A 7 legtúlértékeltebb, agyonsztárolt hollywoodi színész, aki valójában csak simán fárasztó

Ezek a színészek rendszeresen feltűnnek, vagy feltűntek hollywoodi szuperprodukciókban, ám messze nem annyira jók vagy karakteresek, hogy ekkora rivaldafényt kapjanak.

7. Mark Ruffalo

Mark Ruffalo határozottan nem rossz színész, listánk utolsó helyére mégis befért, mert nem nagyon lehet érteni, hogy az utóbbi években éppen mit kezdene karrierjével. Persze jönnek folyamatosan a Marvel-filmek, úgyhogy éhenhalni biztosan nem fog. Ám Bruce Banner karakterét ezen a ponton a kisujjából rázza ki, mellette viszont különösen kiemelkedő teljesítményt a 2020-as Ez minden, amit tudok című minisorozat óta nem tett le az asztalra. 

Persze feltűnt két remek rendező, Yorgos Lanthimos és Pong Dzsunho filmjeiben is, de a Szegény párákban és a Mickey 17-ben nyújtott alakításai szinte érthetetlenül egysíkúak, paródiába hajlóak voltak. Ezeket a szerepeket ugyanilyen jól el tudta volna játszani az SNL bármelyik társulati tagja, egy hozzá hasonlóan tapasztalt színész nyilvánvalóan lábat lógatni járt be a forgatásokra. Szeretnénk újra lelkesedni Mark Ruffalóért, de ezért neki is kéne tenni valamit.

6. Ashton Kutcher

De jó, hogy eltűnt Ashton Kutcher! A csibészes arcú szépfiúról könnyedén támadhat az a benyomásunk, hogy a 2000-es évek nagyjából összes filmjében szerepelt: jött vele agycsavarós thriller (Pillangó-hatás), klasszikus füvezős vígjáték (Hé, haver, hol a kocsim?), kemény, realista beütésű akciófilm (Hullámtörők), meg nagyjából egy tucatnyi felejthető romkom. 

A 2010-es évekre viszont mintha már mindenkinek leesett volna, mennyire túlértékelt a szépfiúságnál, és némi komikusi érzéknél sokkal többel azért nem rendelkező színész. Se az Azok a 70-es évek show folytatásában, se itt-ott megjelenő filmjeiben nem nyűgözte le a közönséget, a Két pasi - meg egy kicsi szereplőgárdájának tagjaként pedig egyenesen közutálatnak örvendett. 2025-re már nyugodtan leírhatjuk, hogy társadalmunk sikeresen túltette magát azon a közös hallucináción, amely során érdekes képernyős jelenlétnek tartottuk Ashton Kutchert.

5. Blake Lively

Blake Lively jó volt a Gossip GIrlben, Blake Lively szép, Blake Lively férje Ryan Reynolds, Blake Lively épp Justin Baldoni ellen pereskedik. Ezek a legrelevánsabb információk a színésznőről: nem véletlenül hagytuk ki a listázásból azt, hogy „Blake Lively jó filmeket csinál”. Az egykori sorozatsztár jelenleg a hollywoodi arisztokrácia stabil, ám nem túl tevékeny tagja. Most már jó, ha pár évente egy filmben feltűnik, és ezek közül is maximum az Egy kis szívesség volt olyan, amit érdemes valamennyire megjegyezni.

Szóval örülnénk, ha Lively alakításairól is hallhatnánk/olvashatnánk/írhatnánk legalább annyit, mint a magánéletéről, de a jelenlegi felállás azt mutatja, hogy ő elsősorban celeb, és csak másodsorban színész. Most ráadásul úgy néz ki, hogy még az Egy kis szívesség folytatása kapcsán is inkább előtérbe fog kerülni – az egyelőre csak pletykált – összeveszése a film másik sztárjával, a színészként is érdekesebb, és a nemrég rendezőként is nagyot dobbantó Anna Kendrickkel. Hát juhé!

 

4. Millie Bobby Brown

Tűkön ülve várjuk, hogy Millie Bobby Brown végre csináljon bármi érdekeset, és reméljük, több tere lesz erre azután, hogy véget ér a Stranger Things. A színésznő talán egy picit túl fiatalon lett túl nagy sztár, és fájdalmas látni, hogy időnként milyen agyatlanul esnek neki a közösségi médiás felhasználók, valamint a bulvársajtó idiótább része. Joggal kívánhatjuk: bárcsak bevédhetnénk azzal a színésznőt, hogy soroljuk a jobbnál jobb alakításokat, amiket letett az asztalra! 

Az a baj, hogy eddig ilyenek a Stranger Thingsen kívül annyira nincsenek. Brown még megelégedett egy súlytalanabb szereppel a Godzilla-frencsájzban, emellett pedig sorra gyártja a Netflix számára a nagyon drága, nagyon felejthető filmeket, amelyeken ráadásul még a jelenléte sem javít túl sokat. Tudtad, hogy az Enola Holmesból már két rész is készült? Hallottál egyáltalán A hercegnő és a sárkányról? Miatta rohantál megnézni az Elektronikus államot? Na ne vicceljünk már.

