Ha elfárad, viheti címmel készül fantasy elemekkel dúsított, egyedi komédia. A főszerepet Scherer Péter játssza, de szerepel benne Thuróczy Szabolcs, Elek Ferenc, sőt: a Jancsó filmek Kapa–Pepe párosának másik fele, Mucsi Zoltán is!
A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 405 millió forint támogatást szavazott meg a Ha elfárad, viheti címmel készülő mozifilm gyártására. A fantasy elemekkel dúsított, egyedi vígjáték egy népszerű, de ihlethiányos írónak (Scherer) és sosem látott kisfiának nem várt találkozásáról szól. A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.
A komédia parádés szereposztással készül, a főszereplő Scherer Péter mellett Kovács Patrícia, Thuróczy Szabolcs, Bata Éva, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán és Básti Juli is szerepelnek a filmben. A forgatás májusban kezdődik Budapesten, a közönség pedig a tervek szerint jövőre láthatja a Ha elfárad, vihetit a mozikban.
Az alkotás Rohonyi Gábor rendezésében készül, akinek legutóbbi, M. Kiss Csabával közösen rendezett filmjét, a Brazilokat több mint 74 ezren látták a hazai mozikban. A vígjáték operatőre Szatmári Péter lesz, aki az elmúlt években olyan nagy sikerű filmeket fényképezett, mint a Kincsem és A Viszkis.
A Ha elfárad, viheti producerei Major István (Liza, a rókatündér, Aurora Borealis), Geszti Péter (BÚÉK, Kalózok), Ditz Edit (BÚÉK, Folyékony arany) és Roskó Péter, társrendező-forgatókönyvírója pedig Vékes Csaba (Hetedik alabárdos). A főszereplő kisfiú megtalálására hamarosan országos castingot indít a produkció Geszti Péter, Scherer Péter és Rohonyi Gábor részvételével.
(via Nemzeti Filmintézet)