Újabb mérföldkő a Hogyan tudnék élni nélküled? és a magyar mozi történetében

  • PORT

Hétvégén megvásárolták a 750 ezredik mozijegyet a filmre.

A hétvégén megváltották a 750 000. mozijegyet a Demjén-slágereket felvonultató romantikus vígjátékra, ami így már a rendszerváltás óta eltelt időszak legnézettebb magyar filmje a hazai mozikban. Az Orosz Dénes rendezésében, Kirády Attila producer vezetésével, Kormos Anett és Goda Krisztina forgatókönyve alapján készült Hogyan tudnék élni nélküled? -ben a fiatalság, a zene, a humor és a balatoni nyár magával ragadó hangulata uralja a vásznat.

Ez is érdekelhet

Már nem a Futni mentem, hanem a Hogyan tudnék élni nélküled? a legnézettebb magyar film a rendszerváltás óta

A Hogyan tudnék élni nélküled? még a Futni mentem rekordját is megdöntötte, már ami a mozis megtekintéseket illeti.

Tovább

 

A Hogyan tudnék élni nélküled? munkálatai 2020-ban kezdődtek. Ötletgazdája és producere, Kirády Attila abban az első perctől biztos volt, hogy olyan látványos, szórakoztató és műfaját tekintve hiánypótló produkciót szeretne tető alá hozni, aminek az alapját az egyik közkedvelt hazai énekes, vagy együttes életművére építik. A bőség zavarával küzdött a kiválasztás során az alkotócsapat. Köszönhetően annak, hogy a magyar beatkorszak berobbanása óta a honi palettán egymást követték a jobbnál jobb, generációkon átívelő előadók, zenekarok.

Forrás: InterCom

 

Demjén Ferenc lett az, akinek a szerzeményei minden szempontból ideálisnak tűntek a filmhez. A hatvanas évek óta aktív énekes pályafutása telis-tele van emblematikus slágerekkel. Végül a Sajtból van a hold, a Hiányzol, a Gyere és szeress, a Szabadság vándorai, az El kell, hogy engedj, a Szerelemvonat, az Úgy szeretném, a Darabokra törted a szívem, a Mikor elindul a vonat, a Lepihenni melletted és a Hogyan tudnék élni nélküled? lettek a befutók. Utóbbi a film címe is lett egyben. A kiindulópontot jelentő Demjén-slágerek köré Kormos Anett és Goda Krisztina írta meg a mában és 1994-ben játszódó, egy felejthetetlen balatoni nyár humoros, romantikus történetét.

A Hogyan tudnék élni nélküled? a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az MBH Bank és az IKO Műsorgyártó Magyarország Kft. társfinanszírozásában készült el. A film médiapartnere a TV2. Az alkotást a hazai mozikban decemberben mutatta be az InterCom, rögtön első lett a nézettségi toplistán és sikere máig is tart.