Bár a Peacockon már októberben elkezdődött, hozzánk még csak most hozta el a SkyShowtime A csésze című sorozatot (alternatív címén: Teáscsésze – a streamfelületen mindkettőt megtalálható, de a kreatív A csészéhez készült, így én is ezt fogom használni). A késés mondjuk azzal is indokolható, hogy nemrég lett vége az Maxon a – kinti ütemhez képest szintén kicsit később debütált – Kiút harmadik évadjának, és a SkyShowtime ügyesen bevárta, hogy igény legyen egy újabb rejtélyközpontú szériára. A két sorozat elég sok mindenben hasonlít egymásra, nem véletlen, hogy a horror királya, Stephen King is úgy ajánlotta, hogy aki bírja a Kiutat és a Lostot, az élvezni fogja A csészét is.

„Mi a f*szom történik?”

A sorozat Robert R. McCammon Stinger című regényén alapul, bár jó pár változtatást eszközöltek az alkotók (a szerzőtől sajnos ez a könyv nem érhető el magyar nyelven, de ha érdekel az írói világa, az Egy fiú élete 2019-ben megjelent a Fumax kiadónál). Az eredetileg 1988-ban kiadott könyv egy bandaháborúktól dúlt, rasszista texasi városkában, Infernóban játszódik, ami a gazdasági összeomlás szélén áll. A cselekmény egy napot – 24 órát – ölel fel, amikor a dolgok még ennél is rosszabbra fordulnak, miután felbukkan egy furcsa idegen.

A sorozat egy georgiai farmra helyezi át a sztorit, ahol a helyi állatorvos rendelője található. Itt gyűlnek össze a lakók és a szomszédok, miután szokatlan dolgokat tapasztalnak, ráadásul eltűnt a farmon élő család kisfia.

A csésze nem kertel, az első pillanattól belevág a sztoriba, és a rejtélyre helyezi a hangsúlyt: a szereplőket közben ismerjük meg. A helyi állatorvos, Maggie (Yvonne Strahovski – A szolgálólány meséje, Dexter) kisfia, Arlo (Caleb Dolden – #Kövessbe) elkóborol a közeli erdőbe, ahol egy zavarodott hölgy megtámadja.

A fiú később előkerül, ám most ő motyogja azokat a látszólag összefüggéstelen szavakat, amiket korábban támadója hajtogatott.

De ez még semmi: elmegy az áram, az autók nem indulnak, a bluetooth hangszóróból szóló zenét néha furcsa zaj szakítja meg, az egyik szomszéd lova pedig véresre vakarja a fejét a kerítésen. Nem csoda, hogy az egyik szereplő felteszi a közcímben szereplő kérdést, pedig a java csak ezután jön!

Ez is érdekelhet

Kritika: A Kiút harmadik évada még pont nem frusztráló, de már elég közel áll hozzá

Az utóbbi évek legjobb horrorsorozata még mindig üt, de néha nem nehéz azt gondolni, hogy csak játszadozik a rajongók idejével.

Lássuk!

„Óvakodj a gázálarcos embertől!”

A zavaros jelenségek és a kezdeti sokk után megjelenik egy gázmaszkos figura, aki festékpisztollyal megjelöl egy határt a farmon, és azt állítja, hogy mindenki jobban teszi, ha azt nem lépi át. Persze senki sem hisz neki, mígnem egy kutya át nem szalad a vonalon – de hogy mi történik vele, azt inkább nem lövöm le. Legyen elég annyi, hogy ez az a pillanat, amikor a gyengébb gyomrúak majd forduljanak el! Szóval a farm lakói és szomszédaik csapdába estek, miközben a gázmaszkos ipse és Arlo lehet a rejtély és ezzel a szabadulás kulcsa.

„Ha szereted a Kiutat vagy a Lostot, szerintem ezt is élvezni fogod. Furcsa, hátborzongató, klausztrofób és rémisztő. Óvakodj a gázálarcos embertől! Rövid részek: mindegyik üt, nincs semmi töltelék.”

– írta Stephen King az X-en (korábbi Twitter). Nem véletlen, hogy a horror királya odavan az olyan sorozatokért, amikben emberek egy kisebb csoportját zárják össze, és miközben valamilyen külső – általában természetfeletti – fenyegetés ellen kéne összefogniuk, inkább egymást marják. King számtalan ilyen sztorit írt: ott van mondjuk A köd vagy A búra alatt. A csésze központi eleme is az izoláció, és a rejtélyes események mellett egyre jobban megismerjük a farmon élő családot, a szomszédaikat, valamint a köztük lévő dinamikát.

Ahogy King is említi, a sorozat rövid epizódokból áll: mindegyik félórás, és az első évad összesen nyolc epizód. Azzal viszont nem egészen értek egyet, hogy nincs üresjárat. A csésze motívumrendszere működik: a gázálarcos figura baljós, a vonalon túli esemény brutális, és maga a címbeli teáscsésze is okosan van használva. Emellett a rendezésre sincs panasz: a remekül komponált képek kifejezetten élvezetesek, és még azt is folyamatosan tudatosítják bennünk, hogy egy sorozatot nézünk. Ugyanakkor nem biztos, hogy ezek a felvételek, amikben láthatóan az utolsó szögig ki van találva, hogy mi hol legyen, az előnyére válnak a dramaturgiának. Az elidegenítést ugyanis a karakterek maguk is elvégzik.

Ez A csésze egyetlen, de sajnos nagyon is jelentős gyenge pontja: szinte teljesen érdekeltnek a szereplők. Ez két okból problémás: egyfelől teljesen mindegy, hogy mi lesz velük, a sorsuk nem igazán izgatja a nézőt, másfelől pedig azok a jelenetek, amikben a személyes szálakat követjük, kifejezetten unalmasak és közhelyesek.

Még szerencse, hogy a rejtély elég izgalmas, és markánsan jelen van a történet szövetében, mert sajnos az emberi dráma nem működik

– ebben a Lost, de még a Kiút vagy épp a Yellowjackets is jóval erősebb. Érezhetően az történt, hogy az alkotók mindent alárendeltek a rejtélynek, magukat a szereplőket is: itt mindenki csak arra való, hogy valamilyen módon része legyen a misztikus szálnak. Épp ezért nem is állnak meg önmagukban a figurák – kivéve a gázmaszkost, aki már eleve a rejtélyből sarjadt ki. Mondjuk mint motívum, elég erős, akárcsak az általa használt festékpisztoly. Csalódni azért senki se fog A csészében: a miliő és a misztikum visz előre, de jelentős karakterfestésre nem érdemes számítani.

Ez is érdekelhet

Így írta át a televíziózási szokásokat az idén 20 éves Lost

A rejtélyközpontú széria öröksége két évtized távlatából is markánsan meghatározza a sorozatok világát.

Lássuk!