Óriási sztárok bizarr utolsó kívánságai

Vannak, akik már életükben legendák voltak, és ennek megfelelően akartak távozni ebből a világból - megint másoknak egyszerűen csak furcsa ötleteik támadtak.

Alain Delon – A kutya jön velem

A 88 éves korában elhunyt francia filmsztár maga kérelmezte a helyi prefektustól, hogy az 1970 óta a tulajdonában lévő La Brûlerie birtok saját kápolnájában helyezzék örök nyugalomra a nyilvánosság teljes kizárásával. A kápolnához egy temető is tartozik, ahol Delon házi kedvencei nyugszanak: ide temette el az évtizedek során 35 kutyáját is.

A színész azt is kérte, hogy „élete alkonyának hű társát”, a Loubo nevű malinois belga juhászkutyát is vele együtt temessék el.

Csakhogy Loubo még élt, amikor Delon meghalt, így el kellett volna altatni, amin az állatvédők érthető módon annyira felháborodtak, hogy a sztár három gyermeke, az 59 éves Anthony, a 33 éves Anouchka és a 30 éves Alain-Fabien végül megegyeztek abban, hogy a kutya életben marad, és a családtagok befogadják majd. Az viszont egyelőre nem világos, hogy ki és hol gondozza Loubót, mivel Delon három gyermeke az elmúlt hónapokban elkeseredett nyilvános vitába keveredtek apjuk miatt.

Forrás: Andreas Rentz / Getty Images

 

Marilyn Monroe – Egy nagylelkű gesztus

1962. augusztus 5-én az egész világot megrázta, amikor hírül adták, hogy mindössze 36 éves korában holtan találták minden idők egyik legikonikusabb színésznőjét. A boncolás barbiturát-túladagolást állapított meg, és a sztár halálát „valószínűsíthető öngyilkosság”-nak minősítették. Hamar szárnyra kaptak azonban azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a Monroe halálát okozó tablettákat valaki belekényszerítette, azaz gyilkosság történt, mivel a színésznőnek állítólag viszonya volt mind John F. Kennedy elnökkel, mind az öccsével, Robert Kennedy igazságügy miniszterrel. Itt most nem is az a fontos, hanem Marylin végakarata, amivel mindenkit meglepett:

teljes vagyonát ugyanis arra a Lee Stasbergre hagyta, akitől a színészmesterséget tanulta,

bár egy kisebb összeget a pszichológusára és egy költő barátjára íratott. Ezen felül egy pénzalapot hozott létre, ami szanatóriumban ápolt édesanyja orvosi és egyéb költségeit fedezte – senki más nem kapott semmit.

Hétévi vágyakozás, Marilyn Monroe - Forrás: Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images

 

 

Frank Sinatra – Egy kis apró

A színész-énekes vagyonát 200 millió dollárra becsülték halála után, és ő mindenről pontosan rendelkezett is, beleértve az autóit, bútorait, festményeit, satöbbi. Jókora összeget kapott utolsó felesége: Barbara Marxra, a gyerekeire és unokáira, de több alapítványra is hagyott pénzt, ami önmagában még nem rendkívüli, volt azonban a végakaratnak egy szokatlan pontja. Ebben az állt, hogy bárki, aki vitatja a ráhagyott örökrész mértékét – vagyis többet akar, mint ami neki jár – az automatikusan kizárja magát az örökségből, vagyis egy fillért sem kap. Ezzel a rokonok közötti vitákat akarta megelőzni, és sikerrel is járt.

Sinatra temetésekor barátai és családtagjai a kérésére különböző, számára fontos apróságokat helyeztek a koporsójába - köztük egy üveg whiskey-t, egy öngyújtót és egy rolni tízcentest.

Az utóbbinak története van: fiát, az akkor 19 éves Frank Sinatra Jr.-t 1963-ben elrabolták, az emberrablókat egy nyilvános fülkéből kellett hívnia, és egy kritikus pillanatban kifogyott az apróból, és megfogadta, hogy mindig lesz nála elég fémpénzt. Sinatra végül kifizette a 240 000 dollár váltságdíjat, és Jr.-t két nap után elengedték.

