Hollywood hagyományosan túlszexualizálja a nőket – írta pár héttel ezelőtt kollégánk, Péter Dávid, hozzátéve azt is, hogy a „pusztán eyecandy, szemeink legeltetése és nyálcsorgatás céljából elkövetett meztelen testek mutogatása ma már nem annyira divat”, pláne a #metoo után.

De amíg továbbra is a tökéletesre formált, hibátlan testű, szép embereknek áll az Álomgyár, az erotika és a szex nem nagyon látható a mainstream filmekben, úgy legalábbis biztos nem, mint a 80-as és 90-es években. Raquel S. Benedict találó megfogalmazásában:

Mindenki gyönyörű és senki sem kanos.

(A „horny” szónak sajnálatos módon nincs gendersemleges magyar megfelelője.)

Hogy mi lehet az oka ennek az ellentmondásnak, arra több megfejtés is született. Az Elemi ösztön és a Showgirls legendásan szabados rendezője, Paul Verhoeven is panaszkodott a jelenségre legutóbbi filmje, a „leszbikus-apácás” Benedetta bemutatója idején, amikor feltették neki a kérdést, hogy vajon miért nem születnek mostanában hasonló erotikus drámák. A holland mester, aki annak idején fejébe vette, hogy az Elemi ösztön lesz az első mainstream hollywoodi film, amelyben kivillan egy erektált pénisz, úgy látja, hogy

történt egy általános elmozdulás a puritanizmus felé.

Ha visszagondolunk a Csillagközi invázió vagy akár a Robotzsaru öltözőbéli jeleneteire, ahol a férfiak és a nők meztelenül flangálnak a koedukált zuhanyzóban, megérhetjük, mire gondol a rendező, aki szerint a szexualitás a természet leglényegesebb eleme. Azzal sem ért egyet, hogy az erotikus thrillerek esetleg a pornó miatt szorultak volna vissza.

Miért nem menő a szex?

Mindez egy komplex kérdés leegyszerűsítése lenne? Lehetséges, de már másokban is felmerült az a gondolat, hogy a (film)művészet csak az életet másolja, és talán azért nem érik egymást a fülledt hangulatú filmek a mozikban, mert a statisztikák szerint amúgy sem tombol a libidó. Már 2017-ben megjelent egy olyan, 27 ezer ember megkérdezésével készült tanulmány, amely szerint a felnőtt amerikaiak ritkábban szexelnek, mint 20 évvel ezelőtt.

Lehet ez akár véletlen egybeesés is, de az az IMDb által megerősített tény, hogy a 2010 óta bemutatott 148 012 játékfilm mindössze 1,21 százalékában van szexuális tartalom, és ez az arány az 1960-as évek óta a legalacsonyabb. A filmes szex az 1990-es években, az erotikus thriller fénykorában volt a csúcson, amikor az összes film 1,79 százaléka tartalmazott szexjeleneteket. Ez a fél százalékpontos csökkenés nem tűnik soknak, pedig az, ha figyelembe vesszük, hogy a 2010-es években majdnem négyszer annyi filmet mutattak be, mint az 1990-es években.

Csak összehasonlításképpen érdemes megnézni, milyen számokat produkált minden idők legsikeresebb erotikus thrillere, az 1987-es Végzetes vonzerő. Adrian Lyne 6 Oscarra jelölt filmje világszerte 320 millió dollárt kaszált, amellyel most is beférne az éves top 10-es listákba a különböző Marvel és Disney-projektek közé – már amennyiben korrigálnánk az inflációval.  Valójában persze kizárt, hogy 2023-ban egy ilyen fülledt és ellentmondásos történet konkurálni tudna a franchise-filmekkel.

Csak semmi erotika, szuperhősök vagyunk

És ezzel talán el is érkeztünk a probléma gyökeréhez. Amíg a mozikat a lehető legszélesebb közönségre lövő, a nézőket infantilizáló szuperhősprodukciók uralják, nem is mutatkozik túl nagy igény a mozgóképes erotikára. Amikor Steven Soderbergh-et, a Magic Mike rendezőjét megkérdezték, hogy miért nem forgat Marvel-filmet, nem sokat kertelt:

Ezekben senki sem kefél! El sem tudom képzelni, hogyan viselkedjenek a karaktereim egy olyan világban, amelyben a szex nem létezik.”

Márpedig a szuperhősök még csak véletlenül sem tűnnek fel túl intim szituációban – az MCU világában 26 filmet kellett kivárni az egyetlen kivételre, az Örökkévalókra, de Chloé Zhao 2021-es rendezésében is csak pár másodpercnyi sejtelmes ölelkezést látunk.

Arról persze szó sincs, hogy a kosztümöt magukra húzó színészek és színésznők ne figyelnének oda a testükre – sőt, fizikailag tökéletesebbek, mint valaha. Aki megkapja a várva várt behívót az MCU-tól vagy a DC-től, azonnal kezdi is az edzést, hogy hibátlan izomzatot varázsoljon magára hónapok kemény munkája – és nyilván a különféle kémiai anyagok – segítségével. Így lett például a pufi Chris Prattből akciósztár, és így gyúrta magát terminátorrá a stand-up komikus Kumail Nanjiani, akit az sem zavart, hogy az izomzata a film helyett csak az Instán látszik majd. És már nem csak a jófiúk, de a fő gonoszok is úgy néznek ki, mint akik az elvetemült terveik szövögetése mellett napi 4-5 órát szálkásítanak az edzőteremben, mi több, az epizodistáktól is elvárás a makulátlan külső.

