A Cápolip - Sharktopus (2010)

Mielőtt eljött volna a Sharknado (2013 ), már megvolt egy másik óriási cápás blődség, a Sharktopus. A sztori szerint a filmben Eric Roberts  egy kutatót játszik, és ő a felelős a génsebészeti úton létrehozott polip-cápa hibrid létrejöttéért, amit katonai céllal, a szomáliai kalózok megfékezésére fejlesztettek ki. Csakhogy a beleépített chip, amely segítségével a szörnyet irányítják, elromlik, és a rémség a mexikói partok menték bögyös csajokat kezd felzabálni. A lénynek cápa teste van és polipcsápjai, amit még értünk a hibridből, de a nyakán lévő hatalmas tüskéknél már elakadtunk. Eric Roberts egyébként 2010-ben kereken tíz filmet készített, el lehet képzelni, milyen minőségben, de erre legalább emlékszik a világ, annyira idétlen az egész – pedig a készítők komolyan vették.

Óriás vérnyuszik - The Night of the Lepus (1972)

Hát igen, lehet egy horrorfilm szörnyetege röhejes, ha maguk az alkotók sem veszik túl komolyan a dolgot, és akkor nincs baj. A katasztrofális párosítás az, amikor egy eleve elbaltázott szörnyről a filmesek azt hiszik, hogy működni fog, és halálosan komolyan veszik a feladatukat. Az ausztrál Russell Braddon még 1964-ben írt egy nagyon vicces könyvet The Year of the Angry Rabbit címmel, ahol óriásnyuszik terrorizálnak egy várost – arrafelé voltak olyan időszakok, amikor az elszaporodott nyulak mindent felzabáltak -, az amerikai filmverzió készítői azonban valamiért úgy döntöttek, nekik nem kell a humor. Itt a gazdák kiirtják a prérifarkasokat, mire elszaporodnak a nyulak, az emberek azonban a méreg helyett egy olyan szérummal kísérleteznek, amely megakadályozza a szaporodásukat. Nem jön be a dolog, a nyulak nem csak bazi nagyra nőnek meg, de húsevők is lesznek. A nyulak egyébként igaziak, csak icipici díszletek között mozognak, de olyan is van, hogy ember öltözött nyúlkosztümbe. A filmet, amiben olyan jobb sorsra érdemes színészek tűnnek fel, mint Janet Leigh a Psycho-ból (1960) már a maga korában körberöhögték gagyisága miatt.

Hitler feje - They Saved Hitler’s Brain (1968)

Ez nem csupán a legbizarrabb, de a legpofátlanabb tétel is egyben a listánkon. Carl Edwards producer ugyanis egy korábbi, saját tévéfilmjét, az 1963-as The Madmen of Mandorast bővítette ki úgy 20 perccel, megtartva az eredeti sztorit, mely szerint náci tudósok a Führer fejét egy távoli trópusi szigetre csempészik, a megfelelő pillanatra várva, hogy azt újjáélesszék. Test az nincs, csak egy doboz meg pár gomb és vezeték. Az új filmhez Edwards az UCLA-án talált egy filmszakos egyetemistát, aki bagóért felvette neki a húsz perces anyagot, aminek ugyan nem sok köze volt a már létező filmhez sem minőségben, sem történetileg, de úgyis mindenki Hitler üvöltöző fejére figyelt. A történet szerint egyébként a nácik elrabolnak egy tudóst, aki ideggázokkal foglalkozik, hogy életet leheljenek a fejbe, de a tudóst keresni kezdik.

Akik látták, azok szerint egész biztosan a valaha készült legrosszabb filmek közé tartozik.

Az óriásmoly – Mothra vs. Godzilla (1964)

A japán filmes szörnyek, vagyis a kaijuk iszonyat menők, nem véletlen van kultusz státuszuk, különösen Ishirō Honda, az első Gojira (1954) film rendezőjének munkáiban – így most tiszteletlenek leszünk. Mothra, a gigászi méretű óriási molylepke ugyanis röhejes.

Mit tud csinálni? Megrágja Godzilla ingjeit a szekrényben? Beporozná a haját?

Komolyra fordítva a szót, ez volt a Toho stúdió utolsó olyan filmje, amelyben Godzilla még gonosz, a későbbiekben igazítottak az imidzsén, de itt Mothra a jófiú, akinek tojásáért megy a harc, amire mind az óriásgyík, mind mindenféle milliomosok és tudósok fenik a fogukat, de a molylepkének van titkos fegyvere, a hangja, amellyel legyőzheti a szörnyet – ha minden jól megy. Mothra, aki mellesleg istenség is, visszatér a Godzilla II – A szörnyek királyában (2019), immár negatív karakterként, de impozánsan, fenyegetően – na, vele már nem viccelődnék.

