A termékeny szerzőkkel ellentétben egész pályafutása alatt mindössze 12 drámát írt, de még az utódok utódai is őt tartják a legjobb francia drámaírónak. Drámatörténeti helye szerint ugyanúgy fő alakja a francia drámának, mint Shakespeare az angolnak. Kezdetektől fogva rendkívül jó tanuló, tehetséges ifjúnak bizonyult. Hamar lett jártas a teológia mellett a görög-római mitológiában, a történelemben, a szentnek mondott nyelvekben (a görögben, héberben, latinban). Párizsban töltött ifjú éveiben La Fontaine-nel, Boileau-vaI, Moliére-rel kötött barátságot. Moliére színháza mutatta be első drámáját, A testvérellenfeleket (1664). Második drámáját, a Nagy Sándort (1665) is Moliére mutatta be nagy sikerrel, de Racine később a Hotel de Bourgogne társulatához vitte át a darabot, maga ellen haragítva Moliére-t.

A nagy tragédiák sorozatát azonban csak harmadik kísérlete, az Andromaché (1667) nyitotta meg. Tíz esztendőn át ő volt a francia színház legünnepeltebb mestere. A Francia Akadémia 1673-ban tagjai közé fogadta, XIV. Lajos kegyeivel halmozta el. 1678-ban, sikerei csúcsán Racine úgy döntött, a színműírás helyett tisztes polgári foglakozást választ, elfogadja a király életrajzírójának kitüntető, jól jövedelmező állását. Ezután a hallgatás évei következnek. Mme de Maintenon, XIV. Lajos első udvarhölgyének és szeretőjének a kérésére azonban még írni kezdett, hangja azonban megváltozott. Racine vallásossága is elmélyült, kibékült ifjúsága mestereivel, az eretnekséggel vádolt janzenistákkal. Élete utolsó éveiben titokban megírta a Port Royal történetét.