Gordon Gekko szabadul. 2001-et írunk, ősziesen napos idő, rozsdálló ikertornyok. Az ifjú narrátorból csak úgy dől az őszi líra, kambriumi ősrobbanásról, buborékokról, az emberiség keletkezéséről beszél: e saját, monstruózus nagyságunk előtti férfias megszeppenés talán nem a legjobb kezdet, de a börtönkilépő antré, ha nem lőtték volna le már az előzetesekben, méltó nyitánya a fehérgalléros filmes főgonoszok versenyében rendre előkelő helyen végző Gekkónak. A Wall Street hiénája, a hátranyalt hajú brókeristen, a kapzsiságot jól csengő tőzsdeigazsággá emelő penthouse-filozófus 8 kemény évet húzott le a sitten bennfentes kereskedésért, meg amit még nyakába varrtak a cápatársak. Régi dicsőségéből néhány tárgyi rekvizitum maradt, ezeket (s főleg a tárgyi poénok legszebbikét, egy történelmi mobiltelefont) mind jól ismerjük az előzetesekből. Gekko maga is úgy teszi-veszi magát, ahogy az a régi bútordaraboktól elvárható, a taxit azonban már úgy inti magához, ami felér egy hatos erősségű politikai inkorrektséggel. Hogy hova viteti magát, kuplerájba vagy valami házi kosztot szervírozó kispiszkosba, esetleg a kert végébe, ahová a vésztartalékokat ásta, azt legfeljebb a Wall Street 1-2: A hiányzó évek című képregényből tudhatnánk meg, mert azonnal ugranunk kell nyolc esztendőt, hogy még elérjük a csatlakozást a nagy gazdasági világválsághoz. Még mielőtt azonban felkapaszkodnánk rá, az a célcsoport is megkapja a maga hősét, melynek jelesei pajkos gondolatként sem léteztek még akkor, amikor Gekko kívánatos extrém sportként űzte a bennfentes kereskedést. Valahol mélyen downtown, egy módos manhattani tetőterasz közelében egészséges fiatalok ébredeznek: egy brókerfiú és szerelme, a bloggerlány. Mindenük megvan, ami alkalmassá teszi őket, hogy emelt fővel kávézzanak a Starbucksban: két simaképű, vitaminban gazdag forgatókönyv-kezdemény, vagy ahogy az választási hirdetésekben és sportszermárkák bevezető kampányában szerepelni szokott; the next generation. Ennyi felvezetés (ideértve az emberiség kialakulásáról szóló voice-overt is) mégiscsak egy icipici kincstári túlzásnak tűnik, különösen annak fényében, hogy minden jóindulatú híresztelés és évfordulós jókívánság ellenére az eredeti Tőzsdecápák messze nem volt egy Shakespeare-dráma. Komolyan vehetőségének egyebek mellett az is keresztbe tett, hogy mind Gekko, a patás mentor, mind túlbuzgó tanítványa (Charlie Sheen) a kelleténél többször fürkészte a horizontot, persze más-más lelki szükségletből kifolyólag. A horizont kémlelése ezúttal a nemrég ébredt brókerfiú reszortja, picit el is időz az ikertornyok hűlt helyénél, de főleg a fúziós energia a vesszőparipája, meg hogy bosszút álljon jóságos mentora halálba taszításán. Mennyi tennivaló, és még mindig nem sütött el senki egy sikkes egysorosat, a nyakig gombolt brókerdivaton kívül mégiscsak ez számított az első rész szexepiljének. Mondanivalóban egyébiránt nincs hiány, Gordon lelkes egyetemi hallgatósága előtt bemondja a tutit a gazdaság fenntarthatatlan helyzetéről, és rá két percre össze is omlik a világ, ami viszont az elé a vizuális kihívás elé állítja Oliver Stone filmrendezőt, hogy miként is ábrázolja Godzilla pusztítását Godzilla nélkül. Hát úgy, hogy a nyomaték és a szimbólumkedvelők kedvéért buborékokat eregetnek az ovisok a Central Parkban, de ha ettől sem fagyott volna meg a vér az ereinkben, ott az utcákon hömpölygő, mit sem sejtő tömeg - ezek vagyunk mi, mutatja Stone, ezek meg ők, s már nyílnak is előttünk a zárt ajtók, ahol a legnagyobb bankvezérek tanácskoznak. Csókolom, merre találom az alvilágot - hát valahogy így mutatja meg Stone is, milyen pénzügyi keresztapának lenni, és azt is, mit fogyasztanak a hatalmasok: fánkot kávéval. Íme, egy bennfentes infó, Gekko is az ilyet szerette. Apropó, Gordon, ő az atyai vonalon ejtőernyőzik vissza a történetbe, mert a bloggerlány az ő kislánya, egy szelíd Gekko, aki természetesen hallani sem akar levitézlett nemzőjéről. Segít azonban a brókerfiú, aki az emberiség jövőjét éppúgy szem előtt tartja, mint saját bankszámláját, s e kettő közül sajnálatos módon az előbbi kerül ki győztesen. Említettük Godzillát és Keresztapát, de E.T. még nem jött elő, pedig a Tőzsdecápák 2 ifjú hőse tisztára, mint a kis Elliott, akinek barátaihoz fűződő lojalitásához és könnyfeltáró-felitató képességeihez nem fér kétség. Oliver Stone sokkal inkább az E.T.-hez, mintsem a Wall Streethez készített folytatást, ami pedig Gekkót illeti, ő megint jól jött ki a dologból; vénségére saját standot kapott a brókerfiúk és bloggerlányok bálján. Produkciójának ugyan egyetlen másik fellépőhöz sincsen köze, de azért jó, hogy van, így legalább a régi rajongók is kapnak valamit. Kapnak is, a film harmadik harmadában például Douglas Gordon Gekkó-s frizurát és hozzá tartozó öltönyt csináltat magának, a háttérből pedig Kirk egyik korabeli portréja is befigyel.
