1. Nem a Kifulladásig (1960) volt a francia újhullám első filmje, ott volt előtte a Négyszáz csapás (1959) François Truffaut-tól és az Alain Resnais rendezte Szerelmem, Hiroshima (1959), de ez lett a „papa mozijával” szakító mozgalom legsikeresebb, legikonikusabb darabja. Ami ráadásul beindította mind rendezője, mind férfi főszereplője karrierjét.

2. A film története egy újságcikkre épült, amelyet François Truffaut a The News in Brief című napilapban olvasott Michel Portailről és amerikai újságíró barátnőjéről, Beverly Lynette-ről. 1952 novemberében Portail ellopott egy autót, hogy meglátogassa beteg anyját Le Havre-ban, és végül megölt egy Grimberg nevű motoros rendőrt. Truffaut írt egy forgatókönyvvázlatot Claude Chabrollal, de nem értettek egyet a történet felépítésében. Logikus lett volna, hogy a filmet ezek után Truffaut rendezze, de ő állítólag mindenképpen meg akarta csinálni a Lőj a zongoristára című munkáját, így passzolta le a történetet – mások szerint aktívan segítette barátja karrierjét, akit Jean-Luc Godard-nak hívtak.

3. Az eredetileg újságíró Godard, aki ekkor már több kisfilmet készített, sajtóügynökként dolgozott a 20th Century Foxnál, amikor találkozott Georges de Beauregard producerrel. Korábban segített Beauregardnak egy forgatókönyv átdolgozásában, és most neki kínálta fel a Kifulladásig forgatókönyvét. Valószínűleg nem jön össze a dolog, ha Chabrol és Truffaut, akik ekkor már sztárrendezők voltak, nem keresik fel a producert 1959 májusában a Cannes-i Filmfesztiválon, hogy megkérjék, támogassa Godard-t. Az ő nevük segített abban, hogy a film szabad utat kapjon, de kettejüknek nagyon kis szerepe volt a gyártásban – ennek némileg ellentmond, hogy sokan úgy emlékeznek, sok jelenetet nem Godard, hanem Truffaut rendezett.

4. A végső forgatókönyv nagyon kevéssé tér el Truffaut eredeti verziójától, leszámítva a sokkal hosszabb hálószobás jelenetet és a lezárást, ami jóval melankolikusabb lett. Godard Paul Gégauff forgatókönyvírót használta fel Michel karakterének felépítéséhez, aki nagy nőcsábász hírében állt.

5. Az ekkor még kezdő színész Jean-Paul Belmondo korábban Godard egyik rövidfilmjében, a Charlotte és az ő pasijában szerepelt – ahol a hangját végül maga a rendező adta, mert Belmondót behívták katonának. A korábban sikeres amatőr bokszoló végül csak hat hónapot töltött az egyre veszélyesebb Algériában, állítólag direkt sérülést okozott magának egy puskatussal, hogy leszereljék, majd hazatérve több kisebb szerepet kapott.

A Kifulladásig lett az első főszerepe, és úgy tűnt, ő lesz a francia művészfilm üdvöskéje,

pláne azok után, hogy szerepelt Godard másik kiemelkedő filmjében, a Bolond Pierrot-ban (1965), de később egy jóval kommerszebb, bár rendkívül sikeres irányba ment el a pályafutása.

6. Hogy a film szélesebb közönséghez juthasson el, Godard olyan ismert főszereplőnőt keresett, aki hajlandó lenne dolgozni alacsony költségvetésű filmjében. Jean Seberghez férjével, Francois Moreuil-lel való ismeretsége révén jutott el. Godard Seberget az Otto Preminger rendezte Jó napot szomorúság!-ban (1958) látta, és az amerikai diáklány Patricia szerepét mintegy annak a filmek a folytatásának tartotta. 1959 júniusában

^{Seberg beleegyezett, hogy szerepeljen a filmben 15 000 dollárért, ami a film költségvetésének egyhatoda volt,}

Godard pedig adott Moreuilnek egy cameót a filmben. A forgatás során Seberg privátban megkérdőjelezte Godard stílusát, és azon töprengett, vajon nem lesz-e hatalmas bukás a film. Nem lett az, nem kis filmszínházak, hanem a legnagyobb mozik játszották telt házzal, persze részben az ő neve miatt. Ennek köszönhetően Seberg újra eljátszotta karakterét Godard A csirkefogó című, alig ismert filmjében.