A trutyi – The Stuff (1985)

Bányászok egy édes, krémszerű, fagylaltra emlékeztető anyagra bukkannak, ami a földből szivárog ki, és amiről kiderül, hogy nem csak nagyon finom, de alig van kalória benne, így ideális élelmiszer. Hamarosan a fél világ a szuperjó „cuccot” akarja, ami persze nem az, aminek mutatja magát – merthogy egy gyorsan fejlődő és szaporodó életformáról van szó. Ami zombivá változtatja az embereket, akik bármit megtesznek, hogy hozzájuthassanak, és ez nem a kábítószer allegóriája, hanem a fogyasztói társadalom kritikája. Hogy a trutyival, amit hol Häagen-Dazs fagyi, hol joghurt, hol tűzoltóhab, de néha halcsontból főzött iszonytatóan büdös krém „játszott el”, arra csak tippelni lehet, de a rendező, forgatókönyvíró, executive producer Larry Cohenről kollégái mind azt tartották, hogy teljesen hibbant.  

Vegetáriánus trollmanók - Troll 2. (1990)

Harry Potter már 1986-ben is létezett, sőt, az apját is Harry Potternek hívták, és San Francisco-ban éltek, ahol egy apartmanba költöztek, ami tudtukon kívül egy átjáró az emberek és a trollok világa között. A film, amiben egy Torok nevű gonosz troll Harry kishúgának testébe költözik, nem képviselt túl magas minőséget, de a nem hivatalos folytatáshoz képest egy Rembrandt festmény. A második részt a nem hivatalos folytatások mestere, Claudio Fragasso rendezte, aki megcsinálta már a Terminator 2-őt is, és még sok más zöldséget. Az iszonyatosan pocsék, olasz gyártású Troll 2-ben egy család a vidéki nyaraláson egy olyan kisvárosba érkezik, ahol titokban mindenki  goblin – itt nilbog, ami ugyanaz, csak visszafele - az emberi álca alatt, de olyan trollmanók, akik vegetáriánusok. Ami nem jelenti azt, hogy nem veszélyesek, mert először növénnyé változtatják szerencsétlen áldozatot, aztán zabálják fel, hogy csorog a zöld trutyi ki a szájukon. Ami valami iszonyat gagyi!

A lebegő vámpírfej – Mystics of Bali

Mindig idők legnézettebb, legnyereségesebb indonéz filmjét elsősorban a nyugati közönségnek készítették, ezért szerezték meg a filmesek a Balin nyaraló, Németországban élő, de a neve alapján lehetséges, hogy magyar Ilona Agathe Bastiant a főszerepre – amatőrként ez volt az első és utolsó filmje. A történet szerint ő egy amerikai turista, aki a fekete mágia után érdeklődik, és egy helyi boszorkány leákká (leyak) változtatja, hogy így szolgálja őt. A leák egy lebegő vámpírfej, amiről, hogy elég gusztustalan legyen, néhány belső szerv is lóg, és terhes nőket támad meg, hogy a magzat vérét gazdájának vigye el, vagy valami hasonló, mert ugye kicsit nehéz követni a történetet, az annyira bizarr önmagában is, de olyan vizuális effektusokat pakoltak még bele, amire több rave party-t is lehetne szervezni EGYSZERRE. Ami tulajdonképpen szerencse, mert a filmbeli lány annyira gusztustalan, hogy ha nem lenne maga a film gagyi, a frászt hozná mindenkire.

Az izé a szennyestartóban - Basket Case (1982)

A végére hagytuk a legbizarrabb, legijesztőbb, ugyanakkor legröhejesebb rémet, Frank Henenlotter (Brain Damage, Frankenhooker, Bad Biology) beteg elméjének szüleményét, azt az izét a fonott szennyeskosárban. Amit főhősünk, Duane (Kevin Van Hentenryck) mindenhová magával visz, és akárhányszor kérdezik, hogy mi van a kosárban, mindig mást felel. Nos, mi megmondjuk mi van a kosárban SPOILER: Duane torz ikertestvére, Belial, akit annak idején leoperáltak róla, de képtelenek elviselni a különválasztást, és leszámolnak az orvosokkal, akik ezt tették velük.

Az egyébként papírmaséből készült Belial olyan, mintha úgy tízezer, padok aljáról lekapart rágógumit gyúrtak volna össze, csak háta, arca és karjai vannak – a háta rohadt izmos, így tud mozogni, a karjai végén pedig fegyverként használható karmok vannak.

Egy hányadék, ahogy kinéz, de akkora siker lett a horrorrajongók körében, hogy két folytatás is készült hozzá 1990-ben és 1991-ben Basket Case 2 és Basket Case 3: The Progeny címmel.