Racine Phaedrája kora eszményeinek megfelelő tökéletes tragédia. Minden szereplője valamely szenvedélyének rabja, vagy ha úgy tetszik, az istenek szeszélyes akaratának játékszere. Phaedra mostohafia iránt ébredt pusztító szerelme, melytől maga is borzad, éppen annyi együttérzést, mint irtózást kelt nézőiben, akár Hippolitoszban, akit apja feltétlen tisztelete és Arícia, az ellenséges fogoly hercegnő iránt támadt tiltott vágya egyaránt megállíthatatlanul sodor a pusztulás felé. Közben Thézeusz, a kalandor király, a görögség egyik legnagyobb hőse halálhírét meghazudtolva visszatér az alvilágból megfáradva, de győztesen, hogy elsőszülött fiát és feleségét elvesztvén végleg sírba térjen.
Phaedra a mitológia és a drámatörténet legösszetettebb, leggyönyörűbb és egyben legtaszítóbb nőalakjainak egyike. Igen nagy népszerűségnek örvendett már az ókorban, Euripides, majd Seneca idején is, később pedig a XVII. század második felében, a francia klasszikus dráma virágkorában egyszerre több mű is feldolgozta a krétai királylány legendás történetét. Jean Racine tragédiája fénylő csillagként ragyog ki a kortársak változó színvonalú művei közül.
Phaedrát - minden színésznő szerepálmát - Takács Katalin játssza Valló Péter rendezésében, aki a nézőtér és a színpad hagyományos viszonyát megváltoztatva, különleges térbe helyezi az előadást.
A(z) Újszínház előadása
Hozzászólások