Nem sok minden tűnik valószínűnek a csudaszép cukrászkisasszony és a 30 millió forintos fődíj meseszerű történetében, ahol fontos szerepet játszik Kerekes Vica ruhatára és alabástrom színű bőre.
Adott egy szerelmes természetű, csinos lány, akinek cukrászdája van. Nem, nem Vajna Timiről van szó, hanem egy bizonyos Dóráról (Kerekes Vica), aki szerint a legnagyobb szerelmek sosem teljesülnek be, és aki imádja a filmeket. Ezért aztán cukrászdájában, ahol csakis a legjobb alapanyagokból dolgozik, csupa egymáshoz illő filmsztárról elnevezett sütit árul, úgyis mint Humphrey Bogart és Ingrid Bergman, vagy Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva. Csakhogy a világ még nem érett meg erre, a cukrászda pedig nyilvánvalóan nem költséghatékony, csődbe is menne, hacsak! Hacsak Dóra nem nevez be egy családi cégeknek hirdetett versenybe, ahol 30 millió forint a jutalom. A gond az, hogy ehhez kéne egy család is, pedig hősnőnk nemrég esett át egy szakításon, de sebaj, „leszerződtet” egy ismerős szépfiút (Mátray László), aki eddig is nyomult rá, meg a színészkedő szomszéd kisfiút, és irány a tábor, ahol, mit tesz isten, ott van az ex (Bányai Miklós) is az új csajával – meg egy sor hibbant figura.
A látszat csal, a hosszabb leírás ellenére a Hab, Lakos Nóra első nagyjátékfilmes rendezése nagyon egyszerű sztori, a romkomok esszenciája, tökéletesen kiszámítható végkifejlettel. Ott a jócsaj, akinek valamilyen problémát kell megoldania, és ott a jópasi, aki segít, veszekednek, aztán összejönnek, színezésként pedig ott vannak a vicces mellékszereplők, és egy hazai castingosnak az ilyen esetekre már gyorshívásra van állítva Elek Ferenc és Kovács Lehel – Szabó Simon vagy nem ért rá, vagy nem fért bele a büdzsébe. Lakos Nóra nem akarta megnehezíteni a saját helyzetét, a táborban is mindössze négy család van – a 30 millió ezek szerint nem nagy vonzerő -, egy táborvezető és egy furcsa love guru (Szikszai Rémusz), akiről valamiért az égvilágon semmi nem derül ki, ez azonban nem jelenti, hogy ne lenne mindezen rengeteg sallang. Rengeteg apró részlet van, ami teljesen funkciótlan – például Dóra kamu kisfia is szerelmes lesz -, és rengeteg olyan részlet, ami egyszerűen nem stimmel, még akkor sem, ha az egészet egy nagy mesének szánták.
A reggeli nyitás előtt nyilván nem lehetnek kint a cukrászda előtt az asztalok, de kint vannak, ha látjuk, hogy valaki pisil, akkor nyilván le kéne, hogy húzza a vécét, egy, a szerelmi csalódását nap mint nap megélő nő pedig nem öltözködik úgy, mint egy pasizabáló díva, gondolom én, és így tovább. Lehet, hogy ez kekeckedésnek hangzik, de ha sok ilyen hiba van, az megzavarja a nézőt, de sejtem, miről lehetett szó. Lakos Nóra beleszeretett Dóra karakterébe, és elsősorban rá figyelt. Azon dolgozott, hogy Dórára figyeljünk – akibe felteszem, a saját ízlését, élményeit is beleszőtte -, és ez a figyelem és szeretet tényleg átjön. Eddig kritizáltuk a filmet, de vannak nagyon szerethető aspektusai is. Kerekes Vica tökéletes a szerepre – tulajdonképpen szégyen, hogy a színésznő nálunk csak az elmúlt egy-két évben kap komoly szerepeket, lásd Apró mesék, máskülönben csak kebelcsodaként van elkönyvelve -, és tényleg jó is a szerepben. A kamera egyszerűen imádja minden négyzetcentiméterét, és értem, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy a neki legjobban álló, legmutatósabb ruhákat adják rá, még akkor is, ha az nem illik a sztorihoz.
Bár elsőre irritáló, mert irritálónak szánták, Mátray Lászlót is meg lehet a végére szeretni - érdekes, hogy őt is csak most kezdik felfedezni a filmesek, a Valan – Az angyalok völgyében szerepelt legutóbb – a többiek pedig hozzák a maguk elnagyolt, vígjátéki sablonjait, a buggyant, de vicces figurákat, akik előszeretettel hozzák magukat mérsékelten megalázó helyzetbe. Valakinek ezt is kell csinálni, csak azt nem tudom, hogy erre ténylegesen igény van a nézők részéről, vagy egy rossz beidegződés a filmesek részéről, de valahogy így maradt az egész, pedig én speciel szívesen látnám ezeket a művészeket komoly, számukra is kihívást jelentő szerepben.
Értékelés: 7/10
