David Moreau rendező neve talán a 2008-as A szem című horrorfilm kapcsán lehet ismerős: a film akkor készült, amikor csúcsra járatták Amerikában az ázsiai horrorfilmek remake-jeit – a lavinát természetesen A kör (2002) indította el. A szem egy nem túl eredeti, de alapvetően működőképes film volt, ám Moreau-ban ennél jóval több van, és most nem csak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is bizonyította: egy olyan egysnittes zombihorrort forgatott, ami rafináltan zongorázik a műfaj toposzain – és az idegeinken.

A tartalom

A Veszettek főszereplői felső osztálybeli francia fiatalok, akik rettegnek attól, hogy az aputól elcsórt Cadillac megsérül, de közben mindig másnál tartanak házibulit, és a legkülönfélébb tudatmódosítókat tömik magukba, amikről gyakran azt sem tudják, micsoda. Lehetne ez a film egy társadalomkritika is, de ezt a vonalat csak felszínesen érinti, a fő konfliktus egy házibuliban elszabaduló zombivírus, amitől agresszívvá válnak a fiatalok.

Moreau rafinált trükkje, hogy nem egyértelmű, mitől fertőződött meg Romain (Milton Riche), a srác, akit a film elején követünk. Ugyanis a dílerénél felszív és meg is vásárol valami ismeretlen eredetű kábszert, ám miközben hazafelé vezet, beugrik a kocsijába egy nő, akin látszólag mindenféle kísérleteket hajtottak végre, és akinek a vére ráfröccsen a srácra.

A többi fertőzöttnél sem világos, hogy a drogfogyasztás miatt változik meg a viselkedésük, vagy azért, mert kapcsolatba kerültek Romainnel.

Ez a bizonytalanság kifejezetten jót tesz a sztorinak, hiszen az ismeretlen mindig a legfélelmetesebb, az pedig eléggé para, hogy nem tudni, mi ez, és hogyan terjed (itt talán egy pici COVID-reflexió is befigyel).

A forma

A Veszettek sztorija egyetlen éjszaka alatt játszódik, de nem is ez legizgalmasabb benne, hanem hogy látszólag mindez vágás nélkül, egyetlen snittel lett felvéve.

Persze, az avatott szem kiszúrja a csalást, hol vannak trükkösen elrejtve a vágások, szóval ez az egész csak illúzió, de működik.

Ilyen volt például Alejandro González Inárritu idén tízéves filmje, a Birdman is (ami egyúttal Michael Keaton nagy visszatérése volt), de Alfred Hitchcock is ezt a formát választotta az 1948-as A kötél című filmjéhez. A lényeg mindig az, hogy úgy tűnjön, az elbeszélést semmi sem szakítja meg, a néző egy folyamatos eseménysort lát a játékidő alatt. Ez viszont korlátozza is a dramaturgiát, hiszen se térbeli, se időbeli ugrásokat nem enged, így a Veszettek másfél órája tényleg másfél óra alatt játszódik le. Ehhez képest baromi sok minden történik.

Ez a tematika általában a kézikamerás felvételekkel párosul: az objektív befurakszik a szereplők intim szférájába, és egyre inkább az az illúziónk támad, hogy nem is egy filmet nézünk, hanem mondjuk egy realityt. Annyi a különbség a klasszikus kézikamerás horrorok (pl. The Blair Witch Project – 1999, [Rec] – 2007) és az egysnittes filmek közt, hogy az előbbinél valamelyik szereplőnél van a kamera, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, az utóbbinál viszont megmarad a külső nézőpont: az operatőr. Ettől még a Veszettek nagyon is reális hatást kelt. A fiatalok átalakulása cseppet sem túlzó, a vadállatias viselkedés mellett csupán egyetlen fantasztikus elem van: a halványan világító szembogár.

Ez is érdekelhet

Minden idők legjobb zombifilmjei

1932. július 28-án mutatták be a filmtörténelem első zombifilmjét, a Lugosi Béla főszereplésével készült A fehér zombit. Ennek kapcsán megmutatjuk, melyek a legjobb zombifilmek szerintünk – és azt sem titkoljuk el, hol streamelhetők éppen!

Lássuk!

Formához a tartalom

A film legnagyobb gyengéje ugyanakkor pont a különleges filmes forma, aminek minden alá lett rendelve: az egysnittes történetvezetés esetében ugyanis mindent meg kell mutatni, azt is, miként jut el a szereplő egyik helyszínről a másikra, és ez bizony néha elég unalmasra sikerült. Ilyenkor harsány zenei aláfestés szól, ami cseppet sem segít azon, hogy ezek bizony elég hosszú üresjáratok – a Veszettek ilyenkor sajnos nagyon leül, pedig általában eléggé pörög.

A másik, hogy mivel mindig egy karakterrel megyünk, elengedhetetlen, hogy ezek jó színészek legyenek, de sajnos ez sem mindig teljesül. Az átmenetek ütősek, így nem is lőném le, hogy mikor és miért váltunk át másik figurára, de például Milton Riche, akivel indulunk, elég egysíkú lesz egy idő után. Viszont Laurie Pavy, aki Anais-t, Romain barátnőjét alakítja, hatalmasat megy, főként miután rajta is megjelennek a tünetek.

Bár a Veszetteknek végig van egy finom, ironikus humora, nála fordul át a film horrorkomédiába, ahogy hol az infantilis csitri, hol a vérengző fenevad bújik elő belőle – szinte másodpercenkénti váltásban.

Ez a könnyedség kifejezetten jót tesz a filmnek, és Pavy úgy viszi a hátán a második felét, hogy öröm nézni. Ezután a tanulságosnak és apokaliptikusnak szánt lezárás igazából nem is üt akkorát.

A Veszettek minden ízében klasszikus horror, a játékideje is mindössze másfél óra: ennyit simán megér rááldozni, hiszen egyszerre feszült, humoros és a formai bravúrt, az egysnittes illúziót is szinte kifogástalanul teljesíti. A tucathorrorok idején pedig kifejezetten üdítő ez a francia darab.