7. A forgatás 23 napig tartott 1959. augusztus 17-től szeptember 12-ig. Eisenhower elnök párizsi látogatását is magában foglalta, amelyet Godard a film háttereként használt. A stáb minden nap a Café Notre Dame-ban találkozott, aztán rendszerint két órán keresztül forgattak, amíg Godard ki nem fogyott az ötletekből. Coutard szerint a filmet gyakorlatilag a helyszínen rögtönözték. Godard párbeszédeket írt egy iskolafüzetbe, amelyet senki sem láthatott. A rendező csak rövid próbákat tartott Belmondóval és Seberggel a forgatás előtt. Richard Balducci színész szerint a forgatási napok 15 perctől 12 óráig terjedtek attól függően, hogy Godardnak mennyi ötlete volt. Georges de Beauregard producer levelet írt a stábnak, amelyben panaszkodott a forgatási ütemterv miatt. Coutard szerint Beauregard ökölharcba keveredett Godarddal, amikor egy kávézóban találta az igazgatót egy olyan napon, amikor beteget jelentett.

8. Godard és barátai évek óta a médiában dolgoztak, így a filmnek a lehető legnagyobb hírverést csaphatták – ami nagyban hozzájárult a sikerhez. Richard Balducci volt a felelős a film reklámozásáért, aki meghívta a France-Observateur riporterét a stábba, hogy már az első naptól lelkes beszámolókat írjon a produkció készüléséről. A történetből Claude Francolin gyorsan regényt is írt, ami 1960 februárjában jelent meg, egy hónappal a film bemutatója előtt, a Columbia pedig lemezen adta ki Martial Solal filmzenéjét.

9. A filmben sok olyan belsős filmes poén is szerepel – egyéb művészeti utalások mellett –, mint a legismertebb francia filmes újságot, a Cahiers du Cinéma-t árusító fiatal nő és Michel álneve, Kovács László, amit egy Chabrol-filmből vettek. Ott van továbbá az ikonikus jelenet, ahol Belmondo egy mozi előterében Humprey Bogartot utánozza, de hosszú listát lehetne a filmes utalásokból összerakni, amin kedvenc rendezője, a már említett Otto Preminger munkái gyakran szerepelnének. Jean Jacques Rivette, az újhullámos rendező egy cameóban egy elgázolt férfi holttesteként jelenik meg az utcán.

10. Nem csak a Kifulladásig idézett más filmekből, Godard munkája is hamar referencia lett más rendezők számára. Az egyik legkorábbi példa a Bonnie és Clyde (1967), amely számos vizuális utalást tartalmaz a Kifulladásigra, köztük egy korai felvételt  Warren Beattyről a fején ferdére csapott kalappal, a szájában egy felfelé billentett gyufával. Ez egy az egyben másolja Jean-Paul Belmondo megjelenését a Kifulladásig nyitójelenetében. Később Beatty egy kerek keretű fekete napszemüveget visel, amelynek egyik lencséje hiányzik – és Belmondo ugyanilyen a napszemüveget viselt. A Bonnie és Clyde alapsztorija is nagyon hasonló: egy jóképű, nihilista fiatal gyilkossal, aki autókat lop, és felszed egy gyönyörű, szabad szellemű fiatal nőt.

11. A tragikusan  fiatalon elhunyt Seberg fiús frizurája, franciás, csíkos pulóvere, bizonytalan mosolya nem csak a filmtörténet részévé vált, hanem filmbéli megjelenése egyfajta divatikon is lett, mindenkinek örök emlék marad, aki megnézte ezt a filmet. Aki manapság ún. pixie frizurát kér a fodrászától, az rendszerint Seberg fotóját mutatja meg hozzá.

12. A filmből természetesen készült egy amerikai remake is, a Godard-rajongó Jim McBride rendezésében Kifulladásig Los Angelesben (1983). Itt a helyszínen kívül a felállást is felcserélték, egy amerikai srác (Richard Gere) és egy francia diáklány (Valérie Kaprisky) balsorsú szerelmét látjuk – utóbbi megkapta az eredeti főhős, Michel Poiccard vezetéknevét, amolyan tisztelgésként. Az erotikusra hangszerelt film borzasztó kritikákat kapott – egyébként csak a magyar címben szerepel a Los Angeles szó, eredetileg Breathless-ként futott, akárcsak Godard filmje angol nyelvterületen –, de a hazai forgalmazó is érezte, hogy nem sok egyezés van, sőt, néhol Eláll a lélegzetemként vetítették.