Ha egy film sikeres, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy folytatás készüljön hozzá, ami az eredeti után néhány évvel már látható is a mozikban. Ám vannak olyan esetek, amikor nem csupán pár év telik el a két film közt, hanem akár több tíz is, ami nem igazán tesz jót a folytatásnak. Ezekből szedtünk most össze hetet. (A sorrendet ezúttal a két rész közt eltelt idő határozta meg a legkevesebbtől a legtöbbig.)

Zoolander, a trendkívüli (2001) / Zoolander 2 (2016)

Ben Stiller és Owen Wilson divatmajom párosa kifejezetten nagyot szólt 2001-ben: az eszelős, de szerethető modellek azonban inkább egyszer használatos karakternek tűntek, egyáltalán nem volt beléjük kódolva a folytatás. Ezért is furcsa, hogy tizenöt év elteltével mégis forgattak hozzá egy második részt, ami szintén tele van őrült ötletekkel. A két színész még mindig figyelemre méltó név volt 2016-ban, ám

az egész elsősorban hírességek cameóira ment rá,

ami ekkor már nem volt olyan nagy dolog, mint 2001-ben, hiszen már az interneten is el lehetett érni őket.

Mátrix-trilógia (1999-2003) / Mátrix: Feltámadások (2021)

Wachowskiék filmje hatalmasat ment 1999-ben: a filozófiai kérdésekkel kevert akció-sci-fi nemcsak látványos, de elgondolkodtató is volt, így nem meglepő, hogy trilógiává bővítették, és teljesen kiüresítették a Mátrixot: a második és harmadik részben már csak nyomokban lehet felfedezni az az eredetiséget, ami az elsőt sikerre vitte. Épp ezért érdekes, hogy 18 évvel később mégis készült egy negyedik Mátrix is, ami kezdetben bizakodásra adott okot, és azt lehetett remélni tőle, hogy kiküszöböli az Újratöltve és Forradalmak csorbáját. Sajnos nem ez történt: hiába tért vissza több színész a korábbi részekből (köztük Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss), a

Feltámadások tovább mélyítette az eredeti film és a folytatások közti árkot.

Ráadásul 18 év alatt annyit változott a világ hozzáállása a számítástechnikához, a virtuális valósághoz és a mesterséges intelligenciához, hogy azt az új film már nem tudta lekövetni.

Indiana Jones-trilógia (1981-1989) / Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008)

1981 és ’89 közt három Indiana Jones-film készült, és mivel a közönség imádta az ostorcsattogtató régészprofesszort, ezért visszavárták a vászonra. Ám Harrison Ford hosszú-hosszú ideig nem vette fel újra jellegzetes kalapját, aminek egyik indoka az volt, hogy Steven Spielberg és George Lucas csak akkor akart új Indiana Jones-filmet forgatni, ha eszükbe jut egy igazán frappáns mítosz, aminek a professzor utánajárhat. Ehhez képest majdnem húsz évvel az Utolsó kereszteslovag után

előálltak egy sci-fivel, ami azért is érdekes, mert Indy korábbi kalandjai mitológiai eredetűek voltak.

Ám a Kristálykoponya királysága nem csak ezzel haragította magára rajongókat, ugyanis a trilógia bája többek közt abban rejlett, hogy a trükköket természetes módon, számítógép nélkül oldották meg (gondoljunk csak a nácik leolvadó arcára az Elveszett frigyláda fosztogatóiban). Ehhez képest az új film tele volt hangulatgyilkos CGI-jal. Ez után nem csoda, hogy a Kristálykoponya és a legújabb Indy-film, a Sors tárcsája közt is elég sok idő telt el: egész pontosan 15 év.

A függetlenség napja (1996) / A függetlenség napja – Feltámadás (2016)

Az idén 70 éves Bill Pullman pályájának csúcsán még az amerikai elnököt is eljátszotta. Persze egy olyan fikciós pillanatban, amikor a Földet egy báger nagy idegen űrhajó igyekszik leigázni, szóval, ahogy mondani szokás: innen szép nyerni. És a földlakók nyernek is, de azt a jelenetet, amikor egy fénynyaláb ripityára kapja a Fehér Házat, senki sem feledi. A függetlenség napja kultikus film lett, így egyfelől biztos volt, hogy folytatást kap, másfelől viszont épp a kultikus státusz miatt nem volt egyszerű hozzányúlni. A 20 évvel később készült második rész – ami maga is az eredeti film cselekménye után 20 évvel játszódik –

nem is tesz mást, mint megismétli az első rész történetét, ám ezúttal nagyobb fenyegetéssel és több űrhajóval

