Bajor Imre

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1957. március 9. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2014. augusztus 6. (Magyarország, Veszprém)
Film: 35 db
Színház: 7 db
Cikkek: 11 db


1957-ben született Budapesten. Tagja volt az Állami Déryné Színháznak és a Játékszínnek, a Fővárosi Operettszínházban a Mágnás Miska című darabban játszott. Szerepelt többek között a Meseautó, Le a fejjel!, az Egy szoknya, egy nadrág és a Szuperbojz című filmekben, valamint a Szomszédok és a Pasik című televíziós sorozatokban. Egy ideig Hámori Eszter színésznővel élt együtt, két gyermekük született. 2014 augusztusában hunyt el, 57 éves korában.


Díjai:
Rádió nívódíj (1995, 1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
Karinthy-gyűrű (1999)
Story Ötcsillag-díj (1999) – az év színésze
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2007)
Pepita-díj (2008)
Bonbon-díj (négy alkalommal)

  • 2009
    Szuperbojz 2.5 színész színész (magyar vígjáték, 82 perc, 2009)
  • 2005
    Egy szoknya, egy nadrág 3.9 színész színész (magyar vígjáték, 95 perc, 2005)
  • 2004
    Le a fejjel! 4.7 színész színész (magyar vígjáték, 90 perc, 2004)
  • 2001
    Best of Heti Hetes 5.8 közreműködő közreműködő (124 perc, 2001)
  • 2000
    Pasik 6.7 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 2000)
    • RTL GOLD:
      • hétfő (dec. 23.) 05:10,
      • kedd (dec. 24.) 05:10,
      • szerda (dec. 25.) 05:35,
      • csütörtök (dec. 26.) 05:20,
      • péntek (dec. 27.) 05:10,
      • szombat (dec. 28.) 05:00,
      • vasárnap (dec. 29.) 05:00,
      • hétfő (dec. 30.) 05:00,
      • kedd (dec. 31.) 05:00
  • 2000
    Meseautó 5.6 színész színész (magyar vígjáték, 97 perc, 2000)
  • 1998
    TV a város szélén 6.0 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1998)
  • 1997
    Új Szeszélyes Évszakok 7.1 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 1997)
  • 1997
    Molnár Ferenc: A jó tündér 8.1 színész színész (magyar színházi felvétel, 114 perc, 1997)
  • 1993
    Új Szeszélyes évszakok - Szilveszteri különkiadás színész színész (magyar szórakoztató műsor, 40 perc, 1993)
  • 1991
    Família Kft. 6.7 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 30 perc, 1991)

Hozzászólások

tibor0723 okt. 18. 12:25:25 Előzmény m.kaladze
Jogos, rendben, érvelek. Példa: "Én, a Gyula, meg a Tóth Ottó..." (Itt volt a legripacsabb, mivel a saját poénjain is már csak ő nevetett...évekig) Filmben: Szuperbojz, Egy szoknya, egy nadrág (túlzásba esett a szerepében - ez inkább az egójából fakadhatott). Személyes "élményem", amikor se film, se színpad: rendezvényen, ahol én is zenéltem, részeg volt és folyamatosan ő akart a középpontban lenni (azaz folyamatosan szerepelni akart, ami annyit jelent, hogy részegen énekelni, trágárkodni és a dal végén ünnepeltetni magát). Én sem mászok fel a színpadra, ahol ő szerepel...és ezt a tiszteletet oda-vissza illene megadni, ezt neki tudnia kellett (volna) Nem emiatt a viselkedés miatt ripacsoztam le, de ez is ő volt. Viszont amiben jó volt: Heti Hetes, Meseautó, Szomszédok (Oli úr szerepében). Én így láttam őt, Önnek nagyobb élményt adott a játéka, ezt elfogadom. Minden ember megosztó, ezt tudomásul kell vennünk.
m.kaladze okt. 18. 03:28:26 Előzmény tibor0723
Figyelj nem akarok sem provokálni, sem bántani..de Tibi a színpadon megálta a helyét... Konkrétumot kérek miben volt ripacs az alakításait illetően. Én magam is mondtam hogy szuper humorista volt és színésznek se volt rossz..az hogy magánéletben milyen volt.... drámai szerepeket persze hogy nem játszhatott, sem akciófilmeket sem... de mint vígjáték-színész...
tibor0723 okt. 17. 17:25:07 Előzmény m.kaladze
Amikor RIPACSnak neveztem, akkor még élt, tehát nem követtem el főbenjáró bűnt. De amúgy most is annak tartom (sajnos már múltidőben), de nyugodjék békében. Ennyi.
m.kaladze okt. 17. 01:33:11 Előzmény tibor0723
mondja a nemzet színésze
Lajos Toth 2023 dec. 09. - 00:24:45
OK. Viva Bajor Imre 1957.-2014. Age: 57. Amen. Hungary Actor.: Magyar Filmek, Magyar Színházak, Magyar Kabarek, Sas Kabarek, Magyar Retro Kabarek stb. Budapest./Hungary 1980.-1990.-2000.
m.kaladze 2014 szept. 25. - 04:20:23 Előzmény Toto652
Ez a "halottról jót vagy semmit" egy vicc. Sztálinról se mondjunk ennyi erõvel semmi rosszat.
Attól, hogy szegény Imre meghalt, attól még ami az alakításait illeti többnyire ripacs volt.
Ettõl függetlenül kedveltem. Inkább volt jó fej, mint jó színész...

RE:
Igen szerintem is jó fej volt, de mondd meg neked mi alapján volt ripacs? Mit engem érdekel mit csinált pld. Freddie Mercury a magánéletben amikor a színpadon megálta a helyét... Konkrétumot kérek miben volt ripacs az alakításait illetõen. Én magam is mondtam hogy szuper humorista volt és színésznek se volt rossz.. Várom a véleményed..
Toto652 2014 aug. 29. - 15:07:45 Előzmény m.kaladze
Ez a "halottról jót vagy semmit" egy vicc. Sztálinról se mondjunk ennyi erõvel semmi rosszat.
Attól, hogy szegény Imre meghalt, attól még ami az alakításait illeti többnyire ripacs volt.
Ettõl függetlenül kedveltem. Inkább volt jó fej, mint jó színész...
breeder 2014 aug. 15. - 20:58:44
Heti Hetes - Bajor Imre szivatása:

https://www.youtube.com/watch?v=Yv-4Tvb5NkE

:DDD

RIP Bajor Imre! :(
AvatáR Gil Maerth 2014 aug. 12. - 09:16:16
Isten nyugosztaljon téged is, :( "KicsiHuszár" :)

Sajnos egyre nagyobb fent a komikus társaság :(
Látod: ma már ment Robin Williams is. :(
:-(
filoszemitabélus 2014 aug. 07. - 23:21:06 Előzmény m.kaladze
"halotról vagy jót vagy semmit." Halottról meg pláne!
Összes hozzászólás