Az a furcsa érzés kísértett, hogy mindez egy nagyszabású színjáték, ahol a kulisszák mögött történik a szerepleosztás. A gyanú ma is él, a helyzet tisztázatlan. Az elmúlt tizenöt évben lépten-nyomon, folyton-folyvást visszaköszön Orwell, Örkény és Beckett. Vajon véletlen lenne ez? Mindenképpen tanulságos látni, ahogyan remekműveik túlélik az alkalmi konjunktúrákat.
A Parafarm (1992) és a Bevégezetlen ragozás - haláltáncjáték (2001) után harmadik kamaraopera, Az utolsó meggymag (2007). A Parafarm az ellopott forradalom, a Bevégezetlen ragozás a magány és a leépülés, Az utolsó meggymag az utolsó négy magyar története. A három mű más-más zenei nyelven szólal meg, valamiképpen mégis együvé tartozik. Mindhárom történet ugyanis a sikertelenségé, egyfajta végállapot, amelyben már alig lehetséges az értelmes, összefüggő beszéd; helyette emlékek, indulatok bukkannak föl a mélyből. Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké: nagy utazás a szertefoszlott illúziók nyomában.
A(z) Kolozsvári Magyar Opera előadása
Hozzászólások