Személy

Utassy József

színész, író
Született: 1941. március 23. (Magyarország, Ózd)
Meghalt: 2010. augusztus 27. (Magyarország, Budapest)

Utassy József 1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a Kilencek költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve még öt éven át alkotott. Ebben az időszakban két önálló kötete jelent meg, Farkasordító és Ezüst rablánc címmel, utóbbi a 2010-es ünnepi könyvhétre. Munkásságáért 1978-ban József Attila-díjjal, 1989-ben és 1996-ban Déry Tibor-jutalommal, 2001-ben Balassi emlékkarddal és Babérkoszorúval, 2008-ban Kossuth-díjjal, 2009-ben pedig Bethlen Gábor-díjjal ismerték el, utóbbit a Kilencek költőcsoport tagjaként kapta. 2001-ben az Év könyve-díjat vehette át, 2002-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Főbb művei: Tüzem, lobogóm! (1969), Csillagok árvája (1977), Mézgarázdák (1980), Pokolból jövet (1981), Áve, Éva! (1981), Júdás idő (1984), Ragadozó Föld (1987), Irdatlan ég alatt (1988), Hungária Kávéház? Kávéház Hungária! (1988), Hóemberség (1989), Keserves (1991), Rezeda-álom (1991), Hol ifjúságom tűnt el (1992), Fény a bilincsen (1994), Szamárcsillag (1994), Kálvária-ének (1995), Földi szivárvány (1996), Havak hatalma (1996), Szép napkeltő holnap (1999), Hóvirágbűvölő (2000), Isten faggatása (2000), Furcsa világ (társszerző, 2000), Tüzek tüze (2001), Válogatott versek (2006), Farkasordító (2006), Ezüst rablánc (2010).

  • 2000
    Apaképek 9.0 színész színész (magyar dokumentumfilm, 60 perc, 2000)

Hozzászólások

Nótárius ápr. 11. 14:49:22
Utassy József:
Gyászdoboz

Rég volt nagyon,
nem emlékeztek már,
hát újra elmesélem.

1943 februárjában
kaptunk egy dobozocskát,
a minszki hadikórházból küldte
anyámnak és nekem egy katonaorvos

Volt ebben a kis fekete dobozban
egy lereszelt karikagyűrű,
negyedkiló kristálycukor,
ceruza,
radír,
borotva,
zsebóra,

néhány levél
és egy agyonmutogatott fénykép
anyámról és rólam.

Ülök
egy napraforgó arcú asszony balján,
rajtam drapp pulóver,
H betű forma kantárral
egy rövidnadrág,
térdharisnya,
és két pingvinszínű cipőcske
tipegéseimhez.
Bal hüvelyk- és mutatóujjammal
hatalmasat csípek combomba.

„Tisztelt Asszonyom!
Az ön férje nem tűnt el
a belorusz hómezőkön,
bajtársai
egy hónapon keresztül húzták szánon
egész Minszk városáig.

Kezeim közt,
szemem láttára halt meg
a hadikórházban.
Sajnos,
nem tudtam már segíteni.
Lőtt seb,
harmadfokú fagyás
és nagyméretű vérveszteség volt
halálának oka.
Fogadja őszinte részvétemet!”

„Jaj,
drága feleségem,
te faluszépe asszony,
gyönyörű Kiss Margit!

És nekem édes egyetlenem,
te drága-drága,
aranyos kicsi fiam:
mit is mondtam én nektek
mielőtt bevonultam,
mit is mondtam én nektek akkor?!

HA TUDNÁM,
HOGY NEM JÖVÖK HAZA
TÖBBÉ,
ITT,
A HÁZUNK SARKÁN
LÖVETNÉM FŐBE MAGAMAT
A CSENDŐRÖKKEL,

legalább tudnátok akkor,
hol fekszem én,
Utassy Vadász József,
Isten és az Ózdi Vasgyár
segédmunkása,
legalább kijárhatnátok a temetőbe,
síromra virágot és gyertyát
lobbantani…

És mondtam azt is,
jaj,
mondtam én,
ígértem én,
ígérgettem,
hogy ne féljetek,
nem leszek én gyilkos,
nem lövök én agyon
egyetlen katonát sem,
mert mindenkit hazavárnak innen,
mint ahogy engem is hazavár
az én futosó kicsi fiam,
hogy karomba szaladjon,
és én fölkapjam őt,
fölemeljem,
és magasba dobálva
bemutassam őt ennek a gyönyörű
Napnak,
amely itt ragyog most is a fejem fölött.

És én szénné feketedem lassan alatta.”