Platform Analog vendégelőadása.

Molnár Ferenc drámáját a állította színpadra a Platform analog – kreatív műhely és kulturális ügynökség.

Egy poros fotóalbum, boldog békeidők. Időtlenség. Vurstli, bódék, krigli sörök, perec és mutatványosok. Körhinta. A régi képeket elnézve az élet az emberek arcán mintha valami túlvilági ragyogást tükrözne. Tudatlanság, súlytalanság és remény minden mennyiségben. Mintha az ember egyetlen küldetése a boldogság lenne. Nevetés és slágerek, örökös nyári alkony az akácfák lombja alatt. Soha senki nincs egyedül, és mindent biztonság vesz körül. Rendőrség. Nem hagyják, hogy bárki tévútra lépjen, hogy bárkinek akár egyetlen rossz gondolata támadjon. Figyelnek. A padon ül egy pár. Még nem értek egymáshoz, még távolság van köztük, csak beszélnek, de valójában ugyanarra gondolnak mindketten: hogy ezután mi következik? Az a pillanat, ami most elkezdődik vajon meddig tart? Egy örökkévalóságig? És az élet meddig tart, és hány pillanat az örökkévalóság?
Bódéváros és rögvalóság. Eltűnt a horizont, nincs reménykeltő távlat, csak a következő nap és a magyarázkodás. A szociális hétköznapok egyre rövidülnek. Az embernek az az érzése támad, mintha elfogyna az idő, és vele együtt a levegő. Tévút. Ki kell törni. Valamit tenni kell, ki kell találni valamit, aminek hinni lehet. Nem baj, ha álom, csak messze vigyen, lehetőleg a „nagy vízen túlra”. A halál nem büntetés. A téboly az, a bezárt, tehetetlen ember tudata, a saját farkát kergető kutya. A halál nem ijesztő rém, hanem egy vonzó nőalak, akivel kézen fogva el kéne menni, minden további magyarázat nélkül. A szabadság látszólag határtalan, a horizont reménykeltő távlat. Bármit meg lehet tenni. Az életből ki lehet lépni, de a létezésből nem. És a kettő határán ül valaki, valamit őriz és mindent tud. Mindenkiről. Nem ítélkezik, csak kérdőre von. Ezer féle alakban ismerjük; többek közt ő a rendőr, a portás, a vizsga-álmok tanári kara. Ez az igazi érettségi kérdezz-felelek.
Liliom nem tud válaszolni a feltett kérdésekre. A szíve még nem érett meg rá. Nem léphet át. Ez még időbe telik, legalább 16 év, mielőtt minden elkezdődik elölről, újra és újra. Egy örökkévalóságig, amíg meg nem érti végre, hogy itt neki valami jót kéne tennie, valami szépet. Ez a kétségbeesett felismerés vezetheti át a lelket a nemlétből, az öröklétbe. És amíg ez nincs, minden forog, körbe-körbe.