Sliders / Maggie Beckett visszatér

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai filmsorozat, V / 9. rész

Értékelés:

244 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A legújabb világra érkezve kiderül, hogy Maggie alteregója egy hősi halált halt űrhajós volt, aki a Mars meghódítását követően tűnt el az űrben. E körülmények között Maggie felbukkanása remek táptalajt ad az összeesküvés-elméletek híveinek, hogy bebizonyítsák: az egész Mars-utazás csak kitaláció volt.

A műsor ismertetése: Quinn Mallory a fizika szakos egyetemista már régóta foglalkozik az időutazás gondolatával. Folyamatosan kutat, hogy rábukkanjon a fizikai tudományok gráljára: miként lehet egyszerre párhuzamos dimenziókban utazni. Házuk pincéjében jó néhány kísérletet végzett el, és úgy tűnik, sikerül megépítenie azt a gépet, amivel az időutazás lehetségessé válik. Persze azért szorgalmasan látogatja az egyetem fizika tanszékét, ahol Arturo professzor előadásai nagy segítséget jelentenek munkájához, de természetesen mellette állnak a barátai is. Egy véletlen baleset következtében azonban hirtelen megnyílik egy átjáró, s mind a négyüket magával rántja a mélység. Mire feleszmélnek, már egy másik univerzumban vannak, ahol minden ijesztően más. A világok közti csúszás hamarosan kétségbeejtővé válik. Egyszer olyan világba csöppennek, ahol a férfi és a nő szerepe felcserélődik, máskor olyanba, ahol vírusos betegségek burjánzanak, vagy földalatti mozgalmak árasztják el a Földet. Nem lehet tudni, hogy valaha hazajutnak-e a saját otthonukba!

Évadok:

Stáblista:

Szereplők

Quinn Mallory
Wade Kathleen Welles
Rembrandt Brown
Maximillian P. Arturo prof.
Maggie Beckett
Dr. Diana Davis
Colin Mallory
Amanda Mallory
Quinn 'Mallory' Mallory
Cezanne Brown
Dr. Manfred Xang
L. Specateli nyomozónő
Gillian Mitchell
Pricilla Hardaway
Billy a Kölyök
Natalie Nassau
Első Orákulum

Hozzászólások

Szerinted?
k11zoltan ápr. 25. 20:50:38 Előzmény Oh jajj
Akkor rasszista vagy.
k11zoltan ápr. 25. 20:50:07
Így is, úgy is befejezetlen lett. Az utolsó 2 részt néztem most csak meg.
gyereamozibabe 2023 márc. 08. - 23:41:57 Előzmény agarik
A magyar nyelvben van olyan szó, hogy NÉGER. És nincs dehonesztáló jelentése. Jobb ha beletörődsz, és nem játszod az eszed.
ALDO 2018 szept. 21. - 05:04:29 Előzmény agarik
A 3. évadtól a FOX akciódúsabbá akarta tenni a sorozatot. A profot alakító John Ryes-Davis valóban többször nem tetszésének adott okot, amiben sok esetben igaza is volt, mert már a szezon elején becsúszott több gyenge epizód. A pulzáros dupla részt eredetileg ő írta, de a forgatókönyvet később totál átírták, ezután szállt ki végleg. Az évad végére hozták be Kari Wuhrert, aki akkoriban szerepelt abban az agyonreklámozott, moslék Anakondában, így remélték, hogy sikerül egy "nagyobb" nevet szerezni és lássuk be, elsősorban nem a színészi képességein volt a hangsúly. A kavarás fordítva volt, neki volt állandó pasija a stábtagok közül nem, Sabrinának. A két csaj a forgatási szünetekben legendásan rosszul jött ki egymással.
A FOX végül a 3. évad végén úgy döntött, hogy kaszálja a sorozatot, ezért lezáratlanul ért volna véget: a mutáns szigeten lelövik az ezreset, aki az időzítővel együtt a mélybe zuhan, így nem tudják megszerezni a koordinátákat és véletlenszerűen elcsúsznak. Az Universal stúdió teljes 22 epizódos 4. évadot akart, de a FOX csak egy 13 részesbe ment volna bele, úgy hogy az lesz az utolsó és csak Quinn és Maggie szerepeltek volna. Végül a SCi-fi Channel vette át a sorozatot. Sokkal kevesebb pénzből gazdálkodtak. Ekkor indították újra a sztorit és hozták be Quinn öccsét, aki a való életben is Jerry O'Connel tesója. A színvonal ekkor már érezhetően romlott, így már valóban egy utolsó 5. évaban gondolkoztak. Jerrynek már elege volt és mással akart foglalkozni ezért max 6 részt vállalt volna be, de úgy hogy a tesója maradhat. Végül nem tudtak megegyezni és a tesókat kirúgták.
Oh jajj 2018 jún. 20. - 01:46:35 Előzmény agarik
Ja, bocs niggert akartam írni...
agarik 2018 jún. 07. - 13:55:32 Előzmény Oh jajj
Először is nem néger, hanem fekete.

