John Travolta lehetett volna a főszereplő – azóta is bánja, hogy nem vállalta el. A kasszasiker után az eredeti regény szerzője 1995-ben megírta a Forrest Gump 2-t, de ezt azóta sem filmesítette meg senki.
Tulajdonképpen vagány dolog a színésznőtől, hogy bevállalta ezt a gyerekzabáló, visszataszító és néha elég ijesztő figurát. Látszik is, hogy pompásan szórakozott.
Zemeckis Roald Dahl örökbecsű meséjét, a Boszorkányokat dolgozta fel, és bár változtatott az alapszíneken, a lényeget, a gyerekekből egeret csináló boszikat meghagyta.
Idén húszéves Tom Hanks és Robert Zemeckis második közös filmje, a Számkivetett című „hajótörött”-dráma, amit nemcsak a tévében nézhetünk újra, de most egy tucatnyi érdekességet is megtudhatunk róla.
Az életből merített történet ezúttal TÉNYLEG sokkal izgalmasabb és valószínűtlenebb, mint egy regény, ráadásul mindezt a nagy Robert Zemeckis, a Forrest Gump rendezője vitte vászonra.
Hanks részvételét egy ideje már pletykálják, de most már egyre biztosabbnak tűnik a dolog. A sztár ráadásul ismét régi harcostársával, Robert Zemeckisszel dolgozhat együtt.
Igazi katasztrófák következnek, azaz hogyan ne csináljunk filmet? De bármilyen hihetetlen, még így is születhet hatalmas klasszikus!
Sértődések, bosszú, de néha az is elég, ha egy animációs filmben valami túl realisztikusnak akar kinézni.
Kathleen Turner és Michael Douglas első közös filmje sokunk kedvence. Szombaton ismét leadja a tévé, mi pedig ennek örömére összegyűjtöttünk a forgatásáról tíz érdekességet.
Kevés a jó horrorfilm, aminek jó a története, a karakterei, és még félelmetes is. Összeszedtünk néhányat a sok-sok közül, amelyek nem ilyenek, de folytatásokkal most nem foglalkoztunk, mert azok általában mind rosszak.
A Tom Hanks alakította figura nemcsak Amerika, de a mi kedvencünk is. Szombat délután ismét láthatjuk világra szóló kalandjait. Íme egy tucatnyi érdekesség a forgatásról!
Kapásból fel tudnánk sorolni tucatnyi olyan filmrendezőt, akik megannyi remek film után már csak árnyékuk önmaguknak. Mi most ötöt szedtünk össze közülük.
Bob Hoskins látta Roger nyulat a forgatás után is, Hugh Laurie reflexből sántított, miután véget ért a Doktor House.
Az Isten hozott Marwenben legalább olyan meghatónak ígérkezik, mint a Forrest Gump, és még a látványvilága is elképesztő. Nézd meg az előzetest!
Michael J. Fox és Christopher Lloyd 28 év után találkozott ismét. Vajon a filmekből is lesz folytatás?
Ezzel az indokkal adták vissza a forgatókönyvet a TriStar vezetői Tarantinónak, majd elpasszolták a film jogait. De a stúdiók nem fogadták kitörő örömmel a Reszkessetek, betörőket, az Ördögűzőt és az E.T.-sem, a Vissza a jövőbe sem kellett sokáig senkinek.