Ricky Bobby a Taplógáz: Ricky Bobby balladájából

A Diszkópatkányok, a Mi a manó, a Sulihuligánok és A híres Ron Burgundy legendája miatt Will Ferrell addigra már népszerű komikusnak számított, így nyerő ötletnek tűnhetett rábízni a főszerepet, egy nagyon-nagyon buta NASCAR-autóversenyző megformálását, főleg mivel a rendező, Adam McKay korábbi filmjében, a Ron Burgundyban kifejezetten összetett alakítást nyújtott, kiszámíthatatlan és változatos pillanatokkal felturbózva. Itt ezzel szemben a színész sajnos fárasztóan egysíkú, és gyakran úgy tűnik, mintha fantáziátlan improvizációk sorozata lenne a játéka.

Mindez nem lenne idegesítő, ha mondjuk Ricky Bobby az egyik mellékfigura lenne, de sajnos talán nincs is olyan kockája a filmnek, amelyben ne tűnne fel, olyannyira ő az abszolút főszereplő. A karakter és Ferrell mentségére legyen mondva:

Frank Slade nyugállományú alezredes az Egy asszony illatából

Igen, tudjuk, Al Pacino Oscart nyert ezért az alakításáért, és maga a film is a legjobban sikerült remake-ek közé tartozik, amelynek a nagy fináléja tényleg kifejezetten felemelő – de tegye fel a kezét, akinek nem mentek az idegeire legalább egy kicsit a megvakult Frank Slade nyugállományú alezredes különböző modorosságai, amelyeket ráadásul több mint két és félórán át kellett néznünk. Az erőltetetten komolykodó hangnem, a folytonos „huázás” és a tangó együtt már nézőpróbáló feladat volt;

akkor pedig, amikor gyorshajtásba hajszolta szegény Charlie-t (Chris O’Donnell karakterét), legszívesebben tényleg pofán vágtuk volna.

Sokan gondolják úgy, hogy Pacinónak inkább a Serpicóért, A keresztapa főszerepéért vagy a Kánikulai délutánért kellett volna Oscar-díjat kapnia, nem pedig ennek az idegesítő alaknak a megformálásáért.

Mutt Williams az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságából

Az Indiana Jones-franchise-ban gyakran nyúlnak mellé a főhős segédeinek a kiválasztásában (egyesek például falra másznak az imádni valónak szánt Picur, illetve az elvileg vonzó Willie Scott karakterétől is),

de az összes segítő közül egyértelműen Indy fia a leginkább tenyérbe mászó.

Az alkotók valószínűleg így akarták a fiatalabb közönségréteget is bevonzani a már akkor idősödő címszereplő kalandjaiba, de csodálkoznánk, ha bármely fiatal azonosulni tudna ezzel a nyafogó, elkényeztetett okostojással.

Mutt szerepét Shia LaBeoufra osztották, akiről akkoriban még azt lehetett hinni, hogy hatalmas sztár lesz; és botrányai ellenére azóta kétségtelenül kiderült a tehetsége, de egyrészt még ő sem tudta megmenteni a karaktert az idegesítővé válástól, másrészt egyértelműen látszott, hogy „felnőtt” színészi pályájának viszonylag az elején még túl nagy volt rá a kabát, és irritáló mivolta mellett kifejezetten jelentéktelen és felejthető volt Harrison Ford oldalán. Nem csoda, hogy a legújabb folytatásra már (amelyről friss cannes-i kritikánk itt olvasható) hagyták Indy fiát a francba, és inkább egy másik rokont találtak ki neki, aki segíti a kalandozásai közepette.

Peter Banning a Hookból

Steven Spielberg azóta már biztosan ezerszer megbánta, hogy belevágott a Hookba, hiszen egész pályája egyik leghülyébb ötlete volt, hogy a felnőtt, középkorú Pán Péterről forgatott, aki visszaszerzi a modzsóját, és megküzd a Dustin Hoffman által alakított excentrikus címszereplővel. De ha valakinek tetszik is ez a high concept, a filmmel és a központi figurával akkor is súlyos problémák vannak, mivel az amúgy sem csekély (közel 2 és félórás) játékidő alatt

Ráadásul amikor unalmas vállalati jogászból végre ismét Pán Péterré alakul, a karakter továbbra is csak egy megdöbbentően humortalan Robin Williams marad, csak már zöld harisnyában rohangál. Williamsnek számtalan túlzó, mégis zseniális alakítását élvezhettük – érthetetlen, hogy miért gondolta úgy akár ő, akár Spielberg, hogy ennyire sótlan és semmilyen legyen Banning. De így legalább sikerült bebizonyítaniuk, hogy az unalmasság is lehet idegesítő. Nem csoda, hogy a filmet végigsziporkázó Dustin Hoffman folyamatosan ellopta a show-t a főszereplő elől.