Másodszor: Sabrina Lloyd kavart valami stábtaggal, erre beszólt neki Kari Whurer, amit nem viselt jól. Mivel a költségvetés nem bírt el annyi állandó tagot, KW olcsóbb volt, SL meg egy hisztis luvnya, hát kirúgták.
Gimli folyamatosan beszólt az íróknak hogy amit csinálnak az igénytelen szar, ezért kiírták a sorozatból.
Quinn meg megunta és kiszállt.

Egyébként adássorrendben nézve a részeket nekem pont az utolsó évad tetszik legjobban, amikor az Síró Emberen kívül már mindenki más az eredeti gárdából távozott.
Most viszont elkezdtem nézni gyártási sorrendben, és meghatározóan új élmény.
Oh jajj 2017 dec. 27. - 10:14:26
Miért tûntek el az eredeti szereplõk? :(
Bugyutácska kis sorozat, de még a nézhetõ kategóriában. Aztán eltûntek az ismert szereplõk és egy totál új gárda, a néger gyerek kivételével... Miért?
Ez így már...
8/10
nikato 2017 jan. 30. - 16:54:09 8/10
Bár elkezdõdtek a Maggie-es részek, de azért hiányozni fog, hogy nincs délután 5-kor.
JoeM 2017 jan. 26. - 10:59:48
Mikor Sabrina Lloyd eltûnt a sorozatból, érezni lehetett, hogy ezzel egyfajta szétesés kezdõdik. Sajnos ez be is igazolódott. Kár ezért a sorozatért. Inkább lezárhatták volna normálisan az eredeti gárdával.
8/10
nikato 2017 jan. 26. - 10:25:58 8/10
Én is nézem megint, persze csak addig amíg az eredeti csapat lesz.... Ugye azt már sokszor kiveséztük, hogy kb. a 3. évadig volt jó, amíg az eredeti csapat volt, Kari Wuhrer (Maggie) játszani sem tudott (meg is látszik ma már a pornóból tartja fenn magát, ahogy olvastam).. Azt is olvastam, hogy a producerváltás után kezdõdtek a kromag sztorik (Off.: A Bûbájos boszorkáknál is volt producer/rendezõ váltás, amíg az elsõ évadok a családi dolgaikról szóltak inkább, a váltás után inkább a varázslás és az akció dúsabb jelenetek kaptak helyett, ott jó tett a váltás), itt nem tett jót a producer leváltása, a kromag sztorik eszméletlen rosszak voltak. SPOILER: Ez az egész, hogy Quinn másik bolygóról van, az anyja csak a nevelõ anyja, kiderült van még egy tesója, chipek, stb.... ez kegyetlen rossz volt! Az utolsó résszel együtt, hogy egy látó végig látta õket és filmsorozat készült belõlük, ráadásul egyszer régebben Quinn-ék földjére értek, de nem maradhattak, mert Maggie nem kapott levegõt, és ezért tovább ugrottak, de az utolsó részben már kap levegõt azon a világon? 2x majnem hazajutottak, egyszer Quinn a kapuról állapította meg, hogy nem otthon vannak, aztán kiderült, hogy az anyja megolajoztatta. Sabrina Lloyd-ot sem lehetett volna úgy kiírni a sorozatból, hogy hazaérkeznek mondjuk és õ ott marad, míg Quinn tovább a ugrik a fuldokló Maggie-vel? Vagy bedobja Maggiet a lyukba és õ is ott marad. Aztán folytatódhatott volna Maggie-vel a sorozat, úgyis full új csapat lett, illetve még Remi maradt. SPOILER VÉGE
cellasto 2017 jan. 25. - 21:47:05
annyian lehuzták ezt a sorit, pedig most így ujranézve egész szórakoztató
még a gagyisága meg az itt-ott ötlettelensége ellenére is
cellasto 2016 dec. 12. - 05:57:19
ma kezdi a visat 6 egész jó idõpontban az x-akták elõtt
nagymony@gmail.com 2016 szept. 11. - 15:58:48
Minek túlragozni a film tartalmát? Akinek nem tetszik, az ne nézze, speciel nekem pont jó délutáni bambuláshoz, és sajnálom, hogy levették a mûsorról, igaz korábban már láttam az összes részt, de akkor is szívesen nézném.
Torolt Felhasználo 2016 ápr. 22. - 08:23:44
Csak most derült ki számomra, hogy ez valójában egy 1986-os Disney-alkotás (szándék szerint sorozat, eredmény szerint egy pilot-film) átdolgozása:

Fluppy Dogs

Egy sorozat pilotjának szánták, de nem váltva be a nézettséget maradt mozi. Így kvalifikál ide. Amúgy a sima duplarészek, pilotok, teljes-mûsoridõs-terjedelmû de sorozatrészként jelölt alkotások nem játszanak.

No, egy rakás antropomorf kutya Sliders-kedik bevezetésként. Miért? Honnan van kulcsuk a láthatatlan ajtókhoz? Miért indultak el egyáltalán ha semmi nem garantálja hogy késõbb hazatérhetnek? Nem tudni, és ez baj.