 

3. Chris Pratt

Emlékszünk még, amikor a 2010-es évek fordulója tájékán egyik pillanatról a másikra rántott elő Hollywood a semmiből legalább fél tucat Christ, nekünk meg tudomásul kellett vennünk, hogy ők akkor most ilyen mozisztárok? Se Chris Pine, se Chris Hemsworth nem hozott össze erős, saját jogán is emlékezetes karriert az őt híressé tévő frencsájzon kívül (na jó, Chris Evansnek talán összejött), Chris Pratt viszont legalább azért tett, hogy folyamatosan a rivaldafényben maradjon – még azután is, hogy végleg elvesztette a varázsát az az egy trükk, amit ismételget.

Elektronikus állam: A Netflixnek még a retró robotapokalipszist is sikerült unalmassá tennie, potom 320 millió dollárból

A legpozitívabb dolog, amit el tudnék mondani Chris Pratt és Millie Bobbie Brown filmjéről, az az, hogy a videójáték-verzióját szívesen kipróbálnám. Aztán eszembe jut, hogy igazából ennél sokkal jobb modok is készültek a New Vegashoz.

Tovább

A Városfejlesztési osztály szeleburdi, butus pocakmanója, majd félistene az elmúlt évek során legalább ötvenmillió filmben hozta ugyanazt a vicceskedő, itt-ott sármos, valamennyi karizmával azért rendelkező karaktert, amelyett ez idő alatt bőven meg lehetett unni és utálni. A Netflix legutóbbi nagynak szánt dobásában, az Elektronikus államban például már teljesen súlytalan alakítást nyújt: nagyjából azért vesszük észre, hogy szerepel a filmben, mert néha idegesítően kezd viselkedni, mint egy moszkító, ami az arcunkba repül. Mikor lesz hajlandó végre rendes színészi munkát végezni Chris Pratt? 

 

2. Dwayne Johnson

Mindenki Sziklája emberi ésszel fel nem fogható módon már évente 100 millió dollárt keres azzal, hogy folyton tök ugyanazt csinálja. Megjelenik egy nem túl fantáziadús jelmezben egy dzsungel környékén, bunyózik-lövöldözik valami CGI lényekkel, miközben következetesen elkerüli, hogy bármiféle romantikus feszültség épüljön közte és a női főszereplő között, ha egyáltalán van olyan. Igen, élvezetes volt nézni pankrátorként, igen, a szemöldökhúzogatása még mindig menő, de a vásznon talán érdekesebb jelenléte lehetne, ha hajlandó lenne akár egyetlen érdekes filmet is csinálni. (Már a borzalmas A káosz birodalma is kiemelkedik az életművéből mindössze azért, mert ott Richard Kelly rendező legalábbis megpróbálta színjátszásra kényszeríteni őt. Illetve hát reménykedünk abban, hogy a Martin Scorsese-vel közös projektjéből is lesz valami.)

Itt a lista: ők 2024 legjobban kereső színészei

Mindössze egyetlenegy nő szerepel a listán.

Tovább

Különösen vicces Johnsonnal kapcsolatban az, hogy óriási sikere ellenére mennyire nem sikerül elérnie nagy álmát, hogy végre saját frencsájzt tudjon indítani. A Halálos iramban nem az ő bulija volt, a Jumanji két folytatásának sikerét a Robin Williams-nosztalgia alapozta meg, a DC-univerzumbéli „hatalom hierarchiájáról” pedig inkább ne is beszéljünk. Legutóbb épp a netflixes karácsonyi akciófilmje, ​​A hullahó-akció bukott meg, utálták a nézők és a kritikusok is. így még mindig várat magára az, hogy egy teljes univerzumot cipelhessen el széles vállain. Valószínűleg előbb lesz belőle tequilamágnás.

 

1. Gwyneth Paltrow

A legenda szerint ha egy tükör előtt állva háromszor elismétled a „túlértékelt” és a „Hollywood” szavakat, akkor feltűnik mögötted a semmiből Gwyneth Paltrow, és megpróbál jó borsos áron rád sózni egy macskabőrillatú gyertyát, vagy valami hasonló gyökérséget. A „nepobébi”-jelenség két lábon járó megtestesítője, a természetgyógyászat Godzillája, a sípályák réme a kilencvenes években tört fel, és sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket. 1999-ben még egy sokat vitatott Oscar-díjat is elnyert a Szerelmes Shakespeare-ben nyújtott alakításáért, de se előtte, se utána sem volt képes igazolni sztárságát ténylegesen bivalyerős alakításokkal.

Ezután viszont háttérbe szorult a színészkedés, jött néhány kitűnően borzasztó című szakácskönyv, a családalapítás, a saját életmódmárka, így Paltrow jellegtelensége szépen lassan lekopott a vászonról.

Az Oscar-díjtól a vaginaillatú gyertyáig – Gwyneth Paltrow 50

Szeptember 27-én ötvenéves lett a színésznő, akit szinte mindenki imád – gyűlölni. Az alábbiakban megpróbáljuk áttekinteni Paltrow pályáját és életét a 26 évesen sokak szerint érdemtelenül nyert Oscarjától kezdve közelmúltbeli „kuruzslóműsoráig”.

Tovább

Ő maga már 2019-ben azt nyilatkozta: csak „tettette”, hogy színész, mert igazi hivatása és szenvedélye a Goop nevű fura vállalat gründolása volt. Oké, ezt elhisszük neki.