Mármint összesen 268 évesek a hölgyek, hiszen a négy főszereplőnő átlagéletkora úgy 71 év, és ezek a nagyon szép napokat látott hölgyek a kedvünkért bohóckodnak át 91 percet.
Volt egy film, nem is olyan régen, konkrétan tavaly, és az volt a címe, hogy Könyvklub - avagy az alkony ötven árnyalata – eredetileg csak Könyvklub, de a magyar forgalmazó nem hagyhatott ki egy jó kis szóviccet -, aminek egy rakás szebb napot látott, jól ismert színésznő volt a főszereplője. Olyanok, mint Jane Fonda, Candice Bergen és Mary Steenburgen, meg persze Diane Keaton, és elég sokan nézték meg, mert ezeket a hölgyeket még mindig szeretik a nézők. És ha elég sokan nézték meg, akkor miért ne lehetne újra elsütni ezt a poént, gondolták a producerek, és rögtön szóltak is Keatonnak, aki ritkán mond nemet, és orvosolták az előző film egyik hiányosságát – nem volt ugyanis színes bőrű főhősnője. Így született meg a Pompon klub, és kiderült, hogy el lehet újra sütni ugyanazt a poént, de nem mindig vevők rá az emberek.
Merthogy a film az első héten a várt nagyjából 10 millió dollár helyett 5.4 milliót hozott, a rákövetkező hetekben pedig szinte semmit, a Rotten Tomatoes kritikai összesítésén 34 százalékon áll, az Imdb-n valamivel jobban muzsikál, ott 5,4 ponton áll, de azért az sem túl fényes. És miért van mindez? Mert lehet, hogy az emberek nem feltétlen akarnak pomponlányként viselkedő néniket nézni 91 percen át. Mert itt ez történik, még akkor is, ha mindezt némi drámába csomagolják. Hősnőnk (Keaton) ugyanis a nyüzsgő New Yorkból elköltözik egy puccos nyugdíjas otthonba, ahol a lakosok puccos golfautóval közlekednek, és mindenféle klubfoglalkozásokra járnak. Amikor lerázhatatlan életvidám szomszédja (Jacki Weaver) rátalál gimis hajrálány egyenruhájára, az újdonsült barátnők fantasztikus ötlettel állnak elő: megalakítják a saját klubjukat, a hatvan pluszos Pompon klubot, ahol végre szanaszét táncolhatják magukat, amihez társakat is találnak, sőt, egy helyi versenyre is beneveznek.
És igen, teszik ezt úgy, hogy nem tudni, ki éri meg a versenyt vagy a film végét, hiszen a nyugdíjas otthonokban játszódó filmeknek sajnos megvan ez a vonása, és igen, van itt egy csomó régi titok, megbánt tett és keserű emlék, de ez egy közönségbarát vígjáték – amit nem szeretnek a kritikusok, és nem annyira szeret a közönség sem. Pedig Diane Keaton Bánsági Ildikó örök szinkronhangjával már az Annie Hall (1977) óta közönségkedvenc, az Animal Kingdom (2010) révén Oscar-jelölt Jacki Weaver az ausztrál mozi legendája, az egykori szexszimbólum Pam Grier nem csak a Jackie Brown (1997) miatt híres, hanem a blaxploitation, vagyis fekete gettómozi csillaga volt egykor, Rhea Perlman pedig Danny DeVito felesége, vagyis tud valamit, tehát nem akárkikről van szó. És valahogy mégsem sült el jól az, hogy ők most 16 éves lányokra tervezett ruhákban bohóckodjanak és közben szervi bajaikon poénkodjanak, és ha engem kérdeznek, ez már papíron sem nézhetett ki túl jól, függetlenül attól, mekkora neveket szereznek a filmhez.
Pedig az eddig dokumentumfilmeket készítő Zara Hayes író-rendező valós történet alapján dolgozott, egy hetvenen túli pompon csapat történetéből merítette az ihletet, és ezt csípni szokták az emberek, de ez a jegyeladások alapján most nem volt elég. Sajnos, mert tényleg színészlegendákról van szó.
