Az Apple TV+ legújabb filmje, A szurdok kifejezetten izgalmas koncepcióval keltette fel az érdeklődésünket: adott két kiváló mesterlövész, a litván bérgyilkos, Drasa (Anya Taylor-Joy) és a leszerelt amerikai tengerészgyalogos, Levi (Miles Teller), akik egy 12 hónapos küldetést kapnak, ami mindössze arról szól, hogy őrizzék az őrtornyuk alatt húzódó szurdokot. A lényeg:

Drasa a keleti, Levi a nyugati oldalon van, és közöttük áll a bazi mély és ködös kanyon.

Annyit már az elején megtudunk, a bázis átadásakor, hogy valamikor a második világháború környékén lett fontos helyszín a szurdok, semmilyen (online) térképen nem látható, és arra kell figyelni, hogy nehogy kijöjjön belőle valami. Szóval egyfelől ugye nyilván valami ki fog onnét jönni, másfelől pedig ha van egy magányos férfi és egy magányos nő, akik közt egy szakadék húzódik – szó szerint és jelképesen is – akkor semmi sincs, ami megállítja őket, hogy egymáséi legyenek. Legalábbis a filmekben.

A szurdok külön pikantériája, hogy Valentin-napra időzítették a premiert, és ez a koncepción is meglátszik, hiszen mindenki kap egy kicsit abból, amire vágyik:

• a romantikusok bohókás flörtölést, szerelmet és megható pillanatokat;
• az anti-Valentin-napisták pedig rémeket, öldöklést és országok közti összeesküvést.

A film valódi tétje, hogy mindez tud-e egyszerre működni. Megsúgom: nem!

Jópofa, de...

A szurdok kétórás játékideje igazából két, egymástól markánsan elváló részből áll. Az elsőben megismerjük a két karaktert – már amennyire, mert igazán sok infó nem derül ki róluk, azon túl, hogy magányosak és profik. Aztán lassanként feltalálják magukat a fegyverekkel és néhány könyvvel, valamint a szerencsésebbeknek lemezjátszóval is ellátott megfigyelőtoronyban, ahol a következő egy évet töltik. Majd, mikor a közvetlen környezetüket felfedezték, megpillantják egymást is, és hoppá, kigyúl a szikra! De mivel ott van az a fránya szurdok, ezért kreatívan kell megoldani a kommunikációt, ami sikerül is, bár természetesen tiltva van – mondjuk, az egész olyan pofonegyszerű, hogy nem úgy tűnik, mintha bárki meg akarta volna akadályozni.

Szóval a film eleje egy szórakoztató és szívmelengető romkom, amiben két vadidegen áthágva szabályokat és határokat, egymásba habarodik. A szimbolika érthető, sőt talán még túl világos is, ám ennél többre ne számítsunk: Drasa és Levi ismerkedése szórakoztató és vicces, ám van egy fura aspektusa. Úgy kezdenek el flörtölni egymással, mint két profi csajozó-/pasizógép, ami azért sántít egy picit, mert két magányos emberről van szó, akinek nincs szinte semmifajta szociális élete. Aztán láss csodát, hirtelen mindkettőből előjön a randikirály. Jópofa, de nagyon filmszerű az egész: nyilván az egyikük pont akkor fog véletlenül odapillantani, amikor a másik távcsővel lesi. A szurdok első fele ezzel telik, a második egy óra viszont egészen más hangulatot hoz.

Még több Anya Taylor-Joy

Még 5 sztár, aki a szerencsés véletlennek köszönhetően lett színész

Rengeteg tehetséges ember van, de egy sikeres karrierhez nem kevés szerencse is szükségeltetik: például, hogy az illető jókor legyen jó helyen. A korábbi példák után mutatunk öt újabb mázlistát, akinek az esetében a tehetség mellett a sors keze is nagyon jól jött.

Lássuk!

Mint egy videojáték

Igen, ez lesz a csihi-puhi rész, amiből már az elején van egy kis ízelítő, ami kegyetlenül belefut az egyik legostobább filmes klisébe. Megvan az, amikor a rosszfiúk egymás után verekednek meg a főhőssel, és mindegyik kivárja, míg az előtte lévő kidől, ahelyett hogy egyszerre támadnának rá? Na, ilyet itt nagyban láthatunk: a szurdokból felmászó lények – akiket ugye bent kell tartani – ugyanis először az egyik, aztán a másik őrtornyot támadják, ahelyett hogy egyszerre mennének rá mindkettőre. És ha már ők feljöttek, akkor nyilvánvaló, hogy főhőseink is lemennek: na, az valami eszméletlenül uncsi!

A film minden aspektusa izgalmasabb annál, mint amikor kiderül, mi is van a szurdokban.

A katona, aki átadja a helyét Levinek „a pokol kapujának” nevezi, szóval vannak elvárásaink, ám az egész olyan, mintha a Resident Evil, a The Last of Us meg minden hasonló, posztapokalitikus videojáték motívumait vegyítették volna, de az biztos, hogy semmi eredeti nincs benne – ja, és mint minden posztapokaliptikus helyszínre, ide is kell egy templom! Az itt játszódó jeleneteket nézve kifejezetten az az érzésünk támadhat, mintha ez egy videojáték-adaptáció lenne, pedig baromira nem az. Olyan volt nézni ezeket a szurdok mélyén játszódó képsorokat, mint gyerekkoromban, amikor a szomszéd srácnak előbb lett számítógépe és játékai, és hozzá jártunk át, hogy azt bámuljuk, ahogy ő játszik. De tényleg, mintha egy kétjátékos módba állított, végtelenített lövöldözős játékban lenne, úgy megy át Drasa és Levi a szurdokon, hogy aztán kiderüljön az igazság, de ennél többet már nincs pofám spoilerezni.

Apropó, Drasa: Anya Taylor-Joy alapvetően nem tud hibázni, de érezhető, hogy ebbe az alakításba nem sokat tett. Mindössze két tekintete van, azokat váltakoztatja: az egyikkel vágyakozva és cukin néz, a másikat, a komolyabbat, akkor veszi elő, amikor lő. Ő azért ennél sokkal többre képes színésznőként (gondoljunk csak A boszorkányra – 2015, a Széttörvére – 2016, vagy A vezércsel című Netflix-sorozatra), de

mióta egyre több mainstream filmben szerepel, elkezdett fakulni a játéka.

Persze az is lehet, hogy neki van igaza: amibe nem kell, abba nem is tesz többet – A szurdokon is látszik, hogy rutinból megcsinálta, és még jól is szórakozott.

Mindenképp

ki kell még emelni Sigourney Weavert, aki nem először alakít ellenszenves mellékszereplőt, és láthatóan élvezi a karaktert.

Ott volt a Marvel Defenders sorozata is, de igazából ezek ősképe a Dolgozó lány című 1988-as filmben nyújtott alakítása.

Általános hibái ellenére, amikor A szurdok működik – és ez inkább a romantikus részekre igaz –, akkor nagyon is kellemes kikapcsolódást nyújt. Ahogy állítólag Truffaut mondta a Psychóról: „Ennek semmi értelme, de nagyon szórakoztató.”