2021 utolsó hetében hiába voltak tele a tévécsatornák egészestés filmekkel, a nézők leginkább a hírműsorokat nézték, legalábbis az RTL és a TV2 hírműsorai voltak a legnézettebbek.
Minden realitysorozat, gasztrovetélkedő, tehetségkutató a véget ért még karácsony előtt, a két ünnep között maradtak azok a filmek, amiket a tévécsatornák kis túlzással minden évben leadnak ebben az időszakban. Vannak, akiket megnyugtat, hogy ugyanazt a filmet huszonötödször is megnézhetik, de bizonyára vannak olyanok is, akiket inkább már az őrületbe kergetnek az ismétlések.
Úgy tűnik az utóbbiak voltak többen, hiszen a múlt heti legnézettebb műsorok között az RTL Híradóit és a Tényeket (TV2) találjuk – a teljes lakosság körében az első tíz helyen kizárólag e két műsor váltakozik, a 18 és 49 év közöttiek körében az első három helyen egy RTL Híradó és két Tények áll. Vagyis a múlt hét legnézettebb műsora a hétfői RTL Híradó volt (teljes lakosság: 887 116 néző; 21,9% SHR; 18 és 49 év közöttiek: 246319 néző; 16,3% SHR).
A 18 és 49 év közöttiek körében, vagyis a kereskedelmi célcsoportban már egy picivel izgalmasabban alakult a verseny, ugyanis a negyedik helyre ért be az RTL Klub Cápák között című bizniszműsorának legújabb adása, ami a negyedik évad nyitánya volt, és január 2-án, vasárnap került képernyőre. Ebben a célcsoportban 237 811 néző követte figyelemmel, hogy a delikvenseknek sikerül-e pénzt szerezniük az RTL Klub cápáitól vállalkozásaikra. A közönségarány 14,4 százalékos volt, ami a múlt hét számait nézve nem kimagasló, de nem is alacsony.
A kereskedelmi célcsoportban ötödik helyen végzett az Apád-anyád idejöjjön című vígjáték, ami december 27-én, hétfőn volt az esti film az RTL Klubon. Tizenharmadik helyen végzett a TV2 szilveszteri Szerencsekereke 205 879 nézővel és 15 százalékos közönségaránnyal – a helyezés talán azt is jelezheti, hogy a tévénézők készen állnak sajátgyártású szilveszteri műsorokra, amik az utóbbi pár évben még kihalófélben lévő műfajnak számítottak. Az adás a teljes lakosság körében a tizennegyedik helyen végzett 702 997 nézővel és 17 százalékos közönségaránnyal.
Ami az egyik legérdekesebb dolog a múlt heti nézettségi listában, az az, hogy az M1 december 31-i Híradója is felkerült, méghozzá a teljes lakosság körében a harmincötödik helyre (370 644 néző; 10,9% SHR), a kereskedelmi célcsoportban a harmincnegyedik helyre (144 915 néző; 11,8% SHR). A nevezett Híradót közvetlenül az éjféli Himnusz után sugározták, vagyis Áder János beszédét is nagyjából ennyien követték figyelemmel a tévében.
Az ünnepi időszakot az RTL Klub nyerte meg: a kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben mért átlagos közönségarányok egyetlen napot kivéve az RTL Klubnál voltak a legmagasabbak (11,2% SHR). Viszont ez az egyetlen nap szilveszter napja volt, amikor a TV2 a Szerencsekerék című műsorral behúzta magának a pénteket. Ez pedig azt jelenti, hogy a TV2-nek valóban bejött a Szerencsekerék feltámasztása Kasza Tiborral, amit még 2021 nyarán, a legnagyobb uborkaszezonban próbált ki a csatorna: júliusban, a műsor első hetében a kereskedelmi célcsoportban még simán verte a Házasodna a gazdát is: Kasza Tibiék egy-egy adására átlagosan 189 331-en voltak kíváncsiak, a teljes lakosság körében ez a szám 601 849 volt.
Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a női zenészekről is.