Az ugyebár alap, hogy a detektívsorozatok főszereplői mind nagyon okosak Sherlock Holmestól Hercule Poirot-n át Dr. Csontig. Ezért vannak ott, ahol, és csinálják azt, amit csinálnak, de persze megnéznék egy olyan verziót is, ahol a nyomozást vezető főhős buta mint a kő, csak mindig óriási mákja van, vagy a kollégái oldanak meg mindent, de ő azt hiszi magáról, hogy egy ász – mint Torrente. A BBC gyártásában készült, nálunk az RTV+ Premium kínálatában megtekinthető Ludwig főhőse is nagyon okos, viszont nem zsaru – mégis el kell játszania, hogy az.

A zseniális John Taylor (David Mitchell) sosem nősült meg és sosem merészkedett távolabb a bejárati ajtajánál: nem is kell, mert abból él, hogy Ludwig „művésznéven” rejtvényeket készít.. Számítógép és mobiltelefon nélkül, csöndes magányban él, ám hirtelen vészhelyzet áll elő: sógornője (Anna Maxwell Martin) unszolására Cambridge-be kell utaznia, hogy eltűnt ikertestvére bőrébe bújjon. James felügyelőként a helyi gyilkossági csoportot vezette, és az eltűnésének kulcsát valószínűleg az irodájában vagy talán a számítógépén kell keresni. Az eredeti terv szerint John csak egy napra adná ki magát az ikertestvérének, míg talál valamiféle nyomot, csakhogy közbejön egy gyilkossági ügy. Egy elvileg üres irodaházban munkaidő után megöltek egy üzletembert, így nincs mese, hősünknek a helyszínre kell mennie, és ha már ott van, szépen meg is oldja az ügyet.

Őt nem érdekli az indíték, nem a miért fontos neki, hanem a miként, a változókat nézi és az ellentmondásokat. Az irodaházat utoljára elhagyó tanúk meghallgatása után pusztán kizárásos alapon kapásból megmondja, ki az, akinek lehetősége volt arra, hogy elkövesse a gyilkosságot

^{– és van olyan szerencséje, hogy az illető összeroppanjon, és mindent bevalljon.}

Csakhogy emiatt az ikertestvére utáni nyomozás a háttérbe szorul, és másnap újra be kell mennie a rendőrőrsre, ahol egy újabb gyilkossági ügyet kell megoldania – még szerencse, hogy közben a sógornő is kutakodni kezd. Kettejük keresésének eredményeként körvonalazódni kezd, hogy a rendőrkapitány megváltoztatta egy korábbi gyilkossági ügy jelentéseit, és így valószínűleg egy ártatlan ember került a rács mögé.

Az, hogy egy nagyon okos ember sorra old meg a bűntényeket, még messze nem újdonság, ahogy az sem, hogy az illető kényszerbeteg, hiszen ilyen volt Adrian Monk is a Monk – Flúgos nyomozóban. Az viszont új, hogy valaki másnak adva ki magát folyamatosan rettegnie kell a lebukástól. Ha valaki rendőrnek adja ki magát, az akár börtönnel is büntethető. Bár sógornője alaposan felkészíti minden kollégából, minden nap új kockázattal jár, hiszen hiába a fizikai hasonlóság, rengeteg a különbség is – a másik testvér például nem hord szemüveget –, John pedig nem tudja, kiben bízhat. Frissen érkezett partnere (Dipo Ola) például gyanúsan sokszor vonul el a rendőrfőnökkel, az IT-s kolléganő túl sokszor szimatol körülötte, a fiatal kollégák pedig feltűnően szkeptikusok vele szemben.

A hat epizódból álló sorozat nem csak a felvett identitásból adódó, angol humorral fűszerezett helyzetkomikum miatt és az egyre nehezebben megoldható gyilkossági rejtélyek okán működik olyan jól. Az egész mögött ott áll egy mély egzisztenciális bizonytalanság, amely hősünket gúzsba köti. Hiszen minden szorongása, kényszere és csökönyössége mögött az áll, hogy apjuk kiskorukban eltűnt, és magukra hagyta a testvéreket. Ami most újra megtörténik, csak a testvére hagyja el a saját családját, és nem tudni, miért. Az így összeadódó könnyed komikum, izgalmas krimiszál és a családi dráma mind David Mitchell vállain nyugszik, neki mindezt hitelessé, szórakoztatóvá és eladhatóvá kell tennie. Első ránézésre Mitchell, akit a legtöbben a Peep Show (2009) című – jó értelemben véve - bizarr vígjátéksorozatból ismerhetnek, nem tűnik feltétlenül alkalmasnak a feladatra, de ez pont így van felépítve.

Az eleinte mindentől rettegő John Taylor, akinek a lakása elhagyása is kihívást okoz, akárcsak a parkolás egy tök üres parkolóban, minden megoldott rejtélytől, minden megfejtett feladványtól egyre erősebb, egyre magabiztosabb lesz, sőt, vicces módon a siker néha még a fejébe is száll. Mitchell játéka hajszálpontosan követi le ezt a folyamatot, és a szemünk előtt válik a tutyimutyi rejtvényfejtőből majdnem profi rendőrré – merthogy hiteltelen lenne egy teljes átváltozás,

^{hiszen hősünk felett mindig ott lebeg nem csak a lebukás veszélye, de saját énjének minden hendikepje is.}

Mindez persze nem szólómutatvány vagy jutalomjáték a főszereplő számára, hanem nagyon ügyesen kiegyensúlyozott összteljesítmény, amiben legalább annyi szerepe van az ikertestvér feleségét játszó Anna Maxwell Martinnak, mint a folyamatosan elképedő, partnere képességeit egyre jobban tisztelő nyomozót játszó Dipo Olának – és persze másoknak is. Például a vendégszereplőként feltűnő színészlegenda Derek Jacobinak.

És ne feledkezzünk meg a gyilkosságokról és a rejtvényekről, amiket azok felkínálnak. Tipikus brit esetekről van szó, némi modern áthallással, ahol nagyobb szerepet kap az eset bonyolultsága, mint annak brutalitása, és ez szerintem pont így jó. Vicces, hogy jellegzetes Agatha Christie-módon minden megoldásnak úgy kell itt elhangzania, hogy az ügy összes érintettje mindig jelen van. Hogy az esetek és azok megoldása jelentette intellektuális kihívás minél nagyobb legyen, a sorozat készítői Anglia egyik legismertebb rejtvényfejtője, Alan Connor, a The Guardian állandó keresztrejtvény szerkesztőjét kérték fel szakértőnek, és elég jó munkát végzett. Ha az embernek mégis van némi hiányérzete, az a másik Taylor testvér, James személye miatt van. Míg az őt helyettesítő Johnról rengeteget tudunk meg, róla leginkább azt, miben különböznek ők ketten, az viszont nem derül ki, ő milyen rendőrként, férjként vagy apaként, ami engem picit zavart – nem túl valószínű például, hogy nyomozóként kevésbé volt sikeres., de lehet, hogy másként dolgozott. Szerencsére lesz lehetőség ezt korrigálni, a BBC ugyanis már berendelte a második évadot, ahol nyilván az utolsó képsorokra feltűnő James is fontos szerepet fog kapni.

Ami pedig a címet és hősünk művésznevét illeti: kevésbé ismert, de a nagy Ludwig van Beethoven maga is a rejtvények és feladványok nagy megszállottja volt, a zenéje pedig természetesen fontos szerepet kap a sorozatban.

Értékelés: 8/10