Forrás: Bettmann / Contributor

 

John Wayne – Egy frappáns idézet

Bár részt vett egy rákvakcina-vizsgálatban, hogy kivédje a betegséget, John Wayne gyomorrákban halt meg 1979. június 11-én, 72 éves korában a Los Angelesben – lehetséges, hogy a betegséget A hódító (1956) című történelmi film forgatása során szerzett sugárfertőzés okozta. A Pacific View Memorial Park temetőben temették el Corona del Marban, Newport Beachen. Fia, Patrick és unokája, Matthew Muñoz szerint, aki a kaliforniai Orange-i egyházmegyében volt pap, Wayne röviddel halála előtt áttért a római katolicizmusra.  Azt kérte, hogy sírkövén a spanyol „Feo, Fuerte y Formal” felirat szerepeljen, amely Wayne-t úgy írja le, mint

„Csúnya, erős és méltóságteljes”  

20 évig jeltelen sírjára aztán az utódai egy hosszabb és méltóságteljesebbnek hangzó idézetet tettek fel   1999-ban, a következő szöveggel: „A holnap a legfontosabb az életben: éjfélkor nagyon tisztán jön be hozzánk. Tökéletes, amikor megérkezik, és a kezünkbe adja magát. Reméli, hogy tanultunk valamit a tegnapból.” – azt elfelejtették hozzáadni, hogy a hangzatos idézet a színész a Playboy-nak adott interjújából lett kiollózva. 

 

Philip Seymour Hoffman New York, New York

Az alig 46 évesen, drogtúladagolásban meghalt színész jelentős összeget, mintegy 35 millió dollárt hagyott maga után, de voltak a végrendeletnek elég furcsa kitételei. A teljes összeget élettársára, Mimi O'Donnellre hagyta, akivel már nem éltek együtt, pont Hoffman droghasználata miatt, de közösen nevelték fiukat, Coopert és két lányukat. A végakaratában kikötötte, hogy

a gyerekeinek New Yorkban kell felnőniük,

hogy magukba szívhassák a metropolisz különleges, gazdag kultúráját, de ha ez nem lehetséges, akkor vagy Chicagóban vagy San Franciscóban, de ha még ez sem jön össze, akkor évente kétszer el kell látogatniuk ezekbe a városokba. További kitétel volt, hogy ne közvetlen a gyerekek kapják meg az örökséget, mert – ahogy azt Hoffman elmondta a könyvelőjének -, nem akarta, hogy utódai csakis a pénzből élő „tőkealap kölykök” legyenek.

Mimi O'Donnell és Philip Seymour Hoffman - Forrás: Bruce Glikas / FilmMagic / Getty Images

 

Elizabeth Taylor – 15 perc késés

A nagyszerű színésznőt élete végére legalább hússzor operálták. Számos betegsége volt, és többször is szenvedett balesetet. A háta négyszer tört el, egyszer épp A nagy derbi forgatásán, egy szerencsétlen lovasbaleset során. Kórházba került tüdőgyulladással, agydaganattal, vérhassal, visszérgyulladással. Életének utolsó két évtizedében gyorsan romlott az egészségi állapota, végül 2011. március 23-án hunyt el, szívelégtelenségben. Akkorra már áttért a zsidó vallásra – ami miatt több filmjét bojkottálták a Közel-Keleten -, így egy rabbi búcsúztatta, némi késéssel.

Taylor utolsó kívánsága ugyanis az volt, hogy a koporsóját 15 perces késéssel hozzák csak be a szertartásra

– ez részben kikacsintás volt arra, hogy sokan milyen nagy dívának tartották, részben a többieknek szólt, akik így biztosan nem késtek le a nagy fináléról.

Elizabeth Taylor: Az elveszett felvételek - Forrás: MediaPress

 

Errol Flynn – Hat üveg Johnny Walker

A kor legnépszerűbb kalandfilmjeinek hőse Hollywood egyik legnagyobb iszákosa és nőcsábásza volt. Annyit ivott munka közben, hogy a Warner bárját miatta zárták be, és a forgatásokra egy orvosi táskával érkezett, mondván, hogy abban tartja a gyógyszereit - két üveg vodkát. Ugyan a whiskyt szerette, de reggelenként Bloody Maryt ivott, hogy azzal nyomja el az alkohol szagát.

Egyik kedvelt trükkje az volt, hogy vodkát fecskendezett narancsokba, és napközben azokat majszolta.

32 évesen az orvosa azt jósolta neki, hogy ha így folytatja, öt éven belül meghal - Flynn megcáfolta, mert még 13 évig élt és ivott, bár pont halála előtt állt le az itallal új szerelme, a 17 éves Beverly Aadland kedvéért. Kívánságának megfelelően hat üveg whiskyvel a koporsójában temették el – a kedvenc márkája a Johnny Walker volt - a Forest Lawn nevű temetőben a kaliforniai Glendale-ben, annak ellenére, hogy többször is hangsúlyozta, mennyire utálja azt a helyet.

Forrás: United Archives/Getty Images