Az amúgy is brutális sebességgel fejlődő AI-technológia március utolsó hetében (megint) szintet lépett, amikor is az OpenAI elérhetővé tette a GPT-4o-ba épített, eddigi legfejlettebb képgenerátorát. A „precíz, pontos, fotórealisztikus kimenetekre képes natív multimodális modellt” pillanatok alatt csapágyasra járatták a felhasználók, miután kiderült, hogy a segítségével többek közt reprodukálni lehet a japán Studio Ghibli anime stílusát. Pár nappal később már boldog-boldogtalan animeképeket posztolt, volt, aki a családi fotóit alakította át, mások filmklasszikusokat, mémeket vagy történelmi eseményeket ghiblisítettek. A vállalatok közül leggyorsabban a McDonald's mexikói részlege szállt fel a dilivonatra, saját magukat reklámozták egy boldogan falatozó animecsaláddal, majd az anyázó kommentek hatására törölték a posztot. (A japán McDonald's is készített tavaly a Kiki című Ghibli-filmhez kapcsolódva egy reklámot, de az hivatalos kollaboráció volt.)

Előkerült Hayao Miyazakinak, a Studio Ghibli társalapítójának és legendás rendezőjének egy 2016-os nyilatkozata is, amelyben egy AI-demó kapcsán kifejtette, hogy

ez a technológia „undorító” és „magát az életet sérti.”

Ezek után le is zárhatnánk a kapcsolódó etikai kérdések boncolgatását azzal, hogy a "ghiblizés" morálisan vállalhatatlan, közönséges lopás, és szégyellje magát, aki ilyesmire vetemedik. A helyzet ennél azonban pár fokkal árnyaltabb.

Valóban a fényes nappal történő rablás esete forog fenn?

Elsőként a jogi vonatkozásokat érdemes tisztázni. Az AI-cégek a modelljeiket nyilvánvalóan jogvédett anyagokon (is) trenírozzák, még ha ezt nehéz is bizonyítani. Fogósabb kérdés, hogy

lehet-e egy stílust jogilag levédetni?

Ha egy feltörekvő rendező úgy dönt, hogy a filmjét wesandersonos, tarantinós vagy fincheres stílusban készíti el – vagy mind a hármat kombinálva –, akkor perelhet-e Wes Anderson, Tarantino és Fincher, ha közben egyetlen konkrét snittet, karaktert, történetszálat vagy nevet sem nyúlt le a fiatal kolléga?

Az OpenAI is érvelhet azzal, hogy ők nem konkrétan a Studio Ghibli megrablására idomították be a mesterséges intelligenciát, hanem úgy általában az emberiség teljes kultúrkincsét dobták be a közösbe. Hogy történetesen a Ghibli-ihlette képek tarolták le az internetet, az annak köszönhető, hogy elsőként ezekkel demonstrálták, hogy mit tud az új modell, amely valójában BÁRMILYEN stílust képes imitálni, legyen szó gyurmaanimációról, zsírkrétarajzról, reneszánsz festményről, freskóról vagy szentképről. És ameddig nem úgy hirdeti magát az OpenAI, hogy képesek autentikus Ghibli-, Simpson család- vagy Sin City-képet gyártani, és „csak” általánosságban imitálják az egyes stílusokat, addig védekezhetnek azzal, hogy a gyakorlatuk „fair use” használatnak számít.

Hol a határ lopás és hommage közt?

Maximálisan méltányolandó, ugyanakkor teljességgel irreális az az elvárás a posztmodern korában, hogy mindenki alkosson saját stílusban, és ne használjon vendégszöveget. Ha megkérjük az AI-t, hogy készítsen nekünk egy Kubrick munkássága által ihletett meghívót az esküvőnkhöz, az etikátlan, de ha egy köztiszteletben álló alkotó (mondjuk A szert jegyző Coralie Fargeat) dönt úgy, hogy vizuális referenciákkal horgonyozza le a horrorját a műfaj klasszikusaihoz (mondjuk a Ragyogáshoz), akkor nem kiáltunk tolvajt, hanem üdvözöljük, hogy a rendező tiszteleg egy általunk is nagyra tartott klasszikus előtt.

Az a tény, hogy A szer esetében nem gépek, hanem emberek hajtották végre a kubricki vizualitás „megidézését”, morálisan elfogadhatóbbá teszi a stílus használatát?