Vágynak, erotikának, szexnek még sincs semmi nyoma. A szuperhősöknek nincs idejük ilyen léhaságokra, és ha esetleg kapcsolatban is vannak, mint Tony Stark és Pepper Pots vagy Thor és Jane Foster, semmilyen szexuális kémia nem vibrál köztük. És akkor A sötét lovag-trilógiát jegyző Christopher Nolan teljesen szexmentes életművéről még nem is beszéltünk, pedig ő forgatott egy olyan filmet is, ahol gazdag emberek tudatába hatolnak be a főszereplők – hogy ott aztán egy pszichoszexuális Ödipusz rémálom helyett egy síparadicsomot találjanak csak…

A színészek nyilván a 80-es és 90-es években sem engedték el magukat, de Kurt Russelnek Snake Plisskenként nem volt szüksége kockahasra, hogy keménynek tűnjön, és az atlétatrikós Bruce Willis is szteroidok nélkül lett szexszimbólum. Ezek a karakterek mégis szexeltek, ahogy Michael Keaton Batmanje és Michelle Pfeiffer Macskanője, vagy Kyle Reese és Sarah Connor Terminátorban.

A testük egy templom

Raquel S. Benedict egy hasonlattal próbálja érzékeltetni, hogy mi változott meg mára. Míg a Poltergeisthez hasonló 80-as évekbeli filmekben valóságosnak tűnő, otthonos lakásokban éltek a főszereplők, a mai filmekben hatalmas, steril, üreges tereket látunk minimalista bútorokkal. A konyhák ipari méretűek és makulátlanok, nincs bennük étel, nincs bennük felesleg, és nincs rendetlenség.

A testünkkel is ugyanez történt szerinte. Már nem egy otthon, amelyben élhetünk és boldogok lehetünk, és nem is az örömszerzés forrása, hanem egy befektetés, amivel növelni tudjuk a vagyonunk értékét. Az akciósztárokra ez sokszorosan igaz. Ki vannak ők is pattintva, mint a 80-as évek ikonjai, de utóbbiak filmjében még ott volt az erotika. Arnold Schwarzenegger a Terminátorban megvillantotta a fenekét, Sylvester Stallone a Rambóban és a Tango & Cash-ben is levetkőzött, a Véres játékban pedig a kamera valósággal fetisizálta Jean Claude Van Damme testét.

A mai akcióhősök a legritkábban meztelenek. Az MCU családbarát, ahogy az egy Disney-terméktől elvárható, és a DC univerzumban is nagyon kevés a szexualitás. Készülnek néha korhatáros szuperhősfilmek, de azokban is csak az erőszakból van több, nem az erotikából.

A mai sztárok valójában akciófigurák, nem akcióhősök,

egy akciófigura pedig nem szórakozhat, nem szexelhet, nem zabálhat, mert az azt jelenti, hogy elgyengült, cserbenhagyta a csapatát, és esélyt ad az ellenségnek a győzelemre, ahogy Thor tette, amikor elhízott a Végjátékban. (Vissza is nyerte a formáját a folytatásban egyetlen montázs alatt.)

Egy új remény?

Ha a ritka is, mint a fehér holló, azért nem halt ki teljesen a szex a moziból. Az azonos neműek szerelmét bemutató filmekben gyakran előfordul (Adéle élete, Szólíts a neveden, A szobalány, Idegen a tónál), és a tévében is még mindig így lehet legjobban tabukat döntögetni, lásd a Csajok, az Eufória, a Tönkretehetlek vagy a Szexoktatás példáját. Más kérdés, hogy ezekben sokszor a MeToo által felvetett problémákra reagálva a „rossz szexet” és a bántalmazást ábrázolják, ami tanulságos és hasznos is lehet, de fontos, hogy a „jó szex” is  megjelenjen.

Nincs azonban kizárva, hogy változnak a trendek, legalábbis a tévében, mert a jelek szerint a 80-as és 90-es évek iránti nosztalgia az erotikus filmeket is utolérheti. A sort a Showtime kezdte az Amerikai dzsigoló sorozatverziójával (főszereplő Jon Bernthal), áprilisban jön a Végzetes vonzerő remake-je a Paramount+-ra, és készül a Cronenberg-féle Két test egy lélek feldolgozása is, amelyben Rachel Weisz játssza az iker nőgyógyászokat (Jeremy Irons egykori szerepét). A Netflix eközben a Damage című regényt adaptálja Richard Armitage főszereplésével (ebből készült az 1992-es Végzet is szintén Jeremy Ironsszal). A Peacock sem akar lemaradni, ők az 1996-os Rettegést forgatják újra, az Apple TV+ pedig a múlt héten jelentette be az Ártatlanságra ítélve című filmet Jake Gyllenhaal és Ruth Negga főszereplésével, amelyet az 1990-es azonos című erotikus thrillerből adaptálnak.

A Guardian által megszólaltatott szakértők szerint a streamingszolgáltatók fejesei valószínűleg rájöttek, hogy a közepes költségvetésű filmek kategóriájába tartozó erotikus thrillereknek ideális otthona lehet a kisképernyő, plusz ezek a döntéshozók a műfaj fénykorában szerezték első filmélményeiket, ezért szívesebben adnak nekik zöld utat.

Kérdés, mennyire lesznek bátrak ezek a filmek. A tagline-jaik mindenesetre tele vannak divatos hívószavakkal, a Rettegés a "toxikus kapcsolatokra" fog koncentrálni, a Végzetes vonzerő a "kényszerítéssel" foglalkozik majd, míg a Két test egy lélek a "női egészségügy alulfinanszírozottságát" vizsgálja, ami azért nem hangzik annyira szexinek.

Via: Blood Knife / Playboy / CNN / The Guardian / Variety / Spectator / The Daily Beast