(„Húsz évünk volt, hogy felkészüljünk. Épp annyi, mint nekik” - szólt a tagline a plakáton). Ehhez szinte az összes régi szereplőt felvonultatta, szóval egyértelműen a nosztalgiára ment rá, de Will Smith hiánya elég fájó pont volt. Ám a Feltámadás igazából azért nem tudott akkorát szólni, mert ’96-ban, amikor az első részt bemutatták, még ritkaság számba mentek az ilyen nagy költségvetésű filmek, ám 2016-ban már hozzászoktak ehhez a nézők.

Dumb és Dumber (1994) / Dumb és Dumber kettyó (2014)

A Dumb és Dumber remek példa arra, hogy ennyi idő után nemcsak nem érdemes, de nem is szabad folytatást készíteni egy filmhez. Amikor az első rész készült, a kilencvenes évek közepén Jim Carrey épp a pályája csúcsán volt, és Jeff Daniels kiváló partner volt az ökörködésben. Az első rész két teljesen idióta barátról szól, akik csoda, hogy nem felejtenek el levegőt venni. Ám

amikor a két színész húsz évvel később megismételte a szerepet, azt láttuk, hogy mindez egyáltalán nem működik középkorú férfiakkal.

Ráadásul a túltolt infantilizmusra sem volt már vevő a közönség.

Psycho (1960) / Psycho 2. (1983)

Alfred Hitchcock klasszikusa a horrorfilm-történelem egyik alapvetése, és mivel főszereplője, az Anthony Perkins által alakított Norman Bates a végére életben marad, a hatalmas siker után szinte ordított a folytatásért. Ám Hitchcock nem volt a folytatások embere, így 23 évet kellett várni, hogy Tom Holland megírja a második rész forgatókönyvét (később ő írja és rendezi az 1988-as, kultikus Gyerekjátékot is), melyben a börtönből kiengedett Norman még mindig a démonaival küzd, amin az se sokat segít, hogy visszatér a hírhedt Bates Motelbe. Ám a folytatás képtelen volt felnőni az eredeti filmhez, és

tulajdonképpen ugyanazt a cselekményt mutatta be, csak egy idősebb Normannal.

Ráadásul az első rész fordulata itt már tény, szóval már sokkolni sem képes úgy, ezért megpróbálkozik másként, jóval több erőszakot és vért mutatva. Azóta pedig sajnos még több film és egy előzménysorozat is készült.

Furcsa pár (1968) / Furcsa pár 2. (1998)

Walter Matthau és Jack Lemmon 1968-as filmje két barátról szól, akik kénytelenek együtt élni, ám ez nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. A film tökéletesen működött, köszönhetően Neil Simon forgatókönyvének és a két remek színésznek. Majd 30 évvel később készítettek egy folytatást hozzá, amiben ismét összekerül a két figura, ezúttal azért, mert a gyerekeik esküvőjére igyekeznek. Az eredeti Furcsa pár nemcsak egy egyszeri és megismételhetetlen geg volt, de

az azt követő 30 évben a két színész jó pár filmben szerepelt együtt, és legtöbbször olyan karaktereket játszottak, akik egymás agyára mennek.

Így viszont teljesen felesleges volt visszanyúlni egy ’68-as filmhez.

+1 Csibefutam (2000) / Csibefutam: A csirkefalatok hajnala (2023)

A Wallace és Gromit, valamint a Shaun, a bárány alkotói 2000-ben mutatták be az ugyancsak stop-motion technikával készült filmjüket, melyben egy baromfiudvar lakói hajtják végre a „nagy szökést”, hogy elkerüljék sorsukat, és a pitegyártó gép martalékai legyenek. Ennek azonban csak egyetlen módja van: át kell repülniük a kerítés felett – ha nem is feltétlenül a saját szárnyaikkal. A Csibefutam egy lekerekített sztori, sokáig nem is volt szó arról, hogy folytatás készül hozzá. Először 2018-ban lehetett hallani a második részről, amit – mint oly’ sok mindent – keresztülhúzott a COVID, így csak idénre készült el A csirkefalatok hajnala, ami a Netflixen látható. Az első rész csirkecsapata boldogan él egy kolóniában, ám közbeszól egy eltűnt kiscsibe és egy közeli farm.

(via CBR, Screen Rant, Watch Mojo)