És mi az etikai fennforgás a fan fictionök vagy az úgy nevezett svédelt filmek esetében? A népszerű regények, filmek rajongói közül a keményvonalasabbak és a szorgalmasabbak maguk is szívesen ragadnak billentyűzetet vagy kamerát, hogy az adott fikciós univerzum világában játszódó műalkotásokat készítsenek. Ezeknek a létezése eddig senkit nem zavart, mert megmosolyogtató minőségükkel nem hogy nem támasztottak konkurenciát az eredeti alkotásoknak, hanem még növelték is a kultuszukat.

Túl nagy kísértés

A GPT-4o által gyártott stílusimitációk se okoztak volna ekkora felzúdulást, ha ugyanolyan jókat tudnánk nevetgélni a bénaságaikon, mint az elődeikén, amelyek még rendre négy- vagy hatujjú mutánsokat generáltak az emberek helyett.

Az új verzióban ellenben az az ijesztő, amennyire professzionálisnak tűnik már most – és akkor képzeljük el, hol fog ez a technika tartani 1, 5, 10 vagy 20 év múlva.

Ez a tökéletesség – illetve annak a látszata – pedig óriási kísértést is jelent, elvégre soha korábban nem volt rá lehetőségük az egyszeri – rajzolni, animálni nem, vagy csak amatőr szinten tudó – halandóknak, hogy néhány szöveges prompt segítségével belevarázsolják magukat egy ikonikus film vagy sorozat világába.

Ha egy cég (mondjuk a McDonald's) vagy egy magánember üzleti célokra használja fel ezt a lehetőséget, akkor teljes joggal küldjük el az illetőt melegebb éghajlatra a kommentszekcióban, és ez esetben az ügyvédek bevetése is indokolt lehet. Ugyanilyen aljas húzás az is, ha kirúgják a grafikust, és a munkáin betanított MI-vel próbálják őt pótolni. De ha saját kedvtelésünkre próbálgatjuk a technikát, mémeket gyártunk a családi chatcsoportba, vagy készítünk egy személyre szabott mesét az óvodás gyerekünknek, akkor talán nem kellene, hogy bűntudatunk legyen. Lehet tisztelni az önfegyelmét azoknak, akik eldöntötték, hogy bottal sem nyúlnak az AI-hoz elvi okokból,

a mérleg másik serpenyőjében azonban ott van a kísérletezés, a felfedezés és a játék öröme, amitől kár lenne megfosztani magunkat.

De mi lesz így a művészettel?

Egy másik, nem kevésbé jogos aggodalom, hogy ha elárasztják a netet a Ghibli-stílusú animációk, amivel mindenféle profán dolgokat (Mónika show-t, disznóvágást, parlamenti felszólalást) illusztrálnak, nem veszítik-e el a varázsukat a Ghibli-filmek? Megvan a kockázata, és ha lehetne választani, bizonyára minden Ghibli-fan (magamat is beleértve) arra szavazna, hogy ez az ikonikus stílus ne inflálódjon el digitális zajként, de egyrészt ezzel már elkéstünk, másrészt, ha már így alakult, reménykedjünk abban, hogy ennek a trendnek hála nézők milliói fedezik fel maguknak Miyazaki mester munkásságát. És ha a külsőségeket le is lehet kopírozni, olyan történeteket, mint a Totoro, A vadon hercegnője vagy a Chihiro Szellemországban, az AI garantáltan nem fog tudni írni. Ugyanígy azt is

hiába várjuk, hogy a ChatGPT álljon elő valami újszerű önkifejezési formával, mert a szó legszorosabb értelmében véve alkotni és teremteni továbbra is csak az ember képes.

Biztosak lehetünk abban is, hogy amint az olcsó kamerákhoz vagy a szövegszerkesztőkhöz való hozzáférés sem tett mindenkit filmművésszé vagy íróvá, úgy az animegenerálás képességétől sem lesz minden második ember Miyazaki. Sőt, ha bárki bármilyen stílusú képet vagy videót elkészíttethet, akkor csak annak a kreációja emelkedhet ki az internetet elárasztó AI-dömpingből, aki kreatívan használja ezeket az eszközöket, és képes valami izgalmasat, újat, eredetit is elmondani a segítségükkel.

Megkérdeztük a ChatGPT-t is a kérdésről: