A zenei paródia igen-igen veszélyes terep, ahol az előadók humorérzék hiányában gyakran aknára lépnek, ám a hallgatóság robban fel. Lássunk erre néhány szemléletes példát!
Hupikék Törpikék
A 90-es évek magyar popmezőnyében kimondatlanul is folyt egyfajta rivalizálás azt illetően, hogy ki tudja radikálisan megreformálni az ízléstelenség fogalmát. A birodalmi lépegető-mintás otthonka zenei megfelelőjét azonban egyértelműen a Hupikék Törpikék projekt szellemi atyja, Bogdán Csaba hozta el nekünk. Mindemellett komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy a korszak kisiskolásai az Ablak-Zsiráf lapozgatása során ne tudják értelmezni az „akvárium” címszó után következő fogalmakat. Nekünk tizenévesként pedig egyik legrosszabb rémálmunk vált valóra azáltal, hogy szeretett rajzfilmfiguráink korabeli suttyódiszkó-slágerek magyar átiratát prezentálták imbecillis manóhangon. Innen pedig már csak egy lépés lett volna a Föld magja felé, amint Frakk hátracsapott baseballsapkában, aranylánccal a nyakában hasonló sorokat rappel:
Ácsi, Károly bácsi, a macskákkal túl megengedő ez az Irma nevű gádzsi
My Cream
Egyesek szerint Matuska Szilveszternek is volt humorérzéke, csak épp igen-igen kevesen értették. Valahogy így viszonyultunk mi is a Maksa-híradó stábjához – bár tegyük hozzá, ők a lakossági muhaha őshazájában jóval szélesebb rétegeket voltak képesek megszólítani. Ennek ellenére rendíthetetlenül valljuk: ha egy viccesnek szánt jelenetben valaki magyar rendőri egyenruhában tűnik fel, abból jó eséllyel békaeső, sáskajárás és dögvész származik majd. Mindenesetre Maksa Zoltán kollegái zenei síkon is teret engedtek a panelházi éthordóhumornak, mikor My Cream fedőnéven hazai popslágereket ötvöztek Hahota-kompatibilis poénokkal. Ám mentségükre szóljon, hogy az így megszülető dalok debilfaktora nemigen lépte túl az eredeti művekét.
Füstifecskék
Ahogy azt anno a SztárVár című műsor is igazolta: ha hombárfejű figurák a nevettetés szándékával produkálják magukat a kamera előtt, a produkció hasonlóan magas humorfaktorral bír majd, mint a Táncos a sötétben. És hogy hogyan lehet mindezt a Rekviem egy álomért szintjére redukálni? Hát úgy, hogy az ominózus ember-báb Minótauroszok vándorcigányokat parodizálnak, kb. oly módon, mint ahogy egy kellemetlen nagybácsi tenné, miután standuposra itta magát egy halotti toron. És ha mindez továbbra sem lenne untig elég, énekeljék rá korabeli magyar popdalokra Győzike 32 tételes szókincsének összes létező kifejezését, miközben a Dáridó porondján szökdécselnek.
Ihos József
Ihos Józsefet sokan a magyar humor Lee Harvey Oswaldjának tartják, de ne legyünk igazságtalanok! A 90-es évek Rádiókabaréjában Usztics Mátyás Teri nénije és Bajor Imre Ede bácsija mellett Kató néninek is volt létjogosultsága, sőt – megkockáztatjuk – olykor jó pillanatai is. (A megszépítő messzeség okozta memóriazavarhoz való jogot fenntartjuk!) Ugyanez nem volt elmondható a Fűre lépni Ihos!-ról, melynek már címválasztása is előrevetítette a poéntechnikai diszkóbalesetek sorozatát. A műsorban rendszeresen helyet kaptak zenei paródiák is, melyek fényében átértékeltük a vőfélyrigmusok iránti ellenérzéseinket, és az lehetett az érzésünk, hogy az agrárhaikukban humorizáló ceremóniamesterek valójában John Cleese-i magasságokban leledzenek.
Defekt Duó
Volt egy mondat, mely vélhetőleg soha, semmilyen körülmények között nem hangzott el a Mikroszkóp Színpad próbáin:
Gyerekek, ez túl sok, kicsit visszafogottabban!
De talán nem is nagyon volt rá szükség, ugyanis már valószínűleg az olvasópróbákat is maga Paprika Jancsi személyesen instruálta, miután kiszabadult a Tévé Maci karjai közül. Ám az előadások legpusztítóbb részei általában a zenei produkciók voltak: Sas József már korábban is dalolt aktuálpolitikai töltetű szövegeket ismert slágerek dallamaira, melyet aztán a Defekt Duó forradalmasított. Mégpedig oly módon, hogy olasz hasbeszélő bábok mimikájával adta elő a Torgyán doktort ekéző dalszerzeményeket.
