Carlo Goldoni végig nevetett és végig nevettetett egy izgalmakkal teljes évszázadot, méghozzá két nyelven: olaszul és franciául. A kor nevezetes, nagy hatású írói - Voltaire, Rousseau, a Bécsben élő Metastasio, Goethe - elismeréssel írnak, beszélnek róla. Van úgy, hogy vígjátékait egyszerre játsszák Párizsban, Velencében, Bécsben, Weimarban. Halála óta is a legtöbbet játszott színpadi szerzők közé tartozik. A nagy ókori görög és latin komédiaszerzők, és az előbbi században élt Moliére után ő fedezi fel a színpad számára a humor új forrásait, amelyek azóta is elemei az újkori és még újabb kori vígjátékoknak. Több mint 150 színművet írt, ezeknek java része vígjáték. Az antik görög drámákat és főleg a latin vígjátékírókat - Terentiust, Plautust - végigolvasta. Ezektől tanulta meg a humor lényegét. Úgy készült tudósnak, hogy már diákkorában drámákat írt, és az életben megismert érdekes alakokat szerepekké formálta. Előbb vidéki színjátszók, majd hamarosan városi színészcsoportok is felismerték drámáinak hatásosságát.

Jelentősebb komédiái:
Arlecchino, két úr szolgája (Arlecchino, servitore di due padroni) 1745, A kávéház (La bottega del caffé) 1750, A fogadósnő vagy Mirandolina (La locandiera) 1753