Ilyen lett volna az élőszereplős Pindúr pandúrok

  • PORT

Egy napig elérhető volt az elkaszált sorozat előzetese.

Még 2021-ben a The CW leforgatott egy pilotot az élőszereplős Pindúr pandúrokból Chloe Bennet, Dove Cameron, Yana Perrault és Donald Faison főszereplésével, ám a sorozatot végül nem rendelték be, és ez a bizonyos első rész sem jött ki sehol. Most azonban kiszivárgott egy előzetes a YouTube-ra, de az csak egy napig volt elérhető, most már hiába kattintunk a linkre, ott az áll, hogy a Warner Bros. Entertainment szerzői jogok miatt letiltotta azt. Ám nem csak az internet, az ember sem felejt: íme, ilyen lett volna az élőszereplős Pindúr pandúrok!

 

Az egyik részeg, a másiknak a jelmezzel van baja

A Cartoon Network is megerősítette, hogy a felvételek valódiak, és egy azokból összevágott előzetes volt látható rövid ideig a YouTube-on: tegnap került fel és ma reggel már nem volt elérhető. Állítólag, mivel a CW egy külső céget bízott meg annak idején a trailer elkészítésével, az anyag harmadik féltől szivároghatott ki.

A szereposztás a következőképpen nézett volna ki:

Az előzetes azt mutatja be, miként vált híressé a trió, ami követi az eredeti rajfilm sztoriját, de jó pár eltérés is van. Csuporka például egyszer azt mondja:

„Nem veszem fel többé ezt a jelmezt, mert nem gender független, és baromi ronda.”

Puszedli meg állandóan részeg.

Ez is érdekelhet

Tíz dolog, amit biztosan nem tudtál a Pindúr Pandúrokról

Jóllehet a Pindúr Pandúrok a Cartoon network egyik ikonikus sorozata, mindent azért a sorozat legelszántabb rajongói sem tudhatnak! Íme a tíz legizgalmasabb tény közülük.

Lássuk!

 

A sztori szerint a lányok megölik Mohó Jojó felnőtt, emberi változatát (a rajzfilmben ő egy csimpánz, hatalmas aggyal), aminek következtében Sziporka elszökik, Csuporka tűzoltónak áll, Puszedli pedig Hollywoodba költözik. Ám Jojó bosszúszomjas fia lesz Bogárfalva polgármestere. Hét évvel később a Pindúr pandúrok ismét összeállnak, mivel az új polgármester átmosta a város agyát, és ellenségként állította be Utónium Professzort. „Istenem, ezek mind megszállottak! Olyanok, mint A Juggalók összejövetele!” – mondja Puszedli a város lakóiról, utalva A Juggalók összejövetele nevű éves zenei fesztiválra.

 

(via Variety)