Till Attila hangosan kimondta azt, amit a nézők gondolnak a Kincsvadászok legutóbbi adása után

Végül Fejes Tamás vihette haza a rémisztő festményt.

A Kincsvadászokban látható Mammertől talán még Till Attilának is rémálmai lesznek, legalábbis a műsorvezető meglepődött, amikor rájött, hogy tényleg olyan mintha követné a szemével a képen látható idős hölgy. Nos, Fejes Tamásnak már sokkal jobban bejött, amit látott. 

Ez félelmetes

– mondta el a véleményét Tilla, aki egyébként „paramamának” nevezte el a nőt.

Egyébként még a tulajdonos is azért akart tőle megválni, mert zavarta, hogy a képen látható asszony folyamatosan figyeli őt. 

A Tankcsapda dobosa azonban rögtön ötletelni kezdett, mit is lehetne kezdeni Mamerrel, és bizony szerinte akár egy horrorfilm forgatására tökéletes lenne. Molnár Viktor pedig kiemelte, hogy az ijesztő látvány ellenére kifejezetten jól festették meg a képet.

Érdekesség, hogy mindegyik licitáló érdeklődött a festmény iránt, ám kollektíven úgy gondolták, hogy ez a kép Fejes Tominál lesz a lehető legjobb helyen, aki végül

76 ezer forintért vásárolta meg az eladótól. 

Mammert te is láthatod ebben a videóban:

A nézők többsége valószínűleg szintén úgy gondolja, hogy nem tenné ki ezt a művet a hálószobájába:

Rémisztő”

– írta valaki.

Mindent lát, mindent figyel

– jegyezte meg valaki más Mammerrel kapcsolatban.

Till Attila vicces reakcióját pedig itt nézheted meg:

Ez is érdekelhet

Két tárgyat is vásárolt magának Tilla a Kincsvadászok forgatása során

Január eleje óta nagy sikerrel vetíti a Kincsvadászok második évadát a TV2 Till Attila műsorvezetésével, aki olykor-olykor maga is szemet vet egy tárgyra.

Tovább