Tóth Manci egy kis varrónő, aki azt álmodja, ünnepelt táncosnő lesz. Pali egy bankfiú, aki egy nagyvilági nőről, egy „privátról” álmodik: Bizonyosnéról. A sors egymás mellé sodorja őket a ligetben… És amíg Pali Bizonyosnéra vár, addig Manci végérvényesen beleszeret a fiúba… A színpadon megelevenedik a múlt századelő dzsentri világának hangulata, a kaszinó füstös éjszakái, zongoraszó, ének, pezsgő, álmok és szerelem… Legeza Ilona Szép Ernő regényéről írta a következőket,de az előadás világát is tökéletesen tükrözik az alábbi szavak: „A regény mintaszerű példája a szecessziónak; a csalódásba és csömörbe fúlt első, és a már születésekor megszakadó második szerelem naiv-ártatlan története (…) a derű kiapadhatatlan forrása. (…) Minden könnyedsége, látszólagos súlytalansága ellenére teljes és egészen őszinte világérzést, vagy még pontosabban világhangulatot ad, melynek lényege az életnek éppen a legkisebb dolgokban való végtelen szeretete.”

Hogy miről is szól ma számomra a Lila ákác? A boldogságkeresés útvesztőiről, a reményről, az ártatlanság múlandóságáról... A felnőtté válásról, az illúziók elvesztéséről, az erkölcsös és az úgynevezett romlott életvitel közötti vékonyka határról. A magunk és mások ellen elkövetett hazugságainkról… a lenni vagy nem lenni, menni vagy maradni kérdéskör örök dilemmájáról. A kiszolgáltatottságunkról és az újrakezdésről… Titkos vágyainkról, eltitkolt félelmeinkről. Hétköznapi, fel nem ismert boldog pillanatainkról...
Sebestyén Aba

A(z) Szabadkai Népszínház Magyar Társulata előadása