Kramer kontra Kramer (1979)

Kevés lehangolóbb film létezik a Kramer kontra Kramernél, amelyben Dustin Hoffman karaktere, a munkamániás Ted Kramer egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége (Meryl Streep) el akarja hagyni, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: meg kell tanulnia a gyereknevelés összes csínját-bínját, és közben azért persze az állását is meg akarja tartani. Hősünk főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, és lassan megérti, hogy mennyi apró apai örömről maradt le azzal, hogy korábban szentül meg volt győződve róla: a férfinak tilos részt vállalnia az otthoni teendőkben, és jelen lennie gyermekei életében.

A családi idill azonban váratlanul véget ér, amikor a feleség megnyeri a címbéli felügyeleti jogi csatározást.

Egy szívszorító jelenetben Ted és Billy utoljára sütnek együtt bundás kenyeret, mindketten néma csendben vannak, mi, nézők már tudjuk, hogy az addigi életük hamarosan semmivé lesz...

Az elefántember (1980)

David Lynch halálakor bizonyára sok filmrajongó elgondolkodott a Mester munkásságán, és könnyen arra a következtetésre juthatott, hogy míg a Twin Peaks sorozatot néha jó érzés ismét leporolni, és a Mulholland Drive mélyebb rétegein is sokszor el lehet töprengeni. Az elefántembert viszont már nem biztos hogy érdemes újranézni, mert

tort ül minden másodpercében a nyomorúság és a reménytelenség.

Az elefántember egy fejlődési rendellenességgel született, XIX. századi londoni férfi különös életét mutatja be, akit a körülötte élők szörnyetegként kezelnek, és folyton csak gúnyolódnak vele, holott valójában egy nagyon kedves ember. David Lynch ebben a filmjében ugyanis arra mutatott rá, hogy az igazi szörnyeteg nem az, aki egy torz rémpofa, hanem az, aki képtelen elfogadni a másságot, és rettegve gyűlöl mindenkit, aki nem olyan, mint ő.

Átlagemberek (1980)

Donald Sutherland, Mary Tyler Moore és Timothy Hutton letaglózó képsorokban mutat be egy családot, és azt, hogy milyen ellentmondásos módon dolgozza fel az ember egy rokona halálát. Van, aki megpróbál tudomást sem venni róla, miközben a másikat hibáztatja a történtekért. Más viszont megpróbál mindent görcsösen összetartani, vagy akkor is átérzi a másik fájdalmat, amikor az illető már igyekszik rég nem tudomást venni róla. Az átlagemberek ráadásul brutális pontossággal és kendőzetlen őszinteséggel ábrázolja a mentális betegségeket is, valamint azt, hogy

a történet mindegyik szereplője egyre magányosabbá válik, mert a gyászra adott zsigeri reakcióik valójában csak súlyosbítják, és nem enyhítik a fájdalmukat.

A vadászat (2012)

Thomas Vinterberg már a nagy sikerű 2020-as Még egy kört mindenkinek előtt is forgatott egy olyan filmet Mads Mikkelsennel, amely mélyen cinikus és nihilista, ugyanakkor hátborzongatóan aktuális és életszagú. A 2012-es A vadászatban a nemrég elvált Lucas (őt alakítja Mads Mikkelsen) egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható kolléga. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizgatni kezd, így úgy tűnik, végre magánélete is sínen van. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, a legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva elszabadul, a magára maradó, védtelen Lucas értetlenül áll az események előtt,

a néző számára pedig borzasztóan kényelmetlen látvány, ahogy a főhőst egy olyan bűncselekménnyel vádolja meg a városa, ami miatt teljesen kisiklik az addigi élete.

Közel (2022)

Ebben a belga-holland-francia koprodukcióban készült drámában két 13 éves fiú, Léo és Remi (Eden Dambrine és Gustav De Waele) a főszereplő, akik a gondtalan gyerekkor idilli életét élik. Mindketten szerető családban nevelkednek Belgium egyik gyönyörű vidékén. A nyár hosszú hónapjaiban minden percet együtt töltenek, elmerülnek a saját maguk által kitalált, bonyolult történelmi szerepjátékokban, bicikliznek, frissen szedett gyümölcsöt esznek, és segítenek szüleiknek a gazdaságban is. Az iskola kezdete azonban kiszakítja őket érintetlen saját világukból,

a szoros barátságuknak hirtelen vége szakad, miután zaklatni kezdik mindkettejüket, és homofób szidalmakkal illetik őket.

(forrás: Faroutmagazine.co.uk)