Angéle, a konszolidált, magányos negyvenes nő a gyorsétteremben szemrebbenés nélkül ajánlja fel ingyenes szexuális szolgáltatásait a szemközt éppen helyet foglaló férfiaknak.
Csak a franciák tudnak olyan könnyedén beszélni a szexuális tabuk átlépéséről, ahogy ezt "A Vénusz szépségszalon" teszi. A spanyolok sikamlós és morbid humorral, vérbő változatban adják elő ugyanazt, amit ők maximum frivol eleganciával intéznek el. Hogy egy negyvenes magányos nő idegen férfiakkal kezd ki? Hogy elnyeri egy nála jóval fiatalabb férfi szerelmét? Vagy hogy egy huszonéves szépséget egy sánta öregember drága ajándékokkal hódít meg? A kispolgári mentalitás ezt ma is női prostitúcióként értelmezi. Szexuális életünket megannyi tiltás és intolerancia veszi körül, mely különösen a női szerepet korlátozza. Ez a film nem ezt teszi, hanem azt a népszerű slágert sugallja, hogy a szerelem bármely életkorban visszanyerhető, elérhető, hiszen az szabadságunk és önbecsülésünk egyik legfőbb mércéje s a tiltott határok átlépése nélkül szinte lehetetlen létrejötte.
A Vénusz szépségszalon egy reménykeltő szerelmes tündérmese a sok közül, melyre mindig szükség volt és lesz a mozikban, saját kategóriáján belül pedig egy kortól függetlenül megtekinthető, remek darabnak számít. Az ötvenes rendezőnő, Tonie Marshall célja filmjével talán az volt, hogy a szépség fogalmát visszaperelje a fiatalság és a sikeresség felől a lélek területére. Komikus-romantikus történetét nagy elismerés fogadta Franciaországban, a 2000-es Césarok közül négyet is megkapott (legjobb film, legjobb rendezés, legjobb eredeti forgatókönyv s a legígéretesebb fiatal színésznő díját).
A Vénusz szépségszalon elsősorban női oldalról íródott film, egy női rendezőtől. Ennek kapcsán érdemes felidézni a filmben szereplő, három különböző generációt képviselő színésznő alakját is.
A rózsaszín szépségszalont, melyben Angéle, a főhősnő kozmetikusként dolgozik s melyben a történet szerelmi szálai összefutnak, Nadine vezeti. Az őt alakító Micheline Presle jelenléte két okból is érdekes: egyrészt mert a rendezőnő édesanyja, másrészt mert hajdani leghíresebb szerepe révén jelenléte párhuzamot sugall Claud Autant-Lara 1947-es botrányfilmjével, A test ördöge-vel. Annak főhősnője nem saját lelkiismeretével, hanem a társadalmi megbélyegzettséggel dacolva vállalta férjes asszonyként egy fiatalabb férfihez fűződő szerelmét. Tonie Marshall a Vénusz szépségszalon főszerepét kifejezetten Nathalie Baye számára írta, aki az egyik legnépszerűbb színésznőnek számít hazájában. Alakítása nem kesernyés és nem hollywoodi, egyszerűen csak egy önmagát kereső, ösztönös, negyven évesen is vonzó nőt jelenít meg, aki kisiklásaiban és hitevesztettségében is érthetően emberi tud maradni. A film a francia filmtörténetben azonban talán mégiscsak egy mellékszereplője révén lesz majd emlékezetes, hiszen benne tűnt fel először a franciák ezredfordulón ügyeletes bájos-üde fiatal szépsége, a várva várt Hepburn reinkarnáció, Audrey Tautou (az Amelie csodálatos életének később elhíresült főhősnője) s vette át Juliette Binoche-tól a stafétabotot.
