Anya (2009)

Az Élősködők (2019) rendezője, Bong Joon-ho kevésbé ismert, de rendkívüli erejű korábbi filmjének hőse egy anya (Hye-ja Kim ), aki gyógyfüvek árusításából, engedély nélküli akupunktúrás kezelésből tartja el magát és szellemileg elmaradott, felnőtt fiát (Bin Won) egy dél-koreai kisváros peremén. A dühkitörésekre hajlamos fiú rossz társaságba keveredik, és amikor megtalálják egy fiatal lány holttestét, a rendőrség őt veszi elő, édesanyja pedig mindent megtesz, hogy kihozza a börtönből. Persze nem a zseniális Bong Joon-ho munkája lenne, ha nem lenne benne rengeteg csavar, megdöbbentő (és meghökkentő) dráma, fantasztikus alakítás, társadalmi kommentár – és ha minden keserűsége ellenére nem lenne hatalmas szíve. /Vízer Balázs/

Pszichoanyu (2018)

Ha a Pszichoanyuhoz nem lenne elég jó ajánlólevél, hogy az a Diablo Cody – Jason Reitman forgatókönyvíró-rendező alkotópáros jegyzi, akinek a Junót és a Pszichoszinglit is köszönhetjük, akkor eláruljuk, hogy a csodálatos Charize Theron játssza benne a főszerepet. Cody (aki a Juno megírásáért Oscar-díjat is kapott) és Reitman már a két korábbi közös munkában is egyszerre érzékenyen és rengeteg humorral nyúlt az olyan tabutémákhoz, mint a tinédzserterhesség és a SPOILER! vetélés. A két alkotó ehhez hasonlóan a Pszichoanyuban is

kendőzetlen őszinteséggel és pengeéles humorral

beszél az anyaságról: arról a részéről, amikor a szerencsétlen nőnek semmi másra nincs ideje a gyereknevelésen kívül, és totál ki van akadva.

A sztori szerint a leharcolt, háromgyerekes Marlo bátyja tanácsára felvesz egy éjszakai dadust, hogy végre tudjon aludni a csecsemőjétől – és az eleinte vonakodó nő és a fiatal lány (Mackenzie Davis játssza!) között nem várt kötelék alakul ki.

Csak hogy megtanuljuk: az anyák tényleg bármire képesek... /Vajda Judit/

Alien 3. és 4. (1992, 1997)

Amikor a szerkesztőségi megbeszélésen felvetettem, hogy én az Alien-filmeket és Sigourney Weaver halhatatlan karakterét, Ripley-t dobnám be a közös kalapba mint emlékezetes filmbéli anyát, többen is nevetni kezdtek. Pedig egyáltalán nem viccnek szántam! Hiszen az Alien-filmekben 1979 óta jelen van az a motívum, hogy a péniszfejű, parazita űrszörnyek létrejötte nem más, mint egyfajta perverz megtermékenyítési rítus (lásd az arctámadót, aki a nyúlványaival behatol az emberi testbe, hogy ott az aktus után egy új élet jöjjön létre), valamint egy „Úgy szeretlek, majd megeszlek!”-típusú, fájdalmas szülés, ahol a valódi biológiai nemétől független „anya” meghal azért, hogy a „gyermeke” tovább élhessen (és a pici mellkasrobbantóból viszonylag gyorsan egy kifejlett, éjfekete, gyilkos Alien legyen).

Ezt a kifordított születési procedúrát és szürreális anyaságot aztán a későbbi folytatások még jobban a feje tetejére állították. Gondoljunk csak a David Fincher-féle Alien 3-ra, ahol a börtönbolygón azért nem bántja Ripley-t az űrszörny, mert érzi, hogy egy tojásrakó királynő embriója fejlődik a nő hasában. Ripley persze nem akarja „megszülni gyilkos gyermekét”, hogy az aztán az majd esetleg sorra hozza világra az újabb alientojásokat, SPOILER! ezért a film végén beleveti magát egy fortyogó fémmel teli kohóba.

Figyelem! Az alábbi videó a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmas, felkavaró jeleneteket tartalmaz! Megtekintését mindenkinek csak saját felelősségre ajánljuk! 

Az 1997-es Alien 4.: Feltámad a halál Jean-Pierre Jeunet rendezésében még messzebb ment a szürreális anya-lánya viszonyrendszerben. A történet 200 évvel A végső megoldás: Halál után játszódik. Az Egyesült Rendszerek Hadseregének tudóscsoportja egy orvosi kutatóhajón a börtönbolygón talált vérmaradványok segítségével sikeresen klónozta Ripley-t, sőt, az idegen királynő embrióját is kinyerték belőle, és rabságban fel is nevelték a szörnyet. Ripley klónjait további kutatások céljából életben hagyták – egy ilyen kevert DNS-ű, megnövekedett erejű, savas vérű ember-idegen hibrid maga a főhős is.

A kutatóhajón kerekedett ribillió során azonban kiderül, hogy a fogságban tartott Ripley DNS-ét is tartalmazó királynő emberi méhet növesztett, így már tojások és gazdatestek nélkül is életet tudott adni egy emberi koponyájú, világos bőrű aliennek. Ez az utód azonban, mivel jócskán keveredtek benne az emberi és az idegen vonások, Ripley-ben ismerte fel az igazi anyját, és megölte az alienkirálynőt. Később azonban maga a Ripley-klón végzett az új hibriddel, igaz, megváltozott DNS-e miatt ez neki sem ment egykönnyen, mivel már ő maga is „édes gyermekének” látta a szörnyszülöttet... /Szűcs Gyula/

Figyelem! Az alábbi videó a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmas, felkavaró jeleneteket tartalmaz! Megtekintését mindenkinek csak saját felelősségre ajánljuk! 

Poltergeist (1982)

Steven Spielberg (Tobe Hooper ugyanis gyakorlatilag csak a nevét adta rendezőként) kertvárosi horrorja remekül mutatja be, hogyan megy el egy anya a legvégsőkig, hogy visszakapja a gyerekét. Már maga az alaphelyzet is iszonyatos lehet egy anya számára: a kislánya eltűnik, és azt sem lehet tudni, hová, sőt, az a hely még csak nem is a mi világunkban van... JoBeth Williams remekül alakítja az anyát, aki aztán tényleg bármire képes, hogy megmentse a lányát – olyan, mint Ellen Ripley A bolygó neve: Halálban, Sarah Connor a Terminátor 2-ben vagy Joyce Bryers a Stranger Thingsben. A Poltergeistban szó szerint az anyai szeretet menti meg a kislányt – Spielberg zsenije pedig túlzott érzelmesség nélkül, őszintén képes bemutatni, hogy egy anya a halálos ismeretlennel is szembeszáll (alvós pólóban akár), ha a gyerekéről van szó. Halálra rémült, akár bele is pusztulhat, de megteszi. /Lakatos István/