6 színésznő, aki ikonikus szerepet utasított vissza, de már megbánta

  • PORT

Gwyneth Paltrow az anyukájának is okozott fejtörést annak idején.

A népszerű hollywoodi színésznők is sokszor bánják, ha egy-egy nagyszerű szerepet elutasítanak. Náluk valóban fennáll a bőség zavara, hiszen számos remek forgatókönyv kerül eléjük, és sokszor előfordul, hogy olyan munkát utasítanak vissza, amiről nem is gondolják, hogy hatalmas dobás, esetleg Oscar-esélyes lehet.

Christina Applegate

Az Egy rém rendes család című széria sztárja esélyes volt arra, hogy a Doktor Szöszi-filmekben Elle Woods bőrébe bújjon. A színésznő azonban úgy ítélte meg, hogy a szerep nagyon hasonló lenne az eddigi munkáihoz, ezért elutasította.

Nem akartam megismételni magam. Milyen buta döntés volt, ugye?

– nyilatkozta korábban Christina Applegate.

Forrás: Intercom

A főszerepet végül Reese Witherspoon kapta meg, és a pletykák szerint készül az alkotás harmadik része is. Emellett pedig egy előzménysorozatot is készítenek a kamasz Elle életéből, ahol az Oscar-díjas színésznő producerként működik közre, valamint ő volt az, aki kiválasztotta, hogy ki a tökéletes ember a szerepre.

Kapcsolódó!

Kiválasztotta a régi Doktor Szöszi az újat, és aztán jól megríkatta – VIDEÓ!

Vagyis Reese Witherspoon bejelentette, hogy ki lesz az utóda.

Tovább

Emily Blunt

Scarlett Johansson helyett eredetileg Emily Blunt lett volna Fekete Özvegy a Vasember 2 című filmben, valamint az utána következő alkotásokban. A színésznő azonban akkor forgatta a Gulliver utazásait, és egyszerűen nem tudott több projektet bevállalni.

Sajnálatos, hogy a két dolog nem működött együtt, de bonyolult volt, és saját magam miatt jobbnak láttam, ha visszalépek”

– vallotta be a Golden Globe-díjas színésznő.

Forrás: Fórum Hungary

Emma Watson

A 2016-os Kaliforniai álomban eredetileg Emma Watson kapta volna a főszerepet, de ő egy másik munka miatt végül nem tudta vállalni. A helyzet nagyjából ugyanaz volt, mint Emily Bluntnál. 

A népszerű alkotásban végül Emma Stone kapott főszerepet Ryan Gosling oldalán, és a siker nem is maradt el, ugyanis a színésznő megnyerte az első Oscar-díját a filmben nyújtott alakításáért. 

Emma Watson egyébként azért mondott nemet, mert a 2017-ben megjelent A szépség és a szörnyeteg filmet forgatta Londonban. A szerep kedvéért azonban lovagló-és táncórákat is kellett vennie, amik minden idejét elvették.

Forrás: port.hu

Gwyneth Paltrow

El tudod képzelni, milyen lenne a Titanic, ha Gwyneth Paltrow bújt volna Rose bőrébe? Pedig majdnem így lett. A színésznő azonban valamilyen oknál fogva elutasította a felkérést, amit ma már természetesen nagyon megbánt.

Az anyám meg fog ölni, ha beszélek a múltbéli szerepekről, amiket elutasítottam

– mondta Paltrow egy 2015-ös interjúban, majd hozzátette, hogy sajnos a múltat nem tudja megváltoztatni.

Kapcsolódó!

Mennyire ismered az 1997-es Titanicot? - KVÍZ

1912. április 14-én ütközött jéghegynek és süllyedt el a legendás luxusóceánjáró, a Titanic. 1997-ben Kate Winslet és Leonardo DiCaprio főszereplésével film is készült a katasztrófáról, ami 2,2 milliárd dollárt kaszált a mozikban. De mennyire emlékszel még a részletekre? Teszteld a tudásod!

Tovább

Végül Kate Winslet lett a befutó, akinek a nagyszerű szerep világhírnevet hozott, na meg persze egy azóta is tartó barátságot. Az alkotás másik sztárjával, Leonardo DiCaprióval máig nagyon közel állnak egymáshoz.

Forrás: port.hu

Sandra Bullock

Milyen belegondolni abba, hogy Hilary Swank helyett Sandra Bullock is megkaphatta volna a Millió dolláros bébi főszerepét? Az Oscar-díjas színésznő évek óta pályázott rá, de mire a projekt zöldutat kapott, addigra ő már egy másik filmen, az Ütközések című thrilleren dolgozott.

Emiatt a rendezőnek, Clint Eastwoodnak és a stáb többi tagjának új színésznő után kellett néznie. Mondjuk azt be kell ismerni, hogy a csodálatos Hilary Swank nagyszerű választás volt a szerepre, alakításáért megkapta élete második Oscar-díját a 2000-es években.

Forrás: port.hu

Jennifer Connelly

A Rekviem egy álomért sztárja is esélyes volt a Micsoda nő! főszerepére. Garry Marshall rendező szemében ő lett volna a befutó, de a színésznő úgy gondolta, hogy túl fiatal a szerephez, ezért az utolsó pillanatban meghátrált, ám később megbánta, amikor látta, hogy mekkora siker lett az alkotás. 

Connelly egyébként 3 évvel fiatalabb Julia Robertsnél, aki végül Vivian Ward bőrébe bújhatott, és Richard Gere oldalán mutathatta meg a tehetségét. 

Forrás: port.hu

Forrás: Cosmopolitan