Ezúttal a sorozat Amyje, Mayim Bialik nyilatkozott arról, hogy szívesen visszatérne.
Jim Parsons, aki Sheldon Coopert alakította az Agymenőkben, továbbra is habozik visszatérni a különc geek szerepébe. Nem úgy, mint Mayim Bialik, aki Amy Farrah Fowlert játszotta a sorozatban. A színésznő ugyanis nemrég vendégszerepelt az NBC Night Court (nálunk: Agyament bíróság) című sorozatának rebootjában, és ennek apropóján a Yahoo-nak azt nyilatkozta, hogy nagyon jól érezte magát Melissa Rauchkal, akivel már az Agymenőkben is együtt szerepelt, és szívesen feltámasztaná valahogy a világszerte kedvelt The Big Bang Theoryt.
Minden tiszteletem Jimé, de úgy gondolom, hogy nagy az érdeklődés a szeretett karaktereink iránt, és szuper boldog lenne, ha újra láthatnám [a sorozatot] bármilyen módon. Azt hiszem, mindannyian nagyon tiszteljük ezt a brandet, és azt, amit létrehoztunk. Nagyon örültem, hogy ismét együtt dolgozhatok Jimmel és csinálhatok néhány dolgot Az ifjú Sheldonban. De örülnék a lehetőségnek, ha újra visszatérhetnék Amyhez, amennyiben ez valaha is felmerülne.
Mint ismeretes, 2007 és 2019 között futó Agymenők azért ért véget, mert Jim Parsonsnak akkor épp komoly személyes és szakmai változások történtek az életében, amelyek miatt úgy döntött, otthagyja a sorozatot. Bár Az ifjú Sheldon című előzménysorozat fináléjában (amelyben a címszereplőt Iain Armitage alakítja) feltűnt ő is, mint, az „öreg” Sheldon, a színész már ezt is bizarrnak találta, és elég világosan kifejezte, hogy szerinte egyszerűen nincs értelme feltámasztani az Agymenőket, mivel úgy érzi „ez a sorozat túl különleges ahhoz, hogy csak úgy visszahozzák”.
Jim Parsonsnak nagyon kemény nyara volt, mielőtt úgy döntött, a 12. évad után nem akar többé részt venni a népszerű sitcom készítésében.
Tovább
Viszont nagyon úgy tűnik, ha az Agymenők atyja, Chuck Lorre, valamint a sorozat többi szereplője is örömmel visszatérne, így remélhetőleg valaki meg tudja majd győzni Jim Parsonst is, hogy mégis csatlakozzon hozzájuk.