben szedelõdzködnek, majd a kapuban búcsúzkodva azt vitatják, vajon elég természetes volt-e a nézõ viselkedése, kiváltképp a haláltusája, s ha igen, akkor visszamennek a színházba, s a többi színésznek megadják a nézõ címét, mondván, hogy ott egy ign érdekes és szórakoztató elõadás látható.

(Örkény István: Egyperces novellák címû kötetébõl)