Tőlük is a falra mászol

A 7 legidegesítőbb filmes karakter

Azokat a figurákat gyűjtöttük össze, akiket az alkotók nem szántak gonosznak, mégis a legszívesebben megölnénk őket, annyira irritálóak.

Tovább

Steve Stifler az Amerikai pite-filmekből

Vedd a legirritálóbb iskolatársadat a gimiből, szorozd be tízzel, majd fizess ki jó párszor egy több ezer forintos mozijegyet, hogy őt bámulhasd nagyvásznon: egészen pontosan ezt az élményt nyújtja a híres-hírhedt tinifilmekben Seann William Scott által játszott idegesítő és ellenszenves karakter. Ez a szexmániás, sörvedelő partiarc ugyan 1999-ben még középiskolásként debütált, de már akkor egyértelmű volt, hogy az amerikai kollégiumi fiúcsapatok, az ún. testvériségek (a görög ábácé betűiről elnevezett fraternityk) mocskos lerészegedéseken és kegyetlen beavatási szertartásokon alapuló kultúrájának a karikatúráját nyújtja.

Stifler talán az egyetlen olyan figura a listánkon, akit az alkotók valóban irritálónak szántak, és egyértelműen Scott alakítását dicséri, hogy

a(z anti)hős annyira idegesítő, hogy szinte a bőrünk alá mászik,

és valószínűleg minden néző egy emberként örül minden egyes alkalommal, amikor kivételesen nem ő szívat meg valakit, hanem őt szívatják meg (minderről ebben a korábbi cikkünkben készítettünk egy gyomorforgató válogatást).

Mr. Yunioshi az Álom luxuskivitelben című klasszikusból

Ennek az Audrey Hepburn főszereplésével készült filmnek szinte minden egyes eleme a helyén van, egyet kivéve: a jó öreg hollywoodi rasszizmus iskolapéldáját nyújtó háziúrkaraktert. Habár akkoriban a blackface sajnos még egészen természetes volt a forgatásokon,

nem csak mai szemmel nézve kínos figyelni, ahogy Mickey Rooney, egy tősgyökeres fehér amerikai próbál kínlódva japánnak látszani.

Ha az ázsiai amerikai közösség és az ázsiai amerikai színészek önérzetével nem is törődtek az alkotók, hihetetlen naivitásról tesz tanúbizonyságot, hogy azt gondolták: ha Rooney berak egy nyúlfogakat imitáló protézist a szájába, résnyire húzza a szemét, szódásüveg vastagságú szemüveget visel és olyan akcentussal beszél, ami még a II. világháborús japánellenes propagandafilmekben is ízléstelennek számított volna, bárki elhiszi róla, hogy távol-keleti. Szerencsétlen színész alakítását – aki évtizedekkel később bevallotta, hogy azóta már nagyon szégyelli, hogy elvállalta Yunioshi megformálását – a cselekmény során olyan érzés végigszenvedni, mintha valaki folyamatosan végighúzná a körmét egy táblán.

Jar Jar Binks a Star Wars: Baljós árnyakból

Habár ez a hírhedt karakter már Minden idők leggyűlöltebb sci-fi karakterei című gyűjtésünkben is szerepelt, egyszerűen nem hagyhattuk ki, mivel – mint a filmtörténelem csont nélkül legidegesítőbb figurájának – egyértelműen ott a helye minden idegesítő szereplőket listázó összeállításban. Ezt a CGI-borzalmat George Lucas minden bizonnyal nézőkínzásból alkotta meg, és ha el is tekintünk attól, hogy egy laza jamaicai rasztafári rasszista karikatúrája, ez az idétlen, leginkább egy Bolondos dallamok-epizódba illő figura teljesen lerombolta az előzménytrilógia imázsát, és a gyerekjátékok szintjére süllyesztette a Star Wars brandet.

Azt pedig, hogy Jar Jar milyen fokon volt tenyérbe mászó, mi sem példázza jobban, mint hogy az őt játszó szegény színész, Ahmed Best

És a közönség visszajelzései miatt a folytatásokban hiába csökkentették fokozatosan a figura szerepét, majd tüntették el teljesen, talán nem túlzás azt állítani, hogy örökre kompromittálták vele a Csillagok háborúja univerzumát.

(via Complex)

Őket sem igazán kedveljük

Minden idők leggyűlöltebb sci-fi karakterei

Legyen szó tudományos-fantasztikus filmről vagy sorozatról, gyakori jelenség, hogy egy rosszul kitalált, idegesítő karakter majdhogynem hazavágja az egész művet. A Ranker listája alapján felállítottunk egy rangsort, hogy kiktől mászunk leginkább a falra.

Tovább

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.