Az is baj hogy a kutyák inkább hazudnak, pucérkodnak (saját értékrendjük szerint ez elítélendõ) és betörnek mint megszólalva elkerüljék az ütemezett elaltatást a menhelyen. Aztán meg ráveszik a fiút (az meg minek hallgat rájuk) hogy segítsen nekik eljutni a köv. ajtóhoz. Mintha az nem várhatna tanítás utánig.

Btw, amikor kaput nyitottak egy ÓCEÁNRA, azt érdekes lett volna megnézni mi lesz a következménye. Valószínûleg akkora a nyomás hogy vissza se lehet csukni az ajtót, de ha mégis, a karbantartók biztos nagyot néztek mikor látták hogy a puszta levegõbõl jön a víz...

De a legrosszabb mégis a végén van: megtörténik az Invázió.
ditpet 2016 márc. 07. - 19:31:36 Előzmény cellasto
Sajnos igen, minden filmben megtalálom a leglogikátlanabb dolgot. És szintén nem a tudományos-fantasztikus-kaland részére gondolok. De összességében én is élvezem a sorozatot.
cellasto 2016 márc. 05. - 23:35:27
neked nem szabad leülnöd ilyet nézni,ha a kákán is csomót keresel :D
a leírásod alapján az összes akciófilmet és sci-fi-t lehetne a kukába dobni :))

persze ez tényleg nem egy 10 csillagos sorozat,de én akkor is jól szórakoztam egyes részein :P
ditpet 2016 márc. 05. - 23:14:35 Előzmény cellasto
Ez nagyon régi sorozat, de Spoilert tartalmazhat!

Nem a tudományos részérõl beszélek. Például Rembrandt csípõbõl tüzel az ellenségre. Nem a vadnyugaton vagyunk, vagy valami texasi redneck tanyán. YeeHaaw! Vállhoz kell szorítani a gépfegyvert, célzót használni, ...stb. Akkor esetleg el is találná õket.
Másik, hogy iszonyat naivak, mint egy óvódás. Mindig a hiszékenységük keveri õket bajba. Egyedül a 4/13-ban láttam emlékeim szerint, hogy a fegyvert a kocsiban hagyták, mert nem ismerték a világot. Azelõtt durrbele minden konfliktusba, mint a kíváncsi kölyökkutya.
A lány állítólag katona volt, mégis az esetek többségében úgy viselkedik, mint egy civil, és úgy is lõ.
Fõleg a 4. évad során szinte mindegyik részben lesz valamilyen fegyveres konfliktus. Mégis alig ér golyó célba. Úgyszintén a leggyakoribb ellenség a kromag. Állítólag profi katonák, spártai szintû kiképzést kaptak....mégse tudnak célozni rendesen. én is jobban lövök náluk.
Még egy apróság az Anya és lánya epizódból. Az apuka magas rangú katona, pontosan tudja, hogy ha kromag kézre kerül a vírus, a világuknak annyi, mert visszajönnek immunisan. Erre amikor a kromag parancsnok háttal áll neki, kezében az unokája, a vérében az ellenszer. Csak annyi lett volna a dolga, hogy kihúzza a hazmat ruha csövét. Max a gyerek esik áldozatul, de jobb mint a Föld teljes lakossága. Fõleg háborús helyzetben. A pasas mégse tesz semmit.
cellasto 2016 márc. 03. - 14:32:12
muszáj egy sci-finek full logikusnak lennie?
én annyira nem rajongok ezért a sorozatért,de azért volt pár nagyon is jó része szerintem
ditpet 2016 márc. 03. - 14:25:53
Annyi logikai hibát tartalmaz a sorozat, hogy már nevetséges. Szinte minden epizódban ellõnek egy olyan bakit, amit józan ésszel nem lehet megmagyarázni.
-greghouse- 2016 jan. 28. - 23:26:50
Lényegében egyetértek veled. Nem volt fõvonal azon kívül, hogy csúsznak. Amikor stúdió/producer/koncepció váltás volt, akkor jöttek a kromagok, de szerintem (pontosabban az én ízlésem szerint) rossz váltás volt. A kromag vonal szerintem nem igazán érdekes. Hiba volt továbbá az egyetlen igazán profi szinészt, a Wales-i John Rhys-Davist kidobni, aki az Elveszett frigyládától kezdve a Gyûrûk urán keresztül Shakespeare darabok sorában játszott és játszik, hiba volt a kromagokra állítani a hangsúlyt, hiba volt Kari Wuhrert bevonni és kidobni a hisztis de azért rokonszenvesebb Sabrina Lloydot, az elsõ két és fél év után teljesen elcsúszott valami eszement fantáziálásba. Ezt vette észre John Rhys-Davis, szóvá tette a rossz irányt, ki is rúgták. A végén ott maradnak egy marék C kategóriás szinésszel és D kategóriás történetekkel. Ez történt szerintem.
...Egyetlen sorozat sem úgy indul, hogy "csak egy évad". A producerek mindig remélik hogy nézett lesz. Itt nem vették észre, hogy nem jó a forgatókönyv, gyengék a szinészek, és átadták másoknak, de õk sem tudtak jobbat kezdeni vele.
Jó alapötlet volt, de kifulladt szerintem két év után, az össze szinészváltás már csak következménye a kifulladásnak.
Összes